Hogyan lesz sikeres a lakásfelújítás?

Hogyan lehet sikeres a lakás felújítása? Biztos, Ön is felteszi ezt a kérdést felújítás előtt. Nyilván nem árt tudni a sikerhez a felújítás pontos célját. Ezen túl azonban talán két olyan dolog van, amit mindenképp érdemes szem előtt tartani a lakás felújítása előtt.

sikeres lakásfelújítás

Milyen mértékű felújítást tervez?

Minél nagyobb mértékű felújítást tervez, annál jobban érdemes utánanézni a felújítás részleteinek. Nem könnyű azonban előzetesen mindenre felkészülni. Nem is lehet, és talán nem is érdemes, mert akkor talán sosem kezdene hozzá a felújításnak. Néhány fontos dologban azonban döntésre kell jutnia még a felújítás megkezdése előtt.

Talán nem véletlen, hogy a kivitelező körültekintő kiválasztása a legfontosabb. Emellett azonban van néhány fontos szempont még azért, hogy a lakása felújításán minél eredményesebben sikerüljön.

1. Milyen felújítást tervez? Mi lesz a felújítás célja?

Mit szeretne felújítani? Valami nem jó a lakásában? Valami hiányzik még, ami fontos lenne? Vagy egyszerűen csak szeretne már valami mást, mint eddig?

Ha nem kellene kiszámítani a felújításra pénzt, akkor milyen felújítást csinálna? Hogyan tudná még hatékonyabban kihasználni a lakását? Egy konkrét helyiség átalakítását tervezi, vagy átalakítaná az egész lakást?

Milyen ötletei vannak a felújításhoz? Milyen megoldást képzelt el?

2. Mi lesz a felújítás fontossági sorrendje rendelkezésre álló pénze szerint?

Első lépésként még úgy ötletelt a felújításról, hogy nem kellett törődnie a felújításra szánt pénzzel. A valóságban azért nem valószínű, hogy ez tényleg így is van. A felújításra szánt pénzt nem tudja csak bizonyos határok között növelni. A lakás négy fala is meghatározza a rendelkezésre álló tér nagyságát. A többi családtag véleménye is nagy súllyal fog latba esni a végső döntésnél. Mit tud ilyen helyzetben tenni?

A legjobban akkor jár, ha csökkenő fontossági sorrendbe állítja a felújítással kapcsolatos elképzeléseit, és ezeket beszéli meg a többiekkel. Nagyobb esélye van érvényesítenie az elképzeléseit, ha pontos terve van a felújításra, és szemlátomást úgy beszél majd a többiekkel, hogy tudja mit akar, és azt is, hogy mire van keret. Vagy legalábbis azt, hogy mire szeretne támogatást kérni a család többi tagjától.

Ha csökkenő fontossági sorrendbe rendezi a felújítással kapcsolatos elképzeléseit, és szemlátomást tudja, hogy mit miért szeretne, akkor jobb esélye van meggyőzni a családtagjait a felújítás fontosságáról. Minél jobban érvel a felújítás hasznossága mellett, annál nagyobb esélye lehet megszerezni a támogatásukat. Ez talán arra is jó lehet, hogy adott esetben meg tudják növelni majd a felújításra szánt keretet. Minél nagyobb támogatást szerez a felújításnak, annál nagyobb az esélye erre.

Néhány fontos kérdést előre végig kell gondolnia:

  • Önerőből tervezik a felújítást? Ha igen, akkor mekkora pénzt tudnak rászánni?
  • Ha kölcsönnel is ki szeretnék egészíteni a keretet, akkor milyen feltételekkel tudnak hitelt szerezni?
  • Érdemes ezekkel a feltételekkel vállalni a hitelt?

3. Ki fogja csinálni a felújítást?

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a kivitelező kiválasztásának a fontosságát. Ugyanolyan fontos a szakértelem és a gyakorlati tapasztalat, valamint a tisztességes hozzáállás. A kettő együtt nem sok kivitelezőben találkozik a lakásukat felújítók álmaiban szereplő mértékben.

Mindenképp fontosak a referenciák, és az ismerősök véleménye a kivitelezőről. Az is igaz azonban, hogy minden vállalkozónak vannak olyan felújításai, amelyek kifejezetten jól sikerültek, és erről biztos jó véleménnyel van a felújítást megrendelő. Emellett pedig vannak nem igazán sikerült próbálkozásaik is. Egy elégedett vélemény még nem jelent sokat. Ha viszont van a környékükön egy olyan kivitelező, aki már évek vagy akár évtizedek óta végzi a munkáját, és semmi rosszat nem lehet hallani róla, akkor ez már elég megbízható információforrás lehet.

Az elvégzett munka minőségén túl az is fontos, hogy megtalálja a kiválasztott kivitelezővel a közös hangot, mert a jó együttműködés a felújításhoz is elengedhetetlen.

Fontos az is, hogy olyan kivitelezőt bízzon meg a munkával, aki garantálni tudja a megbeszélt árat. Ha pedig előre nem látható változások miatt változhat a kivitelezés ára, akkor erről még időben egyeztet Önnel.

Nem biztos, hogy végül az fog elkészülni, amiben előzetesen megállapodtak, mert menet közben is előkerülhetnek olyan dolgok, amit előre nem tudtak felmérni. Az viszont fontos, hogy bármilyen változtatás van az előzetesen megbeszélthez képest, arról egyeztessenek, és közösen hozzák meg a döntést.

4. Jó minőségű építőanyagokat építsen be

Az olcsó húsnak a legtöbbször híg a leve. Ez így van a lakásfelújításkor beépített anyagoknál is. Tényleg vannak olcsóbb hőszigetelő anyagok is, csakhogy ezek beépítésével jóval kisebb megtakarítást érhet el majd a fűtési költségekben. Szinte minden építőanyagnak vannak olcsóbb márkái, amelyeknél nem mindegy, hogy a gyártó hány év garanciát vállal a termékeire.

Természetesen az ár nem mindig van egyenes arányban a termék minőségével, de érdemes tisztában lenni azzal, hogy a „megszámítom magának olcsón” ajánlatok hosszú távon igen sokba kerülhetnek a későbbi utólagos felújításokkal együtt. Ezért jó, ha minőségi tanúsítványt kér az egyes beépített anyagokról.

A használt anyagok beépítésével is az a gond, hogy nincs semmi garancia a bontott anyag minőségére. Garancia pedig végképp nincs rá. Gondolja meg, hogy vajon megéri kockáztatni a felújítás sikerét?

Természetesen a drágább építőanyag nem jelent automatikusan jobb minőséget is. Azt azonban tartsa szem előtt, hogy az árat ne önmagában értékelje, hanem a minőséggel együtt.

A beépített anyagok élettartamát nagyban befolyásolja a beépítés szakszerűsége, és az is, hogy betartották-e a beépítéshez szükséges utasításokat. Sokszor előfordul, hogy siettetnék a felújítást, és nem várják ki az anyagok megkötését, megszáradását. Ne legyen türelmetlen, és ne engedje meg a felújítás siettetését. Az lebegjen a szeme előtt, hogy „hamar munka ritkán jó”. Különösen így van ez az építőiparban. Hiába költött a jó minőségű építőanyagra, ha nem várja meg a szakszerű beépítéshez szükséges időket.

5. Legyen türelmes

Nemcsak az előbb már említett száradási időkkel.

Egy lakásfelújításkor sokszor előre nem látott akadályok merülnek fel, és olyan hibák derülhetnek ki, amelyekre nem számítottak előzetesen. Ha kivitelező időben szól, amikor felfedezett valami váratlant, akkor türelemmel beszéljék meg az új helyzetet, és azt is, hogy mit lehet tenni ebben a helyzetben. Lakása töviről hegyire felfordított állapotában azzal nem lesz jobb a helyzete, ha türelmetlenül elkezd hivatkozni az előzetes megállapodásukra.

A türelem nemcsak a gondos tervezésre, hanem a felújítás folyamatára is vonatkozik. Lakása felújítása nemcsak sok munkával, hanem porral, zajjal és kosszal is jár. Bizony sokszor törmelékkel lesz tele a lakás, miközben Önök is ott élnek. Készüljön fel előre ezekre a kellemetlenségekre. Persze előfordulhat, hogy egy-egy előre nem látható hiba miatt a tervezetthez képest is elhúzódik a felújítás, de ezzel a helyzettel nem tud mit tenni, és azzal nem lesz hamarabb kész a munka, ha türelmetlenül sürgeti a kivitelezőt. Legfeljebb azt éri el, hogy ő is ideges lesz, vagy pedig a kellő gondosság mellőzésével fogja gyorsabban elvégezni a munkát, hogy megszabaduljon a sürgetésétől.

Legyen türelmes nemcsak ezekben a helyzetekben, hanem pl. az egyes száradási, kötési idők kivárásában is.

6. Legyen rajta a szeme a felújításon

Nemcsak az a fontos, hogy állandóan elérhető legyen, amikor szükség van Önre. Az is fontos, hogy érezze a kivitelező az állandó jelenlétét, és azt is lássa, hogy nem kerüli a figyelmét semmi sem. Ez ne az állandó kérdezésben merüljön ki, hanem főleg az egyes anyagok beépítésének a nyomon követésében. Ez azért is nagyon fontos, mert sok olyan agyag van, aminek a tényleges beépítését utólag nem lehet leellenőrizni. Ezeknek az anyagoknak a beépítésekor bizony ott kell lenni, és látnia kell, amikor ténylegesen beépítik ezeket az alapozókat, csavarokat, és egyéb nem látható elemeket.

Sok utólagos bosszúságtól megkímélheti magát a felújításkor, ha figyel erre a néhány dologra. Persze ez rendszeres elfoglaltsággal jár a felújítás teljes ideje alatt, de legalább abban biztos lehet, hogy tényleg mindent megtett azért, hogy felújított lakása olyan legyen, amilyennek szeretné.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük