Gipszkarton válaszfal épül a lakásunkban

A feleségem határozott teremtés, és most azt vette a fejébe, hogy le kell választanunk egy sarkot a nappaliból. Ez remek ötlet szerinte, mert a gipszkarton falba be lehet építeni egy ajtót is, és így a bejárás is simán meg lesz oldva a szobába. Mi lesz ebből, atyavilág!

Próbáltam tiltakozni kézzel-lábbal, de nem érdemes vele vitatkozni, mert előbb-utóbb úgyis az lesz, amit ő akar. Amúgy is mindenre kész válasza van. Semmi perc alatt azzal jött, hogy fogjam be a számat, mert így sokkal jobban járok. Ha téglából csinálnánk a falat, akkor sokkal nagyobb felfordulás lenne utána. Ez persze igaz, de ha szóba se került volna ez az egész, akkor viszont a legkisebb felfordulás se lenne a lakásban. Aztán meg persze nekem se kellene fúrni meg faragni otthon.

Esélyem se volt, mert a két gyerek is azonnal az ő pártját fogta, hogy „jajj, de jó lesz”, mert ezután külön szobájuk lesz. Így aztán totális kisebbségben maradtam a véleményemmel, a családi tanács kapásból egyhangúlag leszavazott.

Persze meglesz a fal előbb-utóbb, mert nem ez lesz az első, amit csinálok. Nem véletlenül olyan határozott rajtam kívül mindenki a családban. A szomszédban is én csináltam meg a válaszfalat még tavaly, és egész jól sikerült. Persze, hogy a szomszédasszony azonnal áthívta a feleségemet, hogy nézze csak meg, hogy milyen takaros kis faluk épült nekik. Tényleg takaros lett, csak nem is annyira kicsi.

Naná, hogy azonnal megtetszett az „én drágám”-nak is. Ha másnak tudok ilyet csinálni, akkor magunknak még annál jobbat is összehozhatok. Azért is olyan nagy a szája most, mert tudja, hogy a második még jobban is szokott sikerülni.

De ha nem, akkor lehet, hogy szaladni fogok, és nem a gipszkarton lapok és profilok után.

A két rosszcsont se hagy békén. Állandóan rágják a fülem, és még a neten is utánanéztek a gipszkartonnak. Titkon azért is várok, mert hátha annyira felkészültek lesznek a gipszkartonból, hogy megcsinálják majd ők a falat. Esténként újabb és újabb ismeretekkel bombáznak erről a „fantasztikus építőanyag”-ról. Persze nem véletlenül, mert ezek a beszélgetések rendre azzal fejeződnek be, hogy mikor lesz nekünk is ilyen csodafalunk?

Miért is lesz jó a gipszkarton – mondja a nagyobbik

Főleg azért, mert másoknak is ilyen van, és akkor nekünk már miért ne legyen. Persze nem véletlen, hogy mások is ennyire szeretik.

gipszkarton válaszfal építés házilag

Gipszkarton válaszfal építése

A hagyományos építőanyagokból készült válaszfalak helyett ma már a gipszkarton jóval elterjedtebb belsőépítészeti megoldás. Nagyon tudja már a gyerek, hogy különösen utólagos átalakításnál használják szívesen a XXI. század építőanyagának is nevezett gipszkartont.

  • A célszerűsége (könnyű súlyú, egyszerűen és gyorsan beépíthető) mellett az olcsósága is hatásos érv mellette.
  • És a legfontosabb apu, hogy akár saját magunk, házilagosan is beépíthetjük. Csak tudnám, hogy ilyenkor miért néz olyan nagy szemekkel mindenki rám?
  • Azt is tudja már a kicsi is, hogy a számtalan gipszkarton márka közül a Rigips a legismertebb, ami talán nem véletlen, hisz kiváló a minősége. Ugye nekünk is ilyen lesz, apu? Mit lehet erre mondani?
  • Üveggyapot vagy kőzetgyapot betéttel remek hangszigetelésű válaszfalat, és jó hőszigeteléssel bíró előtétfalat is építhetünk. Az előtétfalat nem annyira értik, de nem is foglalkoznak ilyen apróságokkal, hisz nekik már a válaszfal lebeg a lelki szemeik előtt.
  • Már azt is tudják, hogy használhatjuk álmennyezet építéséhez vagy dekorációs céllal is a lakásunk átalakításakor. Szerencsére ez még nem került szóba, bár nem is olyan magas a lakásunk, hogy lenne értelme egy álmennyezetnek.
  • Mutatják a képernyőn a gipszkarton beépítési lehetőségeit is. Említették már a Rigips Csináld magad! kézikönyvét is. De nekünk erre ugye apa, már nincs szükségünk, mert te ezt már mindet tudod? Persze tudom, és olyan nagy gyakorlatom is van a gipszkartonok fúrása-faragásában a szomszéd válaszfalának megépítése után 

Azt is fújják már, hogy kültérbe nem lehet beépíteni. Persze jó szokás szerint nekem kellett elmagyarázni, hogy miért is nem. Ugye az időjárás a ludas a dologban, és azt azért mégse lehet, hogy esős időben előveszi az esernyőjét a gipszkarton.

A gipszkarton erejével is vannak gondok, mert teherhordó falak helyettesítésére sem alkalmas. Ez is világos már a kisebb előtt is. Ez olyan, mint amikor mindig én cipelem őt, és nem ő kap ölbe engem, ha 1-1 nagy tócsán kell átmennünk. A gipszkartonnak azért is nem jó a szabadban, mert neki nincs senkije, aki esernyőt tartana felé, vagy átvinné a pocsolya felett. Tudja már a gyerek, hogy szerencsésebb, mint a gipszkarton.

Szóval így telnek mostanában a mi napjaink. Minden a megálmodott gipszkarton válaszfal körül forog nálunk, és ennek nem is lesz addig vége, amíg el nem készül az a fal.

Az Ön családja is gipszkartonozáson gondolkodik?

Ha igen, akkor nehogy megmutassa nekik ezt a cikket. Nagyon könnyen sok bajt zúdíthat a nyakába 🙂

Beszélje csak le őket a lakás átrendezéséről, hacsak lehet.

De ha nem sikerül, akkor legalább húzza-halassza a dolgot, ameddig csak tudja. Én is azt teszem, bár tudom, hogy előbb-utóbb úgyis be kell adnom a derekam 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük