Ismeri a házépítés tipikus hibáit?

Az okos ember a más kárából tanul. Kifejezetten érdemes ezt fejben tartani a házépítés során, mert olyan sok házat azért nem fog építeni, hogy „majd a következőt már jobban fogom csinálni” hozzáállással vágjon bele otthona megépítésébe. Érdemes a más kárából tanulnia, mert a saját hibái komoly pénzekbe fognak kerülni. Kerülje el őket, ha lehet.

Márpedig miért ne lehetne a házépítéssel járó tipikus hibákat elkerülni? Abban persze biztos lehet, hogy az építkezéskor nem fog minden egyik pillanatról a másikra gördülékenyen menni, mint a karikacsapás. De már azzal is sokat tehet a kevesebb fejfájással járó házépítéséért, ha elkerüli a rendre visszatérő, tipikus hibákat.

Nem kell attól tartania, hogy ha mindent előre pontosan, precízen eltervez, akkor unalmas lesz háznak a megépítése. Tapasztalja majd, hogy bármennyi időt is tölt el a tervezéssel, abban biztos lehet, hogy mindig történhet valami, ami miatt egy kis időre, sutba is dobhatja gondosan kigondolt terveit. Legalábbis addig, amíg meg nem oldja az éppen sürgős feladatát.

Amint hozzákezd otthonuk tervezéséhez tapasztalja majd, hogy családja kényelmes lakhatásának az elkövetkező évtizedekre való megtervezése nem is olyan egyszerű dolog ám. Azt még talán tudja, hogy hány gyereket terveznek, illetve terveznek-e még újabb gyereket, de arra a kérdésre, hogy kényelmes életükhöz hány és milyen nagy szobára, mekkora garázsra, ahova be fognak férni a családtagok autói, és milyen egyéb helyiségekre lesz szükségük az elkövetkező évtizedekben, már nem is olyan könnyű előre válaszolni?

A ház tervezése persze még bonyolultabbá válik akkor, amikor a vágyott állapotot összevetik a család pénzügyi lehetőségeivel. Enélkül pedig ugye nem sok értelme van a tervezésnek.

Melyek a családi ház tervezés legtipikusabb hibái?

házépítés hibái

Családi ház építésekor milyen hibákat követhet el?

Családi házuk tervezés során először is a család jövőbeni tagjainak számát kell meghatároznia. Hányan fognak lakni a lakásban? Hány embernek kell kényelmesen elférni, és jól érezni majd magát benne? A két felnőtt mellett hány gyerek van a lakásban, és terveznek-e még újabb gyereket?

Esetleg idős szülők élnek Önökkel, vagy lehet, hogy fognak élni? Azt is érdemes végiggondolni, hogy előfordulhat-e olyan eset, amikor valamelyik rokonuk vagy barátjuk Önöknél fog majd néhány napot tölteni, és az éjszakai alvást is meg kell oldani. Egy-egy éjszakánál természetesen nem jelent gondot, ha egymás hegyén-hátán pihen, akár egy nagyobb baráti társaság is, de egy több napos, vagy hosszabb vendégségnél azonban már mindenki vágyik egy saját kis személyes térre, ahova elvonulhat. Ezt pedig egy saját szoba tudja igazán biztosítani.

A szobák száma mellett az életkori sajátosságoknak megfelelően mindenkinek máshogy kell, illetve célszerű kialakítani a házat, különösen pedig a szobáját.

Ha idős szülő is lakik, vagy lakni fog a házban, akkor a közlekedés könnyebbé tételére kell gondolni elsősorban. Ez azt jelenti, hogy lehetőleg kevés lépcső legyen a lakásban, és a közlekedés minél kisebb akadályokkal járjon.

A kisebb gyerekeknél pedig elsősorban a biztonságra kell odafigyelni. Legfőképpen arra, hogy egy-egy eleséskor ne sérüljenek meg. Ezért az éles sarkakat érdemes lekerekíteni, a konnektorokat el kell látni biztonsági dugóval, hogy még véletlenül se tudjanak belenyúlni valamilyen fémből készült eszközzel.

A ház tervezésekor a szobák elhelyezését is végig kell gondolni. Nem szerencsés a hálószobát a konyha és a fürdőszoba között elhelyezni. Helyette inkább a ház csendesebb, félreeső helyén, tetőtér beépítéses házaknál például a tetőtérben elhelyezni.

Az előző bekezdésből pedig már adódik az, hogy a konyhát viszont a ház központi helyén érdemes elhelyezni, hisz itt történik a sütés-főzés, illetve az üzletben vásárolt élelmiszerek lepakolása. A finomabbnál finomabb falatokat elfogyaszthatják a konyhában is, vagy helyette a nappali is kedvelt étkezőhely még. Ezért érdemes a két helyiséget egymás mellett elhelyezni.

A ház fűtési, villamossági, valamint klíma és szellőzési rendszerének a megtervezése is körültekintést igényel. Ha a fűtési rendszer nem lesz megfelelő teljesítményű, akkor télen előfordulhat, hogy fázni fognak, ha viszont túl nagy teljesítményt alakítanak ki, akkor ez felesleges kiadást jelent a beruházáskor.

A klíma és szellőzési rendszer megtervezésénél ugyanez fordulhat elő, illetve itt még a párásodás és a penészedés megjelenésével is számolnia kell nem megfelelő rendszernél.

A házépítés hibái melyek lehetnek?

A legtipikusabb hibák természetesen a nem megfelelő kivitelezésből származó kisebb nagyobb problémák. Ez rendkívül sokféle hiba lehet.

knauf nobasil mpn

Knauf Nobasil MPN kőzetgyapot

Nem lehet szó nélkül hagyni azokat az eseteket, amikor a tervezéskor meghatározott jó minőségű anyagok helyett költségkímélés címszóval kedvezőbb áru szigetelő anyagokat vagy más olcsóbb építőanyagot építenek be. Kiegészítő anyagoknál pedig előfordulhat az is, hogy egyszerűen kihagynak valamilyen kevésbé fontosnak tűnőt. Ezzel az a legnagyobb gond, hogy a pillanatnyi spórolás miatt hosszabb távon növekednek meg később a ház üzemeltetésének költségei. Illetve a kiegészítő anyagok kimaradása miatt könnyen előfordulhat, hogy hamarabb kell felújítani majd a házat.

Az olcsóbb vagy vékonyabb szigetelőanyagok beépítésének egyenes következménye a fűtési kiadások vártnál kisebb mértékű csökkenése, ami a havi fűtésszámlákban fog majd kellemetlenül jelentkezni.

Másik gyakori hibaforrás a kivitelezéskor elkövetett hibák, amelyeknek szintén komoly későbbi következményei lehetnek. Tipikusan ilyen hiba lehet például a hőszigetelésnél a hőhidak kialakulása. Nem kell azonban ilyen elsőre kevésbé látható hibákra gondolni.

Sajnos a kivitelezéskor olyan szemmel jól látható hibák is előfordulhatnak, mint például az elsimított falfelület egyenetlenségei, vagy a nyílászárók pontatlan beépítéséből származó gondok.

Gyakran előforduló gond a konyhában és fürdőszobában lerakott mozaik vagy természetes kőburkolatok nem megfelelő lerakása, de ugyanez előfordulhat a nappaliban vagy valamelyik szobában a parketta burkolattal is.

fénycsatorna

Fénycsatorna, amely otthona ablaktalan helyiségeibe is elviszi a napfényt

Komoly feladat még a lakás megfelelő fénnyel való ellátottsága is. Akkor jár el helyesen, ha a beépített nyílászárókon elegendő természetes fény áramlik a lakásba. Ezt is körültekintően végig kell gondolni a tervezéskor. Lehetnek azonban a házban ablaktalan, belső helyiségek is, ezért ezekben a helyiségekben jót tud tenni egy fénycsatorna beépítése. Arról ugye egy szót sem kell szólni, hogy milyen nyomasztó tud lenni egy ablaktalan, sötét helyiség, amikor a fénycsatornát rosszul építik be, és nem biztosít elegendő tényt a helyiségben?

2 gondolatok ezen: “Ismeri a házépítés tipikus hibáit?

  1. Vargáné Anita

    Tisztelt Uram!
    20149 nyarán kezdtünk a házépítkezésbe. Leier téglánk van. Sajnos már nem tudtak tetőt tenni rá a szakemberek a banki oldal miatti késéstől. Így az esős időben igen sokat ázott a fal. December 3. hetében került rá a betonfödém. Azt vettük észre, hogy fehérlik a téglánk. Ez salétromodást jelent? Elfog ez róla tűnni?

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Anita
      Látatlanban nehéz biztosat mondani. Mit jelent az, hogy igen sokat ázott a fal?
      A salétromosodás a só kicsapódása a falban nedvesség hatására. Lehetséges tehát, hogy a sok ázás miatt kicsapódhatott só a tégla falon.
      Azonban a salétromosodás általában a talajból felszívódó nedvesség, ami a rossz vízszigetelés miatt jelentkezik a falon.
      Ha már így alakult, akkor a legfontosabb ilyenkor, hogy tökéletesen száradjon ki a fal mielőtt tovább folytatják a munkálatokat (falak vakolása), mert a nedvességet nem szabad bezárni a falba.
      Tulajdonképpen ilyenkor a fal kiszáradása után el kell tüntetni a sófoltokat a falról, és úgy folytatni tovább a munkálatokat. És ha nem fog kapni a fal további vízutánpótlást, akkor várhatóan nem lesz gond a későbbiekben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük