Házába járnak még melegedni Hidegék?

A Rockwool kőzetgyapot ruha és az Austrotherm XPS TOP P csizma hidegkizáró hatalmáról hallott már?

Ha nem, akkor olvassa el ezt a tanulságos történetet egy családról, amelyik megunta Hidegéket, és otthonuk felöltöztetésével kizárta őket a lakásukból.

Hidegék minden télen hívatlan vendégek voltak nálunk. Ahogy megjelentek odakinn az októberi mínuszok, ők is megjelentek. Fogták magukat, és bejöttek a falakon keresztül melegedni. Nem kellett nekik meghívó. Senki se hívta őket, de nem zavartatták magukat.

Szemrebbenés nélkül jöttek mindenhol. Nem maradtak sokáig. Ahogy felmelegedtek már mentek is, de jött helyettük egy másik csapat Hideg. Kész átjáróház volt a házunk. Hiába zárkóztunk be, nem használt. Hidegék ki-be jártak a szigeteletlen falakon keresztül, és röhögtek a markukba.

Vendégségüknek nagy ára volt. Bazi nagy gázszámlákat hagytak maguk után. Csak lestünk, amikor fizettük a hívatlan vendéglátás borsos árát.

Idén tavasszal aztán eldöntöttük, hogy ez még egy télen nem mehet így tovább. Még egyszer nem fognak kibabrálni velünk.

  • Hidegék nem fognak a mi zsebünkből melegedni nálunk.
  • Ezen a télen végre értésükre adjuk, hogy nem szívesen látott betolakodók a falaink között.

Tudtuk, hogy hidegék utálják a kőzetgyapotot. Vörös posztó a szemükben, mert kizárja őket a lakásokból.

hidegkizáró ruha otthonra

Milyen hidegkizáró ruhát választ otthonára?

Ezért szeptember elején házak öltöztetésére szakosodott ruhaboltba mentünk, és alaposan bevásároltunk. Rockwool kőzetgyapotba öltözött az egész ház, és hungarocell csizmát húzott magára tetőtől a lábazatig. A nagybevásárlás és öltözködés után

  • meleg csizmát kapott a lábazat,
  • vastag bundát a fal, és
  • téli sapkát a tető.
  • A házunk az idei télen már tetőtől talpig beöltözve várja Hidegéket.

Most már jöhetnek. Ki van zárva, hogy hozzánk bejöjjenek. Rockwoolék falra szerelt kétrétegű lemeze dolgavégezetlenül fogja visszafordítani őket a falainkon. Tudtukra adjuk, hogy nálunk semmi keresnivalójuk sincs.

  • Vegyék tudomásul, hogy mostantól kezdve, mi akarunk melegedni a kandallónk melegénél.
  • Vegyék tudomásul, hogy vége van Hidegék ingyen melegedőjének. Ez a vonat elment, és hozzánk már nem is fog visszajönni soha.

Nálunk kitelt az idejük. Le is út, fel is út. Az biztos, hogy arcukra fog fagyni a mosoly, amikor a hideg elől iparkodva nagyot koppannak majd a Rockwoolba öltöztetett falakon.

  • Mostantól kezdve Hidegék egész famíliája keressen magának másik melegedőt, vagy fagyjanak meg ott, ahol vannak.
  • Egyébként is milyen Hideg az, amelyik nem bírja a hideget, és folyton a meleg után ácsingózik?

Nem árt, ha tudja, hogy Hidegék biztos agybajt kapnak, amiért kizártuk őket. Ha nem szeretné, hogy kizárásukért mostantól Önökön vagy a barátain álljanak bosszút, akkor szóljon nekik is, és szánják rá magukat a téli öltözködésre. Például küldje el ezt a cikket nekik e-mailben, vagy rakja ki a Facebook falára, hogy le ne maradjanak róla.

Vigyék el a házukat – na jó, nem szó szerint 🙂 – egy házravaló ruha- és csizmaboltba, és öltöztessék fel jól. Rockwoolék Hidegéket idegesítő kizáró lemeze és Austrothermék nedvességet és hideget is lazán elviselő csizmája Önöket és a barátaikat is várja egy hosszú távú, több évtizedes, pénztárcakímélő viseletre.

Ha nem szól a barátainak izibe egy e-mail elküldéssel vagy Facebook megosztással, és nem mennek el bevásárolni a házukra, akkor magukra vessenek. Ne jöjjön nekünk azzal, hogy nem szóltunk időben!

  • Most még van idő szétnézni családi házuk ruha és csizmaboltjában. Beszerezhetik otthonuk téli öltözetét. És a sapkáról se feledkezzenek meg.
  • Még mindig otthon ülnek, és nem indultak el nagybevásárolni?
  • Mire várnak még? Hidegékre?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük