Természetes fény otthonába

A nappalok rövidülésével egyre kevesebb időt tölt a szabadban, és egyre többet a négy fal között. Nappal a munkahelyén, este pedig otthonában.

A nappalok rövidülése azzal is jár, hogy egyre kevesebb természetes fény éri, mert a munkahelyén és a lakásában még nappal is sokszor ég a villany. Sötétedéskor pedig fel kell kapcsolni a villanyt, még otthona legvilágosabb helyiségében is.

Természetes fényre azonban nemcsak nyáron van szüksége, amikor a hosszú nappalokon sokat tud a szabadban tartózkodni, hanem egész évben. Így van ez még a decemberi és januári napokon is, amikor már délután négy órakor sötét van.

Talán Ön is úgy van vele, hogy sötétedés után már nem szívesen van kinn a szabadban, mert nem érzi jól magát, ha nem lát tovább az orránál. Ezért bemegy a lakásába. A lakásba viszont jóval kevesebb jut a természetes fényekből. Ez viszont nem tesz jót, nemcsak az egészségének, hanem a hangulatának sem.

Milyen lehetőségei vannak arra, hogy minél több természetes fényhez jusson zárt térben is? Hogyan tudja növelni a szabadból bejutó természetes fény mennyiségét?

Fakro tetőtéri ablak

Fakro tetőtéri ablak tetőtéri szobájára.

A legfontosabb talán, hogy a természetes fényhez jutást már háza tervezésekor érdemes figyelembe vennie. A déli és nyugati tájolású ablakokon jut be a házba a legtöbb napfény, ezért hacsak lehet, akkor a nappalit mindenképp délre vagy nyugatra nyíló ablakokkal érdemes kialakítani. A minél több fény érdekében pedig érdemes minél több, illetve nagyobb felületű ablakot és tetőablakot építeni.

Nemcsak a nagyobb felületen fog több fény bejutni a lakásba, hanem akkor is, ha minél kevesebb akadályt állít a fény útjába. Mit is jelent ez otthona lakberendezésének a nyelvére lefordítva?

Leginkább azt, hogy a nappaliban, a konyhában és a hálószobában, tehát azokban a helyiségekben, ahol várhatóan a legtöbbet fognak tartózkodni, ne sűrű szövésű sötétítő függönyöket, drapériákat rakjon az ablakra, hanem a napfényt jól áteresztő, áttetsző függönyöket. Ezek a vékony anyagok szinte teljesen átengedik a fényt.

Nemcsak az ablakokon, hanem az erkélyajtón és a bejárati ajtón is sok természetes fény juthat be a házba, ha nem tömör fából készülnek, hanem üvegezettek. Egy üvegezett bejárati ajtó az előszobában biztosít bőséges kínálatot a természetes fényből.

A színekkel is tudja befolyásolni a lakásba jutó fényt, és szobák belső bevilágítását.

  • A világos színek használatával a sötétebb zugokat is világosabbá tudja varázsolni.
  • A meleg színek használatával is barátságosabbá tudja varázsolni a szobákat.

Az egyes helyiségek tájolásától és a bejutó fény mennyiségétől és erősségétől függően is a helyiség berendezésének alakításával és a megfelelő színek használatával sokat tud tenni azért, hogy jobban tudjon gazdálkodni az ablakon át bejutó természetes fénnyel.

Az északra nyíló ablakkal rendelkező helyiség kapja a legkevesebb természetes fényt, ezért ha ilyen szoba van otthonában, akkor itt mindenképp érdemes a meleg színek túlsúlyát használni a falak festésénél és a bútorok színének a kiválasztásánál.

Ha viszont például a nappalijának a szép, nagy ablaka délre néz, és bőségesen áramlik be a természetes fény, akkor itt bátran nyúlhat akár a hűvösebb kékes árnyalatokhoz is, mert a természetes fény bőségesen ellensúlyozni fogja a színek által árasztott hűvösséget, és nem fog hidegnek tűnni a nappalija.

Figyeljen azonban arra is, hogy nemcsak nyáron, hanem télen is kellemes melegséget árasszon a nappali. Ezért ne vigye túlzásba a hideg színek használatát, mert télen jóval kevesebb napfény fog bejutni a nappaliba. Főleg akkor, ha behúzza a sötétítő függönyt vagy leereszti a redőnyt például azért is, hogy ezzel is segítse az ablak vagy a tetőtéri ablak jobb hőszigetelését.

A legjobban akkor rendezi be otthona helyiségeit, ha olyan színeket választ a falra és a bútorok színeként, amelyek a természetes fénynél és a mesterséges világításnál is jól mutatnak. A hideg kék színek helyett ezért tűnhet jobb választásnak például a mályva színek árnyalatainak használata.

Milyen tetőablakot választ tetőtéri szobája ablakára?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük