Tetőszigetelés fő kérdései

A tetőszigetelés azért különösen fontos, mert télen fűtött lakásának meleg levegője felfelé száll. Ezért a padláson illetve a tetőn keresztül szökik meg fajlagosan, vagyis egy négyzetméterre vetítve a legtöbb hő családi házából. Ennek az energiaszökdösésnek állja útját a tető szigetelése.

Különböző számítások vannak arra, hogy a fűtésre fordított energia hány százaléka szökik meg a tetőn. Ezek mind arra jutnak, hogy a padlástéren illetve a tetőn át távozik a fűtési energia 20-30%-a. A rezsi csökkentésére a feladat tehát adott. A fűtéshez drága pénzen vett energiát a házon belül kell tartani. Minél jobb arányban a tető szigetelésével. Érdemes foglalkozni vele, mert a zsebéből elguruló forintokat tudja visszaterelni a családi kasszába.

A tető megfelelő szigetelésével erre a hőmennyiség veszteségre nem kell keresztet vetnie. Tetőszigeteléssel ezt a hőt, legalábbis ennek nagy részét a lakásban tudja tartani. A fő kérdés az, hogy hogyan és milyen praktikákkal?

Nemcsak a fűtési költségek csökkentésének szándéka, hanem az egyre szigorúbb hőtechnikai előírásoknak való megfelelés kényszere is a tetőtér szigetelés fontosságát mutatja.

  • Ha szeretne takarékoskodni a fűtésen, akkor a tetőt is szigetelni kell.
  • Ha ez még nem történt meg családi házában, akkor utólagosan is

A fűtési költségek lefaragásán túl rendelet is előírja, hogy az új építésű családi házak nem lakott padlás födémének, illetve a beépített tetőtér magastetőjének hőátbocsátási tényezője 2018. január 1-től 0,17 W/m2K.

2020-tól kezdve pedig már csak „közel nulla” energiaigényű épületek épülhetnek, ezért az akkori javasolt értékek már 0,14 W/m2K érték körül lehetnek majd. Akárhogy is alakulnak a szabályozók.

  • Mindig jobb lesz többet megtakarítani, mint az egyre többe kerülő elvesztett energia felett sopánkodni.
  • Az egyre magasabb energia árakat látva egyetért velem?

A tetőszigetelés gyakorlatában mit jelentenek ezek a hőátbocsátási tényezők?

Beépítetlen tetőtérnél nincs igazán probléma, mert a födém padlástér felőli szigetelésének nincs különösebb akadálya.

  • austrotherm at-n100 lépésálló szigetelő

    Austrotherm AT-N100 lépésálló hőszigetelő lemez normál terhelhetőséggel

    Például a 2020-tól javasolt szigorúbb értékeknek való megfelelés érdekében a hagyományos EPS100-as hungarocell lemezből 28-30 cm vastag szigetelésre van szükség a fűtési energia lakásban tartásához.
  • A fehér színű polisztirolnál jobb hőszigetelésű grafitos adalékanyaggal ellátott Grafit 100-as lemezekből is 20-22 cm vastag szigetelést kell készíteni. A szürke adalékanyag hőszigetelést javító hatása miatt a Grafit 100-as szigetelésnek sokkal jobb a hőszigetelése.

Természetesen a padlástér szigetelésre a hungarocell helyett használhatja az üveggyapotot és a kőzetgyapotot is. Ezekből a szálas hőszigetelőkből is hasonló vastagságban lerakott szigetelés fogja biztosítani a hőszigetelés szükséges mértékét.

Lakott tetőtér magastetős szigetelésekor ugyanezeket a hőszigetelési értékeket kell biztosítani a fűtési energia megtakarításához, a családi kassza évtizedeken keresztüli kíméléséhez.

rockwool deltarock éklemez

Rockwool Deltarock éklemez tábla tetőtér szarufák közötti szigetelésére

Magastető szigetelésére elsősorban az üveggyapotot és a kőzetgyapotot használjuk, de itt már centimétereket kifejező gondban lehet. Ugyanis ezeket a kimagasló hőszigetelés értékeket a szarufák elfogadott 10-15 centiméteres magasságával még a legjobb minőségű kőzetgyapot és hungarocell szigetelők szarufák közötti beépítésével sem tudja biztosítani.

tetőszigetelés

Tetőszigetelés kőzetgyapottal. Milyen vastagságban tud a legtöbbet megtakarítani?

A hőszigetelés megfelelő értékéhez szükség van a szarufák alatti kiegészítő szigetelésre is. Ezt azonban sokkal könnyebb mondani, mint kialakítani. Több probléma is elzárja a költségkímélő megoldás felé vezető utat. Ezeket mérlegelve érdemes választani a lehetőségek között.

  • Egyrészt a szarufák hőhidat képeznek a szigetelésben, mert a fa hőszigetelése gyengébb, mint a tetőtér hőszigetelésére használt szigetelő anyagoké.
  • Másrészt ha szarufák alatti kiegészítő szigetelést választ, akkor ez az egyébként is szűkös lakótérből vesz el értékes magasságot. Tetőtéri szobájában sokszor már 10 cm is sokat jelent.

Ha pedig a szarufák közötti szigetelés helyett a szarufák feletti hőszigetelést választja, akkor olyan szigetelőanyagra van szüksége, amely a cserepek és a lécezés ránehezedő súlyát is elbírja. Ekkor pedig még nem is beszéltünk a télen tetőre rakódó hótól, amelynek plusz súlyát szintén el kell bírni a szarufa feletti szigetelésnek.

Ebből is látszik, hogy nem is olyan egyszerű körültekintő tetőtér szigetelőnek lenni. Sőt valójában átkozottul nehéz még a lehetőségek között választani is. És utána jön még a megvalósítás rögös útja.

Melyek a tetőszigetelés megoldásai?

Őrlődése közben nyilván szeretné tudni, hogy milyen lehetőségek között választhat. A tető hőszigetelésének alapvetően kétféle módszere van:

Padlásfödém szigetelés

Ha a családi ház padlástere nincs beépítve, akkor elég a padlásfödémet szigetelni a padlás oldaláról.

Padlásfödém szigetelésnél is megkülönböztetünk kétféle szigetelést. Ezzel már kezd bonyolódni a helyzet.

Nem járható padlásfödém szigetelés

Egyrészt lehet a padlás szigetelése nem járható, amikor a tetőteret nem használja, nem közlekedik rajta. Ilyenkor elég csak a szigetelést megfelelően elkészíteni a kívánt vastagságban. Jellemzően 20, de inkább 30 centiméteres vastagságban célszerű szigetelni, mert ekkor tudja igazán a szigetelés útját állni a lakásból szökni akaró meleg levegőnek. Két dologra érdemes különösen odafigyelnie.

  • Egyrészt a megfelelő szigetelés érdekében a szigetelőt érdemes legalább 2 rétegben elhelyezni, mégpedig kötésben. Ettől még jobb lesz a szigetelése.
  • Másrészt pedig a szigetelőanyag hőszigetelő képességének megőrzésére alulról párazáró, felülről pedig páraáteresztő fóliát érdemes rakni a szigetelésre használt kőzetgyapot, üveggyapot vagy a ritkábban használt polisztirol lemezekre. Látja! Mindig csak 2 dolog között kell választani, de ezt bizony elég sokszor egymás után.
  • rocwook airrock ld hangszigetelő kőzetgyapot

    Rockwool Airrock LD kőzetgyapot a födém nem járható szigetelésére

    Gyakran választják a padlásfödém szigetelésére a Rockwool Multirock vagy az Airrock LD lemezeit. Mindkettő jó hőszigetelő a tetőtérben. Az Airrock LD persze jobb hőszigetelő, ezért többe is kerül. Cserébe viszont többet is takarít meg a fűtés költségéből.

Járható padlásfödém szigetelés

Másrészt ha a padlásteret például tárolásra használja, vagy valami más okból szeretne időnként közlekedni rajta, akkor a hőszigetelés biztosítása mellett még járhatóvá is kell tenni. A járhatóságot például a szigetelő lemezek közötti pányvafák lerakásával, és a járófelületet biztosító deszkázással vagy pedig OSB lapok lerakásával tudja biztosítani.

austrotherm padlap padlásfödém szigetelés

Járható padlásfödém szigetelés Austrotherm padlappal

Járható padlásfödém kialakítására alkalmas a kőzetgyapot és az üveggyapot mellett az EPS100-as lépésálló hungarocellt tartalmazó padlap is, amely a szigetelő mellett még járófelületként használható faforgács lappal van egybeépítve.

A több évtizedes biztonságos megtakarítás érdekében itt is biztosítani kell a szigetelő nedvességgel szembeni védelmét.

Illetve a hőszigeteléssel együtt ki kell alakítani a lakás szellőzési rendszerét is, mert a lakótérben keletkező párának valahol el kell távozni a lakásból. A felszálló pára kicsapódó nedvesség formájában semmiképpen sem ronthatja a padlás szigetelésére használt szigetelő hőszigetelő képességét. Erre már a tetőszigetelés tervezésekor figyeljen oda.

Magastető szigetelés megoldásai lehetnek

Ha a tetőtér be van építve, akkor a magastető szigetelése lehet a szarufák közötti szigetelés, amit a szarufák alatti kiegészítő szigeteléssel tehet még jobb hőszigetelővé.

És lehet szarufák feletti szigetelés, amikor a szarufák akár láthatóak is lehetnek a lakótér felől. Ilyenkor olyan tetőtér szigetelő anyagra van szüksége, amely elbírja a tető héjazat, és a télen esetlegesen ránehezedő hó együttes súlyát is.

Szarufák közötti szigetelés

A 2018-tól érvényes szabályozás szerint a magastetők megfelelő hőszigetelésére már 0,17 W/m2K az U hőátbocsátási tényező követelményértéke. Ha valószínűsítjük az energiaárak várható további emelkedését, akkor akár még ennél is jobb hőszigetelésre érdemes törekedni.

A nagyobb megtakarítást biztosító, a szakemberek által javasolt a hőátbocsátási tényező értéke 0,12-0,14 W/m2K. Ehhez pedig a legjobb minőségű kőzetgyapot és üveggyapot lemezekből is minimum 20-25 cm vastag szigetelőre lenne szükség. A beépítésre kerülő szarufák magassága azonban 15 cm-es szigetelésnél vastagabb beépítését nemigen teszi lehetővé. Mi lehet ebben a szorult helyzetben a megoldás?

A tetőtér szigetelésben ezt a problémát úgy próbálják megoldani, hogy a szarufák alsó síkja alá még egy 5 cm vastag kiegészítő szigetelést is beépítenek.

Tetőtér szigetelés a szarufák felett

A műszakilag igazán jó megoldást ez jelenti, mert ekkor nem kell számolni a szigetelésben a szarufák hőhidat okozó beágyazódásával, és a lakóteret sem fogja csökkenteni a belső oldali kiegészítő szigetelés.

A szarufák feletti tetőtér szigetelés kiváló kőzetgyapot lemeze lehet a Rockwool Monrock Max E. Ez a szigetelő nemcsak a megfelelő hőszigetelést fogja biztosítani, hanem kellően szilárd is ahhoz, hogy a szarufák felé beépítve elbírja a tető terhét.

austrotherm manzárd grafit szigetelés

Austrotherm Manzárd Grafit szigetelés a tető szarufák feletti szigetelésére

Szarufák feletti szigetelésre megfelelő hungarocell lemez is van. Ez pedig az Austrotherm Manzárd és a Manzárd Grafit lemezek. A grafitos adalékanyaggal ellátott Manzárd Grafit lemezek jobb hőszigetelő képességükkel lehetővé teszik, hogy a 28-30 cm vastag szigetelés helyett már 24-25 cm vastag is biztosítja a javasolt hőszigetelés értéket.

A nagy szilárdságú Manzárd Grafit másik fontos előnye pedig a keménysége. Ez teszi lehetővé, hogy a tető súlyát még nagyobb téli hóeséskor is el fogja bírni.

A külső oldali tetőtér szigetelés nagy előnye a hőhídmentes szerkezet, mert ahogy már korábban is említettem, a szarufák nem okoznak hőhidat a tetőtér szigetelésében.

A 25-30 cm vastag külső oldali szigetelés előnye nemcsak a téli fűtési költségek lefaragásában érvényesül, hanem nyáron is. Hisz a tűző nap sugarai elleni védekezésben is segít. Nyáron a jó hőszigetelő képességük révén a kinti meleget tartják a tetőn kívül.

Milyen szigetelőt választ családi házára? Mikor lesz esedékes a tetőszigetelés?

  • hogyan válasszon szigetelőanyagot

    Mennyit szeretne megtakarítani a fűtés költségéből? Ehhez melyik szigetelő lesz a legjobb választás? Milyen vastagságban? Mire figyeljen még? Hogyan válasszon szigetelőanyagot a tető szigeteléséhez? Kattintson a képre választását segítő kérdőívéért!

    Kiválasztotta már a megfelelőt a tetőszigetelésre?
  • Ha még nem választott a tetőszigetelő anyagok közül, akkor a hogyan válasszon szigetelőanyagot kérdőív kérdései segíteni fognak a választásban.
  • Ha pedig kérdése van a tetőszigetelő kiválasztásakor, akkor hívja munkaidőben a (+36-26) 375-171-es számot, és munkatársaink segítenek az Önnek legjobb tetőszigetelés kiválasztásában.
  • Vagy pedig egyik ismerősének a dolgát szeretné megkönnyíteni ennek a cikknek a megosztásával a tetőszigetelő anyag kiválasztásakor?

43 gondolatok ezen: “Tetőszigetelés fő kérdései

  1. Krisztian Benes

    Helló,
    Érdeklődnék,hogy egy 95 ös ház padlásszigetelésére mit javasolnak?
    Réteg alulról fölfele : mennyezeti burkolólap(0,5cm hungarocell),vakolat,stukator,deszka,10cm sárga gyapot,10cm légrés,deszka . Most erre a felső deszka rétegre akarunk ugyancsak sárga gyapotréteget tenni. Kérdésem hogy mennyi gyapot javasolt és hova tegyünk fóliát? Tetőcserép alatt van tetőfolia.
    Köszönöm

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Benes Krisztián
      A 10 cm-es sárga gyapot nem tudom, hogy kőzetgyapot vagy üveggyapot, de végül is mindegy, hisz minkettő jó a padlás szigetelésére. Ha a 10 cm-es „sárga gyapot” alatt van párazáró fólia, akkor az újabb szigetelőréteg alá már nem kell. Ha nincs párazáró fólia, akkor a felszálló pára a padlástérbe kerülve lehülhet annyira, hogy kicsapódhat a szigetelőben, ezért biztonságképpen én raknék a padlás szigetelő alá párazáró fóliát. Persze itt pedig arra kell majd figyelni, hogy a párazáró fóliáról esetlegesen lecseppenő pára ne nedvesítse túl a „felső deszka réteget”. A 10 cm légrés a felső deszka alatt mindenképp hasznos. A még jobb szellőzés, és az esetlegesen visszacseppenő pára eltávozásához az is hasznos lenne, ha a deszkák nem szorosan egymás mellett vannak, hanem hézagok vannak közötte.
      A szigetelés vastagságára minimum 20 cm-es vastagságot javasolok. Ha táblás szigetelő lesz, akkor a táblákat célszerű kötésben, 10+10 cm-es vastagságban lerakni. Már 10 cm szigetelés van a padláson, együttesen a 30 cm vastag szigetelő már jó padlás szigetelést ad. A szigetelőanyag fölé pedig valamit, pl. geotextiliát érdemes rakni, hogy megvédje a szigetelőt a porosodástól. És ez így még nem járható szigetelés lesz.

      1. A. Márton

        Üdvözlöm! Ha 60 cm széles a tekercs gyapot, akkor a szarufákat milyen távolságra érdemes tenni egymástól, hogy a kőzetgyapot beszoruljon a szarufák közé?

        1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

          Kedves Márton
          58-59 cm távolságra. Azonban szarufák közének kiosztását nem a hőszigetelő tekercs szélessége, hanem a gerendázat, a folyók lerakásának kiosztása, valamint a tetőkibúvók, tetőablakok elhelyezkedése határozza meg.

  2. Balla Csaba

    Üdv.

    Maradt a családban 15 cm-es grafitos Eps .
    Milyen problémákat okozhat , ha a szarufák közé teszem be szigetelésnek, majd a szarufák elé raknék 10 cm kőzetgyapotot.Belső oldalon a karton alatt lenne párazáró, külső oldalon a tetőfólia páraáteresztő.
    Köszönöm

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Balla Csaba
      Gyakorlat ebben nincs, mert a polisztirol szigetelést nemigen szoktuk használni a tetőtér szarufák közötti szigetelésére. Arra a kőzetgyapot és az üveggyapot használatos, amelynek a páraáteresztő képessége jóval nagyobb.
      Másrészt pedig a szerkezeteknél az egyes rétegek páraáteresztő képességének kifelé növekedni célszerű. Azért, hogy kifelé haladva ne csapódjon ki a pára.
      Az a fontos, hogy az egyes rétegek páraáteresztő képessége kifelé növekedjen, mert így nagyobb valószínűséggel nem csapódik ki a pára. Ha tehát „a szarufák elé raknék 10 cm kőzetgyapotot” azt jelenti, hogy a szarufák alá, a belső oldalon, akkor efelé, a szarufák közé az alacsonyabb páraáteresztő képességű polisztirol szigetelés berakása nem szerencsés.
      Azért sem, mert a meleg levegő leginkább felfelé terjed. Persze minden a tetőtér szellőzésén múlik. Ha a keletkező pára a szellőző rendszeren távozik el, és nem a tető felé, akkor azért olyan nagy baj nem lehet.
      Azért kipróbálásra nem ajánlom a tetőszigetelésre az alul kőzetgyapot, felette polisztirol rétegrendet.

  3. Csépai György

    Üdvözlet!

    Járható út lenne gyapot helyett a polisztirol használata a következők szerint? A cserépléc alatt páraáteresztő fólia van. A szarufák közé kerülne 15cm vastag polisztirol tábla, ez alá keresztbe fordítva a szarufát fedve újabb 5cm vastag polisztirol tábla. Ezt a belső réteget párazáró hőtükrös fóliával légmentesen lezárjuk, majd gipszkartonnal lefedjük. A tetőtérben lesz fűtés, és van 3 db tetőtéri ablak, szellőztető funkcióval.

    A válaszát előre is köszönöm!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Csépai György
      Ha a tetőtérben a szellőztetés annyira rendben lesz, hogy a keletkező pára nem a tetőn, hanem a szellőztető rendszeren át fog eltávozni, akkor igen, járható lehet.
      Ha viszont nem ennyire tökéletesen fog működni a szellőztetés, akkor már kockázatos. Ugyanis a meleg, páradús levegő elsősorban felfelé terjed, és ezért fajlagosan, 1 négyzetméterre vetítve a tetőn át távozik, távozna a legtöbb hő és a legtöbb pára. És nem az oldalafalakon vagy a padlón.
      A polisztirol sokkal gyengébb páraáteresztő, mint a kőzetgyapot és az üveggyapot. Ezért nem használjuk a tetőtér szigetelésére. Vagyis ha mégis bekerül a lakásban keletkező pára a szigetelőbe, akkor az a kőzetgyapoton a szigetelő hőszigetelő képességét kevésbé rontva megy át. A polisztrirol szigetelő képességét sokkal jobban károsítja az anyagba esetlegesen bejutó pára.
      Ha azonban alatta a párazáró fólia tökéletesen le fogja zárni a felszálló pára útját, akkor a megfogott felszálló pára nem a felette lévő szigetelésbe fog bejutni, hanem visszacseppen az alatta lévő gipszkartonra, és azt fogja nedvesíteni.
      Tehát azért nehéz a kérdésére válaszolni, mert szellőztető rendszer és szellőztető rendszer, párazáró fólia és párazáró fólia minősége között nagy különbségek vannak.
      És a kőzetgyapotnak és az üveggyapotnak sem előnyös minden típusa a magastatő szigetelésére.

  4. Csonka István

    Üdvözlet!

    Szeretnénk tanácsot kérni!
    Tetőteret szeretnénk utólagosan szigetelni a szarufák között. A szarufa mérete 20 cm vastag szigetelés használatát teszi lehetővé.
    Kőzet vagy üveggyapot szigetelést ajánl?
    Mennyire fontos a 20 cm-en felül a szarufákra merőlegesen felrakott vékonyabb szigetelés?
    Közvetlenül neki lehet e tolni a fóliának? Páraáteresztő fólia van fent –siga majcoat.
    Ha tekercsben kapható üveggyapotot választjuk, azt csak hosszában, vagy a kevesebb hulladék miatt keresztben is lehet e méretre vágni?
    A párazáró fóliát az első rétegre, vagy a második réteg után kell e feltenni?
    Üveggyapot esetén ursa vagy isover a jobb választás,35-ös(hővezetési tényezőjű) értékű anyagot néztem,megéri e a magasabb áru 32-est választani.
    Köszönettel: Csonka István

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Csonka István
      A kőzetgyapot és az üveggyapot is jó választás a tetőtér szigetelésére. A kőzetgyapot talán jobb egy kicsit, az üveggyapot viszont gazdaságosabb megoldás.
      A szarufák alatti kiegészítő szigetelés azért is hasznos, mert a fa hőszigetelése sokkal rosszabb, mint a kőzetgyapot és az üveggyapot hőszigetelése, ezért a szarufák alatti kiegészítő szigetelés a szarufák miatti hőhíd hatást csökkenti. Mindenképp hasznos a kiegészítő szigetelés.
      A páraáteresztő fóliának neki lehet tolni a szigetelőt, mert a páraáteresztő fólián el tud távozni a szigetelőbe esetlegesen bejutott pára. Nem kell még külön légrés a páraáteresztő fólia alatt is.
      A hőszigetelést minél kevesebb toldással érdemes megcsinálni, mert a toldásnál is hőhíd alakul ki. Ezért ennek elkerülésére a szigetelőt toldás nélkül érdemes berakni a szarufák közé. Vagy a két rétegben, kötésben való berakás célszerű.
      A párazáró fóliát a hőszigetelő alá, a páraáteresztőt pedig a hőszigetelő felé kell tenni.
      Jobb hőszigetelő képességű szigetelőt megéri választani. Sok múlik azonban a kivitelezésen, a szarufák közének pontos kitöltésén is.

  5. Czuczor Attila

    Üdvözlet!

    Szeretnénk tanácsot kérni!
    Egy régebbi építésű emeletes családi ház tető szigetelését szeretmém megoldani. Egy pár éve még egyszerű lapos tetős volt. Tehát bentrő felfelé haladva beton, valamilyen fekete anyag amivel esést alakítottak ki és utánna beton és végül kátrány. Most cseréplemezes tető szerkezet került a házra. De ez így még nincs szigetelve. Megfelelő lenne ha egyszerűen 2 rétegben kötésben az az 2x22cm vastagságu tekercses kőzet gyapottal burkolom a talajt a tetőn??

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Attila
      Mivel magastető került az emeletes családi házra, és a tetőtér nem lesz használva, ezért alapvetően megfelelő lehet ez a szigetelés. Mivel 44 cm-es kőzetgyapot szigetelést tervez lerakni, azért egy szakembernek érdemes lenne megnézni.

  6. Tamás Pintér

    Üdvözlöm! A tanácsát szeretném kérni! Felújítás alatt álló házunk tetejét cseréljük. Vastag kő falak tetejére beton koszorút öntöttünk, de sajnos a koszorú szigetelése utólagos lesz (nem került a zsaluba oldalsó szigetelés, utólag lesz kintről). A födém fa gerendás lesz, azonban a nagy belmagasság miatt gipszkarton mennyezet kerül kialakításra (kb. 35-40 cm lógatott mennyezet). A tetőtérben később szeretnénk kialakítani 2 hálófülkét de a nagyobb része nem lesz beépítve. Hogyan érdemes kialakítani a födémet és a szigetelést ezek ismeretében? Arra gondoltam, hogy az alsó és felső padlás colos deszka lenne, a födém gerendák közé pedig kőzetgyapot alatta -felette fólia (párazáró és áteresztő) de sejtem hogy a 15 cm-es vastagság nem elég (15cm gerenda vastagság). A beépítendő részén hogyan és hogyan ott ahol nem beépíthető? Rakjuk-e valamit az alsó padlás és a gipszkarton közé? A beton koszorú belső oldalát mivel érdemes szigetelni? Köszönöm a válaszát!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Pintér Tamás
      A födém szigetelését alapvetően eltérő módon célszerű kialakítani a lenti meleg és a padlástéri hideg szint között. Ekkor a födém hőszigetelésére van szükség. Erre kőzetgyapot és üveggyapot szigetelést használnak leginkább. 20 vagy akár 30 cm-es vastagságban is, ahogy Ön is jól gondolja.
      A tetőtér beépítésével, 2 hálófülke kialakításakor a két meleg oldal között lépésálló szigetelésre van szükség. Erre leginkább lépésálló polisztirol és lépésálló kőzetgyapot szigetelőt használnak. Vagyis kőzetgyapotból is más típus kell. Az egyik nem jó a másikhoz.
      Az alsó padlás és a gipszkarton közé is mehet kiegészítő padlásszigetelés ugyanolyan szigetelőből, mint ami a gerendák között lesz. Ekkor azonban a párazáró fólia a gipszkarton és a kiegészítő szigetelés közé kell. És az alsó szint megfelelő szellőzése is fontos, mert hiába védi meg a hőszigetelő anyagot a lakás párájától a párazáró fóliával, ha a fóliáról kicsapódó pára visszacseppen a gipszkartonra, és nedvesedést, penészedést okoz.
      Márpedig a nedvesedés, a párakicsapódás miatt alapvető fontosságú ezt jól megoldani az alsó meleg és a felső hideg oldal között. Míg a két tetőtéri hálószoba alatt, a két meleg oldal között a párakicsapódás nem jelent gondot.
      Erre Önnek az Önnel való részletes egyeztetés vagy helyszíni szemle nélkül szakember nem fog konkrét tanácsot adni. Azért, mert többszörösen is el lehet rontani a szigetelést a nem megfelelő szigetelő választással, a nem megfelelő rétegrenddel és a nem megfelelő kivitelezéssel is.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Nagy Tibor
      A fújható szigetelésről nincs tapasztalatunk, nem foglalkozunk vele. Hallott féligazságokat pedig nem lenne szerencsés terjeszteni. Kérem, hogy érdeklődjön olyan szakembernél, aki foglalkozik vele.

  7. Zsolt

    Hello!
    Egy kis tanácsot kérnék,100+ éves tégla házról beszélünk padlástér van salakkal feltöltve.Valószinűleg semmiféle szigetelét nincs a tetőszerkezetben,padlásfödém és tetőszigetelésnél esetleg lehet ugyanazt a kőzetgyapot típust használni ?
    Válaszod előre köszi!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Zsolt
      Igen lehet. Például a Rockwool Multirock szigetelője elég univerzális megoldás ahhoz, hogy padlásfödém vízszintes szigetelésére és a magastető szarufák közötti szigetelésére is jól használható.

  8. Peti

    Üdv!

    Felújítanánk a lambériázott beépített tetőteret.
    Megoldható hogy belülről a lambériát meghagyom, ráteszek talpfákat közé valamilyen hungarocell táblát és rá vagy lambériát vagy valamilyen mdf dekor lemezt?

    Ez nekem egy egyszerű gyors és költséghatékony megoldás lenne, kérdés, hogy jó-e illetve nem szeretnék penészedést vagy bármi pára-problémát…

    Köszönöm a segítséget előre is!

    Peti

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Peti
      Ha jó a tetőtér szellőzése, akkor nem lehet gond. Ha viszont nem megoldott a szellőzés, akkor a tetőtér mostani rétegrendjétől függően érdemes kialakítani a rétegrendet.
      Mégpedig úgy, hogy kifelé haladva egyre nagyobb legyen az egyes rétegek páraáteresztő képessége.
      A most berakott szigetelőanyag lakótér felőli oldalára pedig érdemes párazáró fóliát tenni.

  9. Anikó

    Üdv,
    tanácsot szeretnék kérni:
    Régi, kőfalas parasztház nádtetejét kell lecserélnünk/felújítanunk, és a kellemest a hasznossal egybekötve a teljes tetőcsere és a tetőtér beépítés mellett döntöttünk. Sajnos nem maradhat a nádtető, mert az áramellátást csak napelemmel tudjuk majd fedezni, ezért cserépfedést terveztünk.
    Milyen tetőszigetelést javasolna, ami konfortérzetben hasonló lenne a nádtetőhöz (nyáron hűvösebb volt a tetőtérben, mint kint), de stabilan és könnyen telepíthető rá napelem? Szóba jöhet így valami szarufa feletti plusz réteg, vagy csak alatta?
    Az alsó szinten ráadásul nagyon nagy a páratartalom, így a födém is kérdés: kell (és milyen) szigetelés a parasztfödém felé (gondolom páraáteresztő kéne…)
    Előre is köszönöm a segítséget!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Anikó
      Ha nyáron hűvösebb van a tetőtérben, mint kinn, akkor szarufák feletti szigetelés a jó, mert szarufák közötti szigetelésnél a szarufáknál mindenütt hőhíd fog kialakulni.
      Sőt az igazán jó tető szigetelésnél már a tetőcserép fényvisszaverő felülettel van ellátva, ami védi a cserepet az erős napsugárzással és átmelegedéssel szemben. Ezzel pedig plusz védelmet nyújt a tető túlmelegedésével szemben.

  10. Gencsy Dániel

    Tisztelt Hölgyem/Uram!

    Épülő házam szigetelésével kapcsolatban szeretném a tanácsát kérni:
    jelenleg ott tart a dolog, hogy fent van a tető (betoncserép), alatta páraáteresztő fóliával, a fafödém pedig alulról OSB lappal lefedve.
    Az elképzelésem az, hogy a szarufák közé tennék 15 cm kőzetgyapotot, majd OSB lappal lefedném azt is, a födémbe pedig a gerendák közé szintén 15 cm kőzetgyapot kerülne, felülről is lefedve (ez egyelőre még nincs eldöntve hogy mivel, talán rétegelt lemezzel).
    Amennyiben a padlásteret csak tárolásra szeretném használni, elég lesz ennyi szigetelés vagy ennél többre volna szükség?

    Köszönettel:
    Gencsy Dániel

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Dániel
      Ha a padlásteret csak tárolásra szeretné használni, akkor a padlástér nem lesz fűtött. Ezért az Ön helyében inkább a 15 cm-es födém szigetelésre tennék meg egy réteg kőzetgyapot szigetelést 10-15 cm vastagon. Persze mivel a padlásteret tárolásra szeretné használni, ezért a második réteg kőzetgyapot lerakásakor párnafákra van szükség a járhatóság biztosításához.

  11. Sanyi

    Tisztelt Hölgyem/Uram!

    Érdeklődni szeretnék, h a födém szigetelésnél lehet-e abból probléma, ha a 30 cm üveggyapot a gerendák alatt lenne rögzítve és a gerendák szintjében érne véget, azért hogy a padlástér járható maradjon. Nem kell aggódnom, hogy hőhíd lesz a koszorú és a gerendák találkozásánál a felülről áthűlő gerendák miatt? Párazáró- és áteresztő fólia be lesz felszerelve.

    Köszönettel, Sándor

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Sándor
      Szakszerű kivitelezéssel így is megoldható a födém szigetelése. A legjobb persze az, ha megoldott a lakótér megfelelő szellőzése valamilyen szellőző rendszerrel. A felülről áthűlő gerendák miatt bizony tartani lehet a hőhíd kialakulásától.

  12. Deákné Szecskő Krisztina

    Sziasztok!

    Hatvanas években épült családi házunkban fűtést korszerűsítünk, ennek része a födém szigetelése. A födém stukatúr, a padlás járófelülete föld. Házilag szeretnénk megoldani a szigetelést, de elvesztem már az információk sűrűjében. Úgy gondolom, hogy 2× 15 cm kőzetgyapot kötésben megfelelne. De most olvastam itt olyat is, hogy lépésálló hungarocell tábla is létezik. Olyan sokat nem járunk a padlásra, de pl villanyvezeték, egyéb kábel miatt kellett ott dolgozni. Nem tudom, érdemes- e emiatt lépésállót lerakni.
    A gyapot alá és a hungarocell alá is kell párazáró fólia?

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Krisztina
      A lépésálló hungarocell nem bírja a pontszerű terhelést. Azért lépésálló, mert az aljzatbeton alatt nagy felületre elosztva a terhelést bírja azt. Beton vagy deszka borítás nélkül a testsúlyunkat nem bírja el. Járható padlásszigetelésnél valamilyen járófelület kell a szigetelés felé. Illetve lehet választani az Austrotherm padlapot, aminek az alsó szigetelő része a polisztirol lap, és a felső része a járható felület.
      A szigetelés alá érdemes biztonságképp, a szigetelő hőszigetelő képességének megőrzéséért párazáró fóliát tenni.

  13. Sándor

    Tisztelt Hölgyem/Uram!

    Érdeklődnék, hogy E gerendás vasbeton födém 10 cm-es ásványgyapotos hőszigetelése érezhető mértékben segítene-e a fűtésköltségek csökkentésében? Sok helyen olvastam, hogy min. 20-25 centiméter vastagságot javasolnak, de most lett a teljes tető kicserélve, a fűtés korszerűsítése és az ablakok cseréje, így jelenleg erre maradt csak forrás.

    Válaszukat előre is köszönöm!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Sándor
      A födém szigetelésére valóban a 20-30 cm-es vastagság lehet a jó választás átlagos hőszigetelő képességű szigetelőkből. Azért, mert a meleg levegő felfelé száll, és egy négyzetméterre vetítve a födémen, padláson több energia szökik meg, mint a homlokzaton.
      Természetesen minden attól függ, hogy milyen hőszigetelő képességű hőszigetelőt választ a födém 10 cm vastag szigetelésére. Az igazán jó megoldás azonban a 20-30 cm-es vastagságban lehet jó a födém szigetelés. Két rétegben, kötésben lerakva a födém szigetelést azonban még jobb szigetelést érhet el. Ha pedig most a 10 cm vastag réteget rakja le, jövőre vagy 2 év múlva pedig a másik 10 vagy 15 cm vastag réteget, akkor a munkát ugyan kétszer kell elvégezni, ami nem költséghatékony, de a födém szigetelés minősége hosszú távon teljesen rendben lehet szakszerű kivitelezésnél.

  14. Anikó

    Tisztelt szakértő,

    2kérdésben is segítaéget kérnék:
    Régi kőfalas parasztházban beépítjük a tetőteret.
    1)A régi fafödém maradna, felette a homokot leszedjük, majd (kis légréssel) betongerenda+kefni új födém kerülne rá (a vastag falakra támaszkodva, statikus szerint ok). De az új betonfödém készítésekor fóliát raknának alá, hogy a betonozáskor befolyó vízvellen védjen. Az alsó szinten eddig is gondot jelentett a nagy páratartalom, rontani nem akarnék rajta: jó ötket lenne ezért erre a célra páraáteresztő tetőfóliát használni?
    Illetve javasoltak a betonfödém felé 4/5 cm járható szigetelést (lépéshang ellen), majd szerelőbeton és parketta/járólap.
    2) mi lenne az ideális tető rétegrend, ha nagyon jó szigetelést szeretnénk (nem horror áron, ezért a szarufák felettit sajnos ki kellett zárnunk). Bramac ClimaControl cserepet vettünk. 1xesen átszellőztetett tetőnél melyik fólia legyen hőtükrös, a külső páraáteresztő v a belső párazáró?
    Előre is köszönöm
    Anikó

  15. Éva

    Tisztelt Szakértő!

    Érdeklődni szeretnék.
    50éves tégla ház padlásfödémét szeretnénk leszigetelni, mely jelenleg salakkal van feltöltve.
    – Milyen lehetőségek közül lehet választani?
    – Mennyi idő az elkészítése?
    – kb mennyi az ára? (anyag+ munkadíj)
    Válaszát előre is köszönöm.
    Tisztelettel: Éva

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Éva
      Először abban érdemes döntést hozni, hogy járható padlásfödém szigetelésre van szükségük, vagy elég a nem járható födém szigetelés is.
      A padlás szigetelésére a kőzetgyapot és az üveggyapot szigetelés között érdemes választani. Mindkettőt lehet táblás és tekercses kivitelben is választani. A táblás szigetelővel könnyebb dolgozni és pontosabban lehet illeszteni, a tekercses viszont olcsóbb.
      A meleg levegő felfelé száll, ezért egy négyzetméterre vetítve a födémen szökik meg a legtöbb energia. Ezért a padlás szigetelésére érdemes 20 vagy akár még 30 cm vastag szigetelésben is gondolkodni. A jobb hőszigetelés érdekében érdemes a szigetelést 2 rétegben, kötésben lerakni. Érdemes jobb hőszigetelő képességű szigetelést választani. Ennek drágább az ára, viszont nagyobb fűtési költség megtakarítást eredményez.
      Az elkészítése viszonylag hamar megy, ha hozzákezdenek. A padlás szigetelő anyag ára viszonylag gyakran változik. Az éppen aktuális árakat ezen az oldalon találja meg: https://www.dalostuzep.hu/akcios-rockwool-termekek
      A kivitelezés munkadíja is sok mindentől függhet. Attól függően, hogy milyen szakembert választanak, és ő mennyire leterhelt. Emellett pedig vannak különbségek a földrajzi elhelyezkedés szerint is.
      A padlásfödém szigetelésről itt tudhat meg többet: http://www.dalostuzep.hu/blog/padlasfodem-szigeteles-utolag

  16. Nagy László

    Tisztelt Mester!

    Kérem segítsen, azt ajánlotta tetőfedő, hogy sokkal gazdaságosabb megoldás ha a gerendák között lenne a szigetelés, mint a külső szigetelés. Mert első körben szerettem volna hogy kilátszódjon a gerenda, de azt mondta több millióval lesz drágább az anyagköltség. Igaz ez? Hogy kell ezt elképzelni

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves László
      Valóban gazdaságosabb lehet a tetőszigetelés, ha szarufák közötti. Azért, mert a szarufák magasságától függően 15 cm-nél vastagabb szigetelés nemigen fér el a szarufák között. A tető gazdaságos hőszigeteléséhez azonban sokkal inkább 20, de még inkább 30 cm vastag szigetelésre lenne szükség. Különösen most az energiaárak ilyen drasztikus emelkedésénél. Szarufák közötti szigetelésnél 5 cm-t még lehet emelni a szarufák lécezésével. A szarufák alá is lehet még tenni 5-10 cm vastag kiegészítő szigetelést. Szarufák alatti kiegészítő szigetelés nélkül azonban a szarufák közötti hőszigetelés igencsak hőhidas, mert a szarufáknál hőhíd keletkezik, mert a fa hőszigetelése jóval gyengébb, mint a szigetelőé. Ezeknél a hőhidaknál sok energia megy veszendőbe.
      Szarufák feletti tetőszigetelésnél azonban nincs ilyen gond, mert a szarufák nem jelentenek hőhidat, és a tetőszigetelés vastagsága is hőhídmentesen lehet 25-30 cm vastag is. A meleg levegő felfelé száll, ezért egy négyzetméterre vetítve a tetőn át szökik meg a legtöbb energia a házból. Ezt a tetőszigetelés anyagának, hőszigetelő képességének és vastagságának meghatározásakor érdemes szem előtt tartani.
      A szarufák feletti tetőszigetelésnél valóban több millióval is drágább lehet az anyagköltség, ha 30 cm vastag, kiváló hőszigetelő képességű poliuretán szigetelés megy a tetőre. Szemben a szarufák közötti 15 cm vastag pl. Rockwool Multirock szigetelővel. A Multirocknak azonban 0,039 W/mK a hővezetési tényezője, szemben pl. a Bachl tecta-PUR táblák 0,022 hővezetési tényezőjével. Vagyis majdnem kétszer jobb lesz a hőszigetelés ugyanolyan vastagságnál is az elkövetkező 40 évben.
      Emellett persze azzal is lehet számolni, hogy egészen eltérő a szarufák feletti és a szarufák közötti tetőszigetelés technikája. Ezért a szakemberek többségének vagy az egyikben, vagy pedig a másikban van megfelelő gyakorlata. A szarufák feletti szakszerű szigeteléshez jóval kevesebben értenek, illetve sokkal kevesebb szakembernek van megfelelő gyakorlata benne.
      Szóval a bekerülési árban igaza lehet a tetőfedőnek. Ez persze konkrét tetőszerkezet tervezet, illetve anyagválaszték függvénye. A 40 éves élettartam költségben már korántsem ennyire egyértelmű a válasz.

  17. Németh Márk

    Tisztelt Szakértő!

    érdeklődni szeretnék padlásfödém szigeteléssel kapcsolatban. a ház ’80 körül épült kádárkocka, a tető palával van megoldva, ill a födém az 5cm beton+10cm vmi kőzúzalék+5cm beton szendvics szerkezetű, erre szeretnék kőzetgyapot szigetelést, nem járhatóra csinálva,( ill lenne egy kb 1m széles járható folyosó, ahol azért lehet menni, ha szükséges). Ehhez szeretnék némi útmutató tanácsot: pára, szigetelő anyag vastagsága,stb kapcsán.
    Előre is köszönöm!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Márk
      A meleg levegő felfelé száll, ezért egy négyzetméteren a tetőn, padláson több meleg szökik meg, mint a homlokzaton. Ezért a padlás szigetelés hőszigetelő képességének még jobbnak érdemes lenni, mint a homlokzaton. Ezért a padlás szigetelés vastagsága 20 cm feletti, sőt 30 cm is nyugodtan lehet. Különösen a mostani gázár mellett. Természetesen a padlás szigetelés vastagsága mellett legalább annyira fontos a szigetelésre kiválasztott anyag hőszigetelő képessége is. Itt tudhat meg többet a padlás szigeteléséről: http://www.dalostuzep.hu/blog/padlasfodem-szigeteles-utolag.

    2. Rabóczki Mónika

      Tisztelt Szakértő !
      25 éve épült ház tetőszigetelését szeretném felújítani. A padlásfödém nem járható. Itt a meglévő szigetelés a gipszkartonon közvetlenül, tehát párazáró fólia nélkül 10 cm hungarocell. Ez nem egy tömör hungarocell réteg, hanem 0,5 és 1 cm vastag hungarocell lapokból vágott darabok. Ezekkel van lazán, erősen hézagosan kitöltve a 11 cm magas fogópárok közötti terület. Tudom, hogy ki kellene dobni az egészet, de erre most nincs mód és idő. Ide azt terveztem, hogy erre közvetlenül 5-10 cm kőzetgyapotot teszek. Vagy tehetek-e a meglévő hungarocellre még egy 5 cm vastag hungarocell réteget és még erre 5-10 cm kőzetgyapotot ? Most sem építenék be páraáteresztő, sem párazáró fóliát. A ferde tető lakótérrel határos részén a rétegek: gipszkarton, 10-15 cm üveggyapot, páraáteresztő fólia, betoncserép. Az üveggyapot itt is alaposan összetömörödött, ahol nem, ott a nyest tette tönkre. Ezt kellene kicserélni valamire. Én ide is hungarocellt tennék. A kérdés az, hogy hogyan ? Sem a gipszkarton megbontása nem opció, sem kívülről a cserepek felszedése. Csak belülről, a födém felől valahogy becsúsztatni a szarufák közé a hungarocell lapokat. Párazáró fóliát utólagosan ide sem lehet így betenni. A páraáteresztő fólia is több helyen sérült a nyestnek köszönhetően. Itt a ferde részen eddig úgy próbáltam meg kijavítani a károkat, hogy a meglévő üveggyapotot egy tömörítőfával betömörítettem és ahol kellett (mindenhol kellett) új üveggyapotot tömködtem a résekbe. Ez a megoldást mennyire találja elfogadhatónak ? Számos hibája ellenére a meglévő rendszer páraáteresztés szempontjából működött, vagyis nincs volt penész sehol. Persze nyáron nagyon meleg, télen pedig hideg.
      Köszönöm a válaszát !

      1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

        Kedves Mónika
        Minden attól függ, hogy milyen mértékű megtakarítást szeretne elérni a fűtési költségekben. Ezután ennek megfelelően lenne célszerű a tető szigetelését felújítani.
        Látatlanban, helyszíni felmérés nélkül, ha sok minden nem opció, akkor nehéz olyan használható tanácsot adni, aminek hátránya is lehet vagy nem lehet opció a megvalósítása.

  18. Simon Zoltán

    Tisztelt Szakértő!

    Szarufák közötti szigetelést szeretnénk végezni.

    A fogópárok fölött a csúcsig kell szigetelni vagy az megspórolható, hogy oda nem teszünk.

    A fogópárok alatt úgyis zárjuk a plafonnal, így oda koncentrálnák jobban a vastagsággal.

    Köszönöm a válaszát !

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Zoltán
      A tetőtér fűtött terét kell lehetőleg hőhídmentesen szigetelni. Mindkét megoldás jó lehet precíz, pontos kivitelezéssel és jó minőségű, megfelelő vastagságú szigetelés beépítésével.

  19. Együd Ádám

    Tisztelt Cég!

    Könnyű szerkezetes (fa+gipszkarton) födémemet szeretném szigetelni. A ház tégla anyagú körben 10cm vastag hungarocellel szigetelve. Padlástérrel nem rendelkezek a födém (gipszkarton)és a tető között egy 40-cm es szabad tér van milyen vastagságban és milyen anyagokkal kellene szigetljem a tetőterem? Illetve melyik anyag lenne a leginkább jó hangszigetelő? Válaszukat előre is köszönöm.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Ádám
      Mivel a meleg levegő alapvetően felfelé száll, ezért a födém szigetelését jóval vastagabb szigeteléssel érdemes megoldani, mint a homlokzatét. A födém szigetelésére 30 cm vastag szigetelést is bátran fel lehet rakni.
      Ha a hangszigetelés is fontos, akkor erre a hungarocell nem alkalmas. Mindenképp szálas szigetelőt érdemes választani. Jó hangszigetelő anyag a kőzetgyapot és az üveggyapot is. Ezek közül érdemes valamelyiket használni.
      A táblás és tekercses szigetelők mellett pedig vannak a fújható szigetelések. Ezeket is többen választják.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük