Ha nyár, akkor medenceszezon!

A nyári kánikulában előbb-utóbb eszébe jut az embernek, hogy milyen jó lenne egy medence a kertben, ahol lehet hűsölni a legmelegebb napokon. Nos, a legjobb ezen a téren is, ha előre gondolkodik, és nem akkor áll neki medencét építeni, amikor már 40 fok van árnyékban.

Ilyen hőségben ugyanis ember nincs, aki ilyen körülmények között képes kiásni egy medencealapot. Bár már mostanában sincs éppenséggel hideg, még viszonylag azért tűrhetőek a munkakörülmények. Azt lehet mondani, hogy az utolsó pillanatban van, amikor még kényelmesen bele lehet vágni a medenceépítésbe. A júliusi, augusztusi kánikulában már ne kezdjen hozzá.

Persze léteznek elég nagyméretű, felfújható medencék is, de őszintén szólva ezek legfeljebb átmeneti megoldásnak jók. Ahhoz képest, hogy körülbelül 2-3 év a reális élettartamuk (mivel felfújható, ennyi idő alatt biztosan kilyukad itt-ott, meggyengül az anyag stb.), viszonylag drágák, a tényleg nagyok már a 30 ezer forintot is meghaladhatják. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy ezek legfeljebb pancsolni jók, ha már úszni is szeretne esetleg 1-2 tempót, egy ilyen medence nem jöhet szóba megoldásként.

Rendesen ki kell dolgozni az alapot

medence a kertben

Mire van szüksége ahhoz, hogy egy úszásra is alkalmas medencét építsen a kertjébe?

Egy nagyobb, úszásra is alkalmas medencéhez elsősorban nagy helyre van szükség, ezért értelemszerűen csak akkor jöhet szóba, ha viszonylag nagy a kertje. Ha a hely megvan, a következő lépés a medencegödör kiásása. Jó tanács: ne abban gondolkodjon, hogy pár haver és néhány ásó kíséretében nekivág, aztán egy délután alatt kész. Ez nagyon nagy munka, nem fog így menni. Igen, a munkagépek bérlése nem olcsó, de ebben az esetben ne spóroljon rajta, mert soha nem lesz kész a munka, miközben az egész társaság teljesen kimerül.

Ha a gödörásás már megvan, következhet az elegyengetés. Fontos, hogy teljesen egyenes és sík legyen az alja, illetve a falak is, és persze passzoljon a méret a medence méretéhez, ne legyen se túl kicsi, se túl nagy. Ez sem fog menni munkagépek segítsége nélkül, sőt, szakemberekre is szükség lehet, hogy tökéletes legyen az eredmény. Nyilván nem szeretné, ha a medence alja, fala hepehupás lenne, ezért ha nem ért a medence építéshez, akkor nem éri meg házilag kísérletezni. Inkább bízza a munkát profikra.

Vasbeton medence

A kerti medencéknek több fajtája van, az egyik a vasbetonból készült medence. Már az alapanyagból sejtheti, hogy egy nagyon masszív, stabil medencéről van szó. Hatalmas előnye, hogy ez a medence kvázi örök életű, és nincs szükség több réteg vakolatra, hogy egyenesek legyenek a falai, a fém zsaluk ezt biztosítják. A szerkezet annyira stabil, hogy még a téli fagyoknak is ellenáll. Nem kell attól tartani, hogy a medence az időjárás hatására szétrepedezik.

A vasbeton medencék mintegy 3 hét alatt készülnek el, ami viszonylag gyorsnak mondható. Hozzáértők számára elég egyszerű a felépítése, és nem kell építőanyagokat tárolni sehol. További előnye, hogy a vízmélység szabadon választható, hiszen nem egy kész medencét építünk be a talajba, így az igényeink szerint alakítható minden tulajdonsága, így a mélysége, illetve például a medence formája is.

Kész medencét a földbe

A medenceépítés legegyszerűbb formája, amikor megvesz egy kész medencét, és ennek tulajdonképpen csak a helyét csinálja meg. Ilyen esetben arra kell csak ügyelni, hogy az alap megfelelően el legyen dolgozva, és elő legyen készítve, valamint jó legyen a méret, a forma. Ennek hátránya, hogy „ez van, ezt kel szeretni”, vagyis megadott formák és mélység közül kell válogatni, hiszen egy kész medencét vásárol. Nincs lehetőség az egyedi igények kielégítésére. Persze valamit valamiért.

Figyeljen a tisztaságra

Nem árt tisztában lenni azzal, hogy egy medencét karban is kell tartani, már ha sokáig szeretné használni. Elég komoly az a vízmennyiség, amivel fel kell tölteni. Nyilván nem akarja, mondjuk hetente beletölteni. Ne feledkezzen meg a berendezésekről, amelyek biztosítják, hogy a víz tiszta maradjon. Alap például a vízforgató, de szükség lesz klórtablettákra is a tisztántartáshoz. Különösen nagy medencék esetében pedig még ennél is bonyolultabb a helyzet. Ha ilyet szeretne, érdemes szakértői segítséget kérni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük