Tetőablak csere mikor és miért éri meg?

Tudja, hogy tetőtéri ablakait mikor építették be? Jól záródnak az ablakszemek? Az ablaktok vetemedésmentesen, pontosan illeszkedik a kinyíló ablakhoz? Hiba nélkül működik az ablak szigetelése?

Ha nem szakember, akkor ezekre a kérdésekre az első kivételével nem biztos, hogy pontosan tud válaszolni. Vannak azonban apró jelei az ablakok rosszul záródásának. Melyek lehetnek ezek a figyelmeztető jelek, amikor a tetőtéri ablakok már nem záródnak tökéletesen?

A tetőablak csere idejét jelző figyelmeztető jel lehet

  1. Ha az ablakoknál állandó huzatot érez tetőtéri szobájában, akkor már érdemes gyanakodni.
  2. A folyton párásodó ablak egy újabb figyelmeztető jel lehet.
  3. Súlyosabb esetben pedig már előfordulhat az is, hogy az ablak kereteinél a kicsapódó párától megjelent a penész is.
tetőablak csere

Velux GLU műanyag bevonatú, billenő tetőtéri ablak

Az első két esetben már érdemes elgondolkodni azon, hogy a tetőablakok talán megértek egy cserére. Sietni azonban ilyenkor még nem feltétlenül kell. Ha viszont ki szeretné festeni tetőtéri szobáját, akkor a felújítással együtt célszerű lehet a tetőablakot is korszerűbbre és tökéletesen záródóra cserélni.

A penészedés megjelenésekor viszont már olyan nagyon gondolkodni sem kell, mert a penész egyértelmű jele az ablak olyan mértékű rosszul működésének, aminek a cseréjét nemcsak a kellemesen egyenletes hőmérséklet, hanem otthona egészséges levegőjének a biztosítása érdekében sem érdemes halogatni tovább. A penészedés jeleit látva nem érdemes megvárni a tervbe vett felújítást sem a tetőablakok cseréjével.

Amikor a hőszigetelésre gondol, akkor először biztos, hogy nem az ablakok cseréje jut az eszébe. Pedig az egyre drágább pénzen vett téli meleg levegő nemcsak a homlokzati falakon és a tetőn át, hanem a nem megfelelően szigetelt nyílászárókon is hamar kiillan otthonából.

Homlokzata szigetelésével együtt érdemes kicserélni a rosszul záródó nyílászárókat is a lakásában. A tető szigetelése pedig a tetőtéri ablakok korszerűre cserélésével együtt lehet igazán hatásos. A tetőtéri ablakok korszerűbbre cserélésével együtt drágább a tetőtér utólagos szigetelése – azonban az ablakok cseréjével nemcsak jóval egészségesebb lesz otthona levegője, hanem az új és tökéletesen záródó tetőablakok hosszú távon a fűtésre fordított kiadásait is csökkentik.

A tetőablakok korszerűbbre cserélésével az ablakfronton nemcsak szebben fog kinézni tetőtéri szobája, és egészségesebb lesz otthona levegője, hanem még meg is fogja takarítani a tetőablakok cseréjére fordított pénzt a fűtési költségek csökkentésében.

Egyszerűbb esetekben tehát az ablak cserével nem kell sietnie. Megvárhatja tetőtéri szobája tervbe vett felújítását. A penészedés azonban könnyen felülírhatja előzetes elképzeléseit.

Figyelje tehát az ablakcsere fokozódó jeleit! Ebben persze az a jó, hogy tökéletesen záródó, korszerű tetőablaknál ezek a jelek, évtizedeken keresztül sem fognak megjelenni. Egy korszerű tetőablak beépítése után lakásában a felújítás szépsége kéz a kézben jár a megtakarítással.

Az ablakcsere eredménye akár 8%-kal alacsonyabb fűtési költség is lehet

Ez itt a reklám helye :). A VELUX 1986 óta van jelen a magyar piacon. Új Generációs, modern tetőtéri ablakai azonban a legújabb fejlesztések eredményét költöztetik be lakásába. Az új Velux ablakok beszerelésének az előnyeit már a beszerelés napján érezheti.

A Velux több évtizedes tapasztalata birtokában nem aprózta el a fejlesztést. Az ablakokon át ugyanis akár 50%-kal is csökkenhet otthon hővesztesége.

  • Ez azzal jár, hogy a téli hónapokban 2 fokkal magasabb lehet a hőmérséklet a felújított szobákban.
  • Vagy pedig 8%-kal mérséklődhet a fűtés költsége.

Ezzel azonban még nem értek véget az Új Generációs előnyök. Nem ritkaság az, amikor tetőtéri szobájában az ablaka alatt találja meg a helyét ágyának vagy kanapéjának. Ilyenkor kifejezetten fontos lesz az üvegfelület hőmérséklete. Miben nyújt többet az Új Generáció? A korábbi típusokhoz képest az új VELUX tetőablakok üvegfelülete 10%-kal nagyobb, mégis 5 fokkal melegebb marad télen. Ezzel a melegebb szobába a nagyobb üvegfelületen érezhetően több természetes fényt enged be a szobájába.

Az ablakcsere előnyei mindenkinek járnak?

Az Új Generáció ablakainak a megvásárlásával nemcsak új tetőtéri ablakait, hanem az Új Generációval járó előnyöket is megvásárolja. Ezek az előnyök kivétel nélkül járnak Önnek. Ahhoz azonban, hogy hozzá is jusson a tökéletes funkcionalitás számokban kifejezett járulékos előnyeihez (megfelelő víz-, pára- és légzárás a megnövelt üvegfelületen) egy fontos feltétele van.

Ezek az előnyök szakszerű beépítéssel lesznek évtizedeken át járulékos tartozékai tetőtéri szobájának. Sőt még az is bonyolítja a helyzetet, hogy az egyszer rosszul beépített Új Generációs ablakban később már nem lehet meg nem történtté tenni a szakszerűtlen beépítést. Mit mond erre a szakértő?

„Az új ablakok beépítésekor elkövetett apróbb hibák a legtöbb esetben visszafordíthatatlan következményekkel járhatnak. Csökkenhet a tetőtéri ablak hőszigetelő képessége, fennállhat a beázás vagy az ablaküveg párásodásnak veszélye.”

A Velux folyamatosan képzi az általuk ajánlott ablakbeépítő szakembereket. Ezek a naprakész ismeretekkel rendelkező ablakbeépítők nemcsak a tetőablakok beépítésében, hanem már a kiválasztásban is segítséget nyújtanak a hozzájuk forduló tetőtéri ablak felújítóknak.

Megfelelő szakértemmel az ablakcsere biztonságosan gyors munka.

Azok a felújítók, akik Velux ablakaikat cserélik Új Generációs ablakokra különösen jó helyzetben vannak, mert könnyen lehetséges, hogy a cserét a belső burkolat bontása nélkül, néhány óra alatt elvégeztethetik. Miért olyan nagy dolog ez? Azért, mert ilyenkor az ablakcsere után a tetőtéri szobában még festeni sem kell majd.

Ha viszont más típusú tetőablak helyett építik be az Új Generáció legmodernebb kiválasztott darabját, akkor érdemes megfelelően kialakítani a gipszkarton burkolatot is, mert egy tökéletesen kialakított belső burkolatnál csökken a páralecsapódásnak a veszélye, még több természetes fény jut be a szobába, és könnyű lesz az ablakszárny átfordítása is, ami a külső üvegfelület könnyű megtisztítását teszi majd lehetővé. Az esztétikusabb megjelenés nagyobb megtakarítással és kényelmesebb használattal is párosul az Új Generációban. Ezekhez az előnyökhöz a kulcsot a szakszerű beépítés fordítja el a tetőablakok zárjában.

A felkészült szakember beépítőtermékekkel még tovább növeli a tetőablak beépítésének a megbízhatóságát:

  • a hőszigetelő keret a tetőszerkezet és az ablak között javítja a hőszigetelést,
  • az alátétfólia vízelvezető csatornával együtt a külső nedvesség útját állja el a tetőtér felé,
  • párafékező fólia használatával pedig a tetőtéri szobából kifelé utat kereső pára nem fog lecsapódni a szigetelésben.

Milyen segítséget kér munkatársainktól tetőtéri ablakának korszerűbbre cseréléséhez?

  • hogyan válasszon tetőablakot

    Hogyan válasszon tetőtéri ablakot tetőablak cserénél? Kattintson a képre választást segítő kérdőívéért!

    Ha  még bizonytalan a választásban, akkor a Hogyan válasszon tetőtéri ablakot kérdéssor megválaszolása segíteni fog tisztábban látni, és választani a tetőablakok közül.
  • Ha pedig további kérdése van az Önöknek legjobb tetőablak kiválasztásáról, akkor munkaidőben várjuk hívását a (+36-26) 375-171-es számon.

Egy gondolat ezen: “Tetőablak csere mikor és miért éri meg?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük