Hogyan kell betonozni?

A betonozás nem nagy dolog. Mondja ezt az, aki többször betonozott már. Ha van már gyakorlata, akkor tényleg nem olyan bonyolult dolog összekeverni a cementet a sóderrel és vízzel. Ahhoz azonban, hogy ebből évtizedekig is kitartó betont tudjon készíteni pontosan ismernie kell a keverés arányait. Emellett érdemes tudni még néhány egyéb dolgot is a betonozásról. A betonozás tényleg nem olyan nagy dolog egyébként.

Ha családi házban lakik, akkor gyakran előfordul, hogy betonozni kell valamit a ház körül vagy a kertben. Ehhez persze hívhat kőművest is, de megcsinálhatja a betont saját maga is. Ha nagyobb területet betonoz, akkor persze érdemes segítséget hívni. A családból is segíthet valaki, vagy pedig egy jó barát is szívesen kötélnek áll majd egy hasonló baráti szívességért cserébe.

Mire van szükség a betonhoz?

crh házépítő cement

CRH házépítő cement betonozáshoz

A betonhoz cementre, sóderre és vízre van szüksége. A betont kötőanyagként összeragasztó cementet 25 kg-os zsákokban, a sódert ömlesztve vásárolhatja meg, a víz pedig a kerti csapból jöhet a betonozáshoz. A beton megerősítésére pedig érdemes használni a beton jellegétől függően betonvasakat vagy pedig betonhálót a megfelelő vastagságban. A vasalással való megerősítéssel rugalmasabb lesz a rideg beton. A beton rugalmasságának a növelése pedig a repedésekkel szemben ellenállóbbá teszi a betont. A megfelelő keresztmetszetű betonacél beépítésével tartósabb lesz a betonozása.

A sóder a betonhoz legnagyobb mennyiségben szükséges anyag. Ez a töltőanyag folyami homokból és kavicsból áll. Ebből vannak kisebb és nagyobb szemcsés kavicsok is. Az apró szemű folyami homokra csak a felületi munkákhoz van szükség. A betonhoz a nagyobb szemcséjű kavicsra is szükség van. Fontos még az is, hogy ne legyen agyagos a sóder, mert ha ezek az agyagdarabok belekerülnek a kész betonba, akkor ezzel nagymértékben rontják a beton minőségét.

Fontos kérdés az is, hogy mennyi sóderre lesz szükség a betonozásnál. Ez attól függ, hogy milyen nagyságú területet szeretne lebetonozni, és milyen vastag betont szeretne készíteni.

A cement lesz a beton kötőanyaga. Akkor fog megszilárdulni, ha vízzel összekeveri a sóder és a cement keverékét. Fontos kérdés, hogy mennyi cementre van szükség a betonhoz. Ha még nem betonozott, akkor talán azt gondolja, hogy minél több cementet tesz a sóderhez, annál erősebb lesz a beton. Ez azonban nem így van.

Ha túl sok cementet tesz a betonba, akkor könnyebben porlad majd, ez pedig nem igazán jó. A cement kötőerejét nagy mértékben befolyásolja a cement kora. A cement ugyanis már a levegővel való érintkezéssel is keményedik, ami a kötőerejének a csökkenését jelenti. A cementnek por állagúnak kell lenni ahhoz, hogy jó legyen a kötőereje. Ha egyszer már megszilárdult, megkötött a cement, például a levegő páratartalmától, akkor az már a porrá törés után sem fog újra megkötni. Néhány hónapig még tökéletes a cement. De egyik évről a másikra azért ne használja fel, mert nem lesz jó a belőle készült beton.

cement betonozáshoz

Raklapon tárolja a cementet. Mennyi cementre lesz szüksége a betonozáshoz?

Cement vásárláskor a tüzép telepen pedig elég egyszerű a helyzet. Ha keménynek érzi a cementet, akkor azt már ne vegye meg, mert nem lesz jó a belőle készült beton.

Ha előre veszi meg a cementet, akkor a betonozásig ne a földön tárolja a cementes zsákokat. Azért, mert a cement nemcsak a levegőben lévő párát köti meg, hanem még a föld nedvességét is kiszívja. Ezzel pedig veszít a kötőerejéből a cement. Rakja a képen is látható módon raklapra vagy valami másra a betonozásig a cementet.

A sóder és a cement mellé vízre lesz még szüksége a beton készítéséhez.

Amint ezek a hozzávalók megvannak, akkor kezdheti is a betonozást.

Hogyan csinálhatja meg a betonozást házilag?

betonozás házilag

Milyen erős betonra van szüksége? Érdemes megerősíteni a betont betonacéllal is? Mire kell még odafigyelnie, amikor házilag betonoz?

A nagy kérdés pedig most jön. Milyen arányban kell a sódert és a cementet összekeverni, és hozzáadni a vizet, hogy jó betont készíthessen?

Ehhez az általános szabály az, hogy 3 lapát sóderhez kell tenni egy lapát cementet, és a vizet pedig úgy érdemes az összekevert sóderhez és cementhez adagolni, hogy ne folyjon szét, és jól bedolgozható, simítható legyen.

A betonkészítést meghatározza az is, hogy milyen célra készül a beton. Erős betonhoz a korábban már említett 3 lapát kavicshoz kell egy lapát cement. Ha gyengébb beton is megfelelő, akkor itt 4 lapát sóderhez kell egy lapát cement. A cement és a kavics konkrét keverési aránya tehát attól is függ, hogy mit betonoz, és ehhez milyen betonra van szüksége, és az is, hogy milyen a kavics szemnagysága. Általánosságban azonban azt lehet mondani, hogy egy köbméter kavicshoz körülbelül 3 mázsa cementre lesz szüksége, és ebből kb. 0,9 m3 betont tud készíteni.

mixerbeton betonozáshoz

Mixerbeton járda betonozásához

Ha betonkeverővel keveri a betont, akkor az alkotórészeket felváltva is adagolhatja a betonkeverőbe. Az a lényeg, hogy a végén a megfelelő arányban legyen benne a kész betonban a 3 alkotóelem. A keverő gondoskodni fog a megfelelő keverésről. Persze nem lesz olyan egyenletes minőségű, mint a betonüzemben pontos recept alapján készre kevert mixerbeton. Ha jó minőségű betonra van szüksége, akkor ezt érdemes mixerbetonból készíteni. Azonban a ház körüli betonozáshoz megfelelő lesz a betonkeverőben gondosan megkevert beton is.

Ha pedig kézzel keveri a betont, akkor arra ügyeljen, hogy előbb a sódert és a cementet kell egyenletesen összekeverni. Ha ez már megvan, akkor mehet hozzá a víz. Ezt is egyenletesen adagolja, és inkább kevesebbet, mint sokat, mert pótolni lehet a még hiányzó vizet, de kivenni már nem lehet a betonból. Ráadásul ha sok vizet kever hozzá, akkor megfolyik a beton és a kötőanyagként használt cement kifolyik belőle. Arra figyeljen oda, hogy egy olyan szilárd területen keverje a betont, ahol nem fog szétfolyni. A legjobb lehet egy egyenes betonon, de ha kisebb mennyiségre van szüksége a betonból, akkor akár egy talicskában is megkeverheti a szükséges mennyiséget.

Amint elkészül a beton megkeverésével már dolgozhatja is be. A bedolgozásnál arra figyeljen oda, hogy a nagyobb kavicsok ne egy helyre kerüljenek a betonba, mert ez gyengíti a betont.

Fontos még a beton eligazítása és döngölése is, mert a keveréskor levegőbuborékok keletkeznek a betonban. Ezeket a levegőbuborékokat döngöléssel el kell távolítani ahhoz, hogy tartós legyen a beton. Arra is figyeljen oda, hogy oda is döngölje be a betont, ahova az magától nem képes befolyni.

betonacél betonozáshoz

Betonacél betonozásra vár a Dalos Tüzép telepén

Repedésmentes beton készítésekor a beton megerősítéséhez szüksége lesz bordázott betonacélra a megfelelő vastagságban vagy pedig síkhálóra. A bordázott betonacél azért jobb a sima betonvasnál, mert a tapadása 1,6-szerese. Ez pedig javítja a beton húzással és hajlítással szembeni rugalmasságát. A betonvas tapadásának növelése növeli a beton teherbírását. Nem fog olyan könnyen megrepedni, tartósabb lesz a beton.

A vasbeton szerkezetbe a betonacél hálót úgy dolgozza be, hogy egyenletesen eligazítja a betont a felületen. Erre az egyenletesen eligazított betonra rakja rá a síkhálót, vagy a beton megerősítésére szánt betonvasat, és erre újabb betonréteg kerül. Ezután pedig újra le kell döngölni a betont a benne lévő buborékok eltávolítása miatt. Ezzel a betonvas hálós megerősítéssel a rideg beton helyett rugalmas vasbeton szerkezetet építhet.

hogyan válasszon betonvasat

Mit betonoz? A repedésmentes betonhoz milyen vastag legyen a betonacél? Betonacél vagy betonháló? Bordázott vagy sima betonvas legyen? Hogyan válasszon betonvasat betonozásához? Kattintson a képre Hogyan válasszon betonacélt kérdőívéért

A vasalással megerősített beton sokkal rugalmasabb lesz a betont érő húzó és hajlítóerőkkel szemben. Jóval tartósabb lesz a beton, ezért nem reped meg olyan hamar. Ha nem tudja, hogy milyen vastag betonvasra van szüksége a készülő beton vasalásához, akkor a Hogyan válasszon betonacélt kérdőív kérdéseinek megválaszolása segíteni fog a beton teherbírásához szükséges megfelelő betonvas vagy betonháló választásban.

Síkháló persze nem szükséges minden betonba. Ha nem éri a betont nagy terhelés, ha nem fontos a beton teherbírását növelni a húzó és hajlítóerőkkel szemben, akkor felesleges a betonvas.

födém betonozása

Födém betonozásakor a betont gondosan tömöríteni kell.

Ha viszont szintközi födémet betonoz, erkélyt vagy teraszt épít, akkor mindenképp szükség van a betonhálós megerősítésre. A vasalás javítja a beton húzó- és hajlítószilárdságát, és ezzel növeli a teherbírását.

Kocsibejáró vagy aknatető betonozásakor is jól jön a betonhálós megerősítés a beton teherbírásának javításához. Ezzel elkerülheti a beton repedését.

betonvas háló

Betonvas háló födém betonozáshoz

Csak az a kérdés, hogy milyen átmérőjű legyen a beton húzó- és hajlítószilárdságát növelő betonvas háló.

Egy kerti betonjárdához nem feltétlenül van szüksége vasalásra. Az persze kétségtelen, hogy a vasalással is törésbiztosabb lesz az egyébként rideg beton. A betonháló berakása után tömöríteni kell a betont. A beton felületét el is kell egyengetni, lesimítani egy kőműves kanállal, és lehúzni egy egyenes léccel.

Mindenképp szüksége lesz még egy vízmértékre is. Erre a betonozásnál azonban már inkább csak ellenőrzésképpen. A vízmértékre a zsalu magasságának a pontos beállításához van szüksége.

Nem biztos, hogy teljesen egyenesnek kell lenni a betonnak. Számoljon azzal is, hogy a víznek is le kell folynia majd a beton felületéről. Ehhez megfelelő lejtésre van szükség. Ez a csapadékvíz elvezetést segítő lejtés méterenként másfél, két centiméter lehet. Épületek melletti betonozásnál figyeljen arra, hogy a beton lejtése mindig az épülettől elvezesse a betonra eső csapadékot.

Ezzel a beton el is készült, nincs azonban még kész a betonozással. Ugyanis a beton körülbelül egy hónap alatt köt meg, és ez alatt az idő alatt a víz nem párologhat el a betonból. Ezért az elején gyakrabban, később pedig egyre ritkábban gondoskodni kell a víz pótlásáról, vagyis locsolni kell a betont. Ritkíthatja a locsolások sűrűségét, ha letakarja a betont zsákokkal, vagy bármilyen nevességet megtartó anyaggal. Ezzel a nap égető sugaraitól is megvédi a frissen elkészült betont.

Ne terhelje a betont addig, amíg nem szilárdul meg tökéletesen. Ez nem azt jelenti, hogy egy hónapig nem is léphet rá, hanem azt, hogy néhány napot mindenképp várjon a betonra lépéssel, és tényleg ne rakjon rá terhet.

betonacél, betonacél háló

Betonacél és betonacél háló betonozásához a Dalos Tüzép telepén

Cementre, sóderre és a képen látható betonvasra van szüksége a betonozáshoz?

  • Milyen átmérőjű betonvas vagy betonacél háló fogja biztosítani az elkészülő beton teherbírásához szükséges repedésmentes szilárdságát és rugalmasságát? Bordázott betonacél legyen a bordázott felület jobb tapadásáért? Vagy elég lesz a sima betonacél is?
  • Ha kérdése van a betonvas vastagságának és típusának kiválasztásához, akkor munkaidőben hívja tanácsadó munkatársunkat a (+36-26) 375-171-es számon. Megkérdezi, hogy mit szeretne betonozni, és milyen betonra van szüksége. Évtizedes tapasztalattal segít a repedésmentes betonhoz megfelelő betonacél kiválasztásában.
  • Csak egy telefonhívásába kerül, és több évtizedes szakmai tapasztalat támogatásával megfelelő teherbírású betont betonozhat udvarában, családi házában. Jó munkát kívánunk a betonozásához.

274 gondolatok ezen: “Hogyan kell betonozni?

  1. Pingback: Kerti grillsütő építése

  2. Kerekgyarto Nandorne

    Reszletes tajemoztatas. Csakhat a keveresi aranybol nem derul ki, hogy mennyi kavicshoz mennyi cementet vasaroljak meg. Mert ugye a hozzavalokat elore kell megvasarolni. Na ez ebbol a tajekoztatobol nem derul ki. Nekem 15 m3 kavicshoz mennyi cementet kell vasarolnom?

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Kerékgyártó Nándorné
      Milyen célra készül a beton? Erős betonhoz 3 lapát kavicshoz kell egy lapát cement, gyengébb betonhoz 4 lapát sóderhez kell egy lapát cement. Általában azt lehet mondani, hogy egy köbméter betonhoz 1,3 köbméter kavicsra van szükség, és ehhez kb. 400 kg cement kell. A 15 m3 kavicshoz tehát kb. 45 mázsa cementre lehet szüksége. A konkrét keverési arány azonban attól is függ, hogy mit betonoz, milyen betonra van szüksége, és milyen a kavics szemnagysága.

      1. Ferenczi József

        Általánosságban azonban azt lehet mondani, hogy egy köbméter kavicshoz 3 mázsa cementre lesz szüksége, és ebből kb. 0,8 m3 betont tud készíteni.

    2. Zoli

      Általánosságban azonban azt lehet mondani, hogy egy köbméter kavicshoz 3 mázsa cementre lesz szüksége, és ebből kb. 0,8 m3 betont tud készíteni.

    3. Laci

      Tisztelt Dalos-blog!

      A kert végébe szeretnék egy faházat az alábbi parméterekkel: 4m x 4m faház, mellette 4m x4m fedett szerelő rész, oldalfaak nélkül. így a teljes méret 8m x 4m, a fedett résznek, és a faháznak közös a teteje. A talaj homokos.

      Az elgondolás: kb 15 cm mélyen lapát szélességben körben a föld kitermelése, zslukövek(15x500x23) lerakása, beöntése betonnal. A zsalukövek között feltöltés kaviccsal, majd körbezsaluzás, és telibe (a zsalukövek tetején is) egy 10cm-es betonhálóval erősített beton.

      A kérdések:
      1. működhet-e ez a rendszer,
      2. A zsalukövek közötti rész feltöltésére milyen kavicsot ajánlanának,
      3. A betont egyben öntsem ki, vagy hagyjak dilatációs hézagot (közös a tető)

      Köszönettel
      Laci

      1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

        Kedves Laci
        Egy 8×4 méteres faház + fedett szerelőműhely homokos talajra való stabil elkészítése olyan feladat, amire szakember helyszíni szemle nélkül nem fog Önnek igen vagy nem, működhet-e a rendszer vagy sem választ adni.
        Konkrétan mekkora terhelést fog kapni a beton?
        Arról nem is beszélve, hogy 15 cm-es mélységben lerakva a zsalukövet alapként (miközben a fagyhatár 80 cm) 10 cm vastag betonnal. Itt minden az alsó, esetleg még elfogadható határon van, miközben a pontos terhelés nem ismert.
        Persze működhet. Ez azonban így kockázatos.

        1. Sz. Katalin

          Tisztelt Dalos-blog!
          Hasonló terveim vannak mint Lacié, bár szerencsésebb jó kötött agyagos-vályog talajon élek.A méret kb. 5*10m és a teher az szendvicspanelból kerülne az alapra-aljzatra. Nem lakófunkciójú házat építenék, hanem melléképületet, a sarkoknál vas oszlopot gondoltam belebetonozok. Ha a 10 cm-es betonba a vashálót beleépítem, illetve erre egy 5 cm-es betonréteget húzok, a kettő közé lépésálló hungarocellt teszek javítok-e a terveim kockázatán pozitív irányba? Esetleg kisebb lesz az esély, hogy összereped az egész? Köszönöm a válaszát.

          1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

            Kedves Katalin
            A kötött agyagos-vályog talaj is javítja az esélyt a repedéssel szemben. A vashálós betonozás is. A hungarocell szigetelő feletti 5 cm-es újabb betonréteg is stabilitást növel. Kisebb lesz a veszélye a repedésnek szakszerű kivitelezéssel.

    4. Csaba Simon

      Hölgyem, olvasson figyelmesebben és vegyen elő egy száológépet és akkor nem ír le olyan butaságokat amit most leírt. Respect az írás elkészítőjének, hogy nem okította úgy ki a Hölgyet mint én tettem. üdv; Simon Csaba

    5. G.Tibor

      Medence mellé lenne szükségem egy szerviz aknára, kb. mint a vízóra akna. Ehhez meg is ástam a szükséges gödröt, mely egyéb célok miatt nagyobb mint egy átlag vizes akna. Méretei 1,3m mély 1,5m széles és a hossza kb. 2,5m. Az egyik oldalon a medence fala lenne a fal, tehát U alakban kellene falaznom, ha ez nem probléma, ha igen akkor körbe falaznám.
      Több tanácsot is kérnék. Azt terveztem, hogy betonoznám az alját is, ez mehet közvetlenül a talajra vagy kell alá valami? Az alját milyen vastagon betonozzam? A betonozást követően mennyi idő, míg a falakat elkezdhetem ráépíteni? Zsalukő esetén mennyi betonnal kell számolnom, mennyit „nyel” el kb. négyzetméterenként. Szükséges e vasalni a falat?

      1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

        Kedves Tibor
        Betonozáskor mindig érdemes nem közvetlenül a talajra betonozni, hanem legalább 5 centis kavicsrétegre. Legalább 12 cm-es, de inkább 15 centi vastag beton legyen az alja. A beton legalább 28 napig köt. Ezt érdemes kivárni. Vasalni mindig érdemes a falat.

  3. Kállai Józsefné

    Tud nekem abban valaki segíteni, hogy 10 kg száraz betonnak mennyi lesz a súlya kötés után?
    Köszönöm

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Kállai Józsefné
      Nem igazán értem a kérdését. 10 kg száraz beton a bekeverés, kötés és száradás után is nagyjából 10 kg lesz kész betonként is.
      A kérdés igazából az szokott lenni, hogy adott kg száraz beton mennyi kész betonhoz elég. Általánosságban azt lehet mondani, hogy 1 tonna száraz beton nagyjából fél köbméter kész betonhoz elég. Így lehet számolni a szükségletet.

      1. Czeglédi György

        Nagyon szomorúnak tartom, hogy a blogger keveri a térfogat (m3) és tömeg (kg, tonna) fogalmakat. Mondjuk ki: 1 m3 beton kb. 2300-2500 kg.

        Ezután vajon igaz-e, hogy 1 m3 betonhoz 1,3 m3 sóder kell … vajon a sóder összemegy kötéskor? Dehogy megy….

        1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

          Kedves Czeglédi György
          Köszönöm szépen segítő szándékú hozzászólását.
          Igen, 1 m3 beton valóban kb. 2300-2500 kg.
          És igen, valóban lehetséges, hogy 1 m3 betonhoz nem szükséges 1,3 m3 sóder. Lehet, hogy 1 m3 betonhoz valóban elég 1,2 m3 sóder. Vagy talán 1,1 m3-nél kicsit több is elég lehet. És valóban a cikkben is javításra szorulhat az, hogy 1 köbméter kavicshoz kb. 3 mázsa cementre lesz szüksége, és ebből kb. 0,9 m3 betont tud készíteni. Így valóban pontosabb lehet a mondat.
          Az azonban biztos, hogy 1 m3 sóderből nem tudunk 1 m3 betont készíteni. Azért, mert nem lesz belőle annyi.
          Köszönöm szépen a segítségét a cikk pontosításához. Minden jót, és további eredményes munkát kívánok Önnek.

  4. Dékány Tibor

    Szép napot nekem az lenne a kérdésem ha aprószemcsés fürediből készíteném a betont milyen keverési arányt használjak 4,4-2cm ajzatbeton ebédlőbe /aljzatkiegyenlítés/? előre is köszönöm

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Dékány Tibor
      Elnézését kérem, hogy a távolból nem tudok segíteni a pontosabb keverési arány meghatározásában. Nem ismerem az aprószemcsés füredit, ezért nem vállalkoznék egy 4,4-2 cm-es aljzatkiegyenlítő beton pontos keverési arányának meghatározására látatlanban.

  5. Laci

    Tisztelt Dalos-Blog! 20m2-er 4-cm-es betonhoz mennyi cementre és sóderre van szükség? Köszönöm a segítséget!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Laci
      A cement és a kavics pontos keverési arányát a kavics szemnagysága és az is meghatározza, hogy milyen célra készül a beton.
      Általánosságban azonban azt lehet mondani, hogy 20 m2 4 centiméter vastag betonhoz egy köbméter sóderre és 3 mázsa cementre lesz szüksége. Ennyire azonban nem biztos, hogy érdemes pontosan kiszámolni, mert, ha egyes helyeken 4,5 cm vastag lesz a beton, akkor az utolsó 1-2 m2-re már nem fog jutni. Tehát az is fontos, hogy milyen célra, és hova készül a beton, és mennyire pontos az a 4 cm-es vastagság. Ezt Ön tudja.

  6. Misi

    Tisztelt Dalos-blog!

    Szegélykövet szeretnék betnozni 14m hosszban kb mennyi sóder és cementre lenne szükségem? Válaszát előre is köszönöm!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Misi
      Ez azért függ attól is, hogy milyen terhelésre készül a burkolat. Teherkocsi forgalomhoz erősebb, stabilabb szegély kell, ezért erősebb betonalapra van szükség a szegélynél. Több beton kell hozzá.
      Személykocsi forgalomnál 14 m szegélyhez nagyjából 0,8-1 m3 sóderre, és ehhez kb. 230-270 kg cementre lehet szükség.

  7. Bálványos Zsolt

    Tisztelt Dalagos_blog! Én kutyakenel alá szeretnék egy 3×3-as 5 cm vastagságú betonalapot. Ön szerint ez elegendő? Valamint a beton alá szükséges-e még kavicságy letétele? Köszönettel Zsolt

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Zsolt
      Betonháló nélkül az 5 cm vastagságú beton mindig meglehetősen bizonytalan. Magamnak 10 centiméternél vékonyabb betont nemigen készítenék. Különösen a szabadban, ahol a beton a gyakori fagyoknak is ki van téve.
      Ha stabil, kötött talaj a készülő beton alapja, akkor nem feltétlenül szükséges a kavicságy. De ha laza a talaj, akkor mindenképp raknék a beton alá kavicsot is.
      Ha viszont 5 cm vastag beton járdalapokból tervezi a betont, akkor mindenképp megfelelő alapot kell rakni a lapokból kialakított burkolat alá.

  8. Betonozó

    Tisztelt Dalos-blog! 18 nm-es szoba padlóját betonoznám le, miután eltávolítottam a salakot. Milyen vastag legyen a betonréteg, és milyen szigetelést tegyek alá? Kell-e betonacélt beletenni, és érintkezhet a beton közvetlenül az oldalfalakkal? Köszönettel, Betonozó

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Betonozó
      Legalább 10 centi vastag aljzatbetont javasolok. A beton kötése után erre kerülhet a vízszigetelő, majd erre hőszigetelésre kiválasztott anyag.
      A leggyakrabban a polisztirolt választják a padló lépésálló szigetelésére. Ehhez pl. Az Austrotherm AT-N100-as lemezek gyakran használatosak. Talajon fekvő padlónál érdemes 10 cm vastagon lerakni a szigetelőt. A Grafit 100-as szigetelő még jobb hőszigetelő képességű, de ezzel együtt drágább is az AT-N100-as lemeznél. Erre kerülhet majd a technológiai fólia, ami megvédi a hőszigetelő anyagot a nedvességtől, a lecsorgó cementlétől. Erre pedig egy 5-6 cm vastag betonréteg kerül, amibe érdemes tenni egy 4-es vagy 5-ös betonacél hálót.
      Raknék dilatációs szalagot a beton és a fal közé, de nem feltétlenül szükséges.

      1. Bird

        Tudtommal a padló legalsó rétegeként funkciónáló betonnak (10cm-es) érdemes fizikai kötésben lennie a falakkal, így vasrudakat érdemes befúrni a falba (plusz kötésben a betonhálóval), aminek a vége az új betonba köt bele… A dilatációs szalag csak a legfelső (6cm) réteg beton köré kell, többek között a zajelnyelés miatt…
        De javítsanak ki ha tévedek! 🙂
        (((Én mindenesetre a közeljövőben ezt a típusú rétegrendet fogom követni…)))

  9. Nagy Anita

    Nagyon jo cikk! Nekem egy olyan kerdesem lenne, hogy ha felujitasnal, szennyviz vezetek csere utan kell vissza betonozni a kivesett jaratot (kb 15-20 cm szeles, 5-8 cm mely a cso folott) akkor oda jo-e a kezzel kevert soder+viz+cement beton, vagy vegyunk inkabb par zsak estrich betont?
    Valaszat elore is koszonom!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Nagy Anita
      Ha megfelelő arányban belerakva a sódert, cementet, vizet, jól meg tudják keverni a betont, akkor miért ne lenne jó a kézzel kevert beton 🙂
      Ha viszont még nem csináltak kézzel kevert betont, akkor biztonságosabb megvenni a zsákosat.

  10. Papp István

    Üdvözlöm !

    Adott egy régi betonozás a két ház között ( 5×5 m ) , amely stabil , nem mozog de repedezett és nem betonhálózott . Ön szerint erre lehet egy réteget ráhúzni és ha igen milyet / mekkorát tanácsol , vagy vissza kell bontani a régi réteget . ( én 10 cm -es rétegre gondoltam bevasalva )
    Válaszát Köszönöm !

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Papp István
      Látatlanban azért nem lehet egyértelmű választ adni a kérdésére. Ha valóban stabil a jelenlegi beton, és „csak” megrepedezett a vasalás hiánya miatt, akkor rá lehet húzni egy másik betonréteget. Valóban jó lehet egy 10 cm vastag rábetonozás, 5 cm-es magasságban belerakva a vasalást, betonhálót. A beton szükséges vastagsága azonban alapvetően a terheléstől függ. A teherautós forgalmat a 10 cm vastag rábetonozás nem biztos, hogy el fogja bírni repedés nélkül. És a teherautó terhelések között is van különbség.
      Valami oka ugyanis annak is van, hogy a jelenlegi beton repedezett lett. Pl. vagy nem tökéletesen stabil, tömörített a beton alatti alap, vagy olyan terhelést kapott, ami miatt megrepedt a beton.
      A megfelelő cementtartalmú, 10 cm vastag beton a fagyástól még nem reped szét. A fagy inkább felületi mállás formájában jelentkezik. A fagyveszélyt pedig elsősorban nem a nagy téli hideg, hanem a fagyás, olvadási ciklusok száma jelenti, tehát a 0 fok körüli plus, mínusz hőmérséklet ingadozás. Az sem mindegy persze, hogy letakarítják-e a betonra hullott 10-15 centis hóréteget, vagy pedig a betonon olvad el a hó a nappali plusz és hajnali mínusz hőmérsékletek között ingadozva több napon, akár heteken keresztül.

  11. Tamás Erika

    Tisztelt Dalos-blog!
    Egy kerti magas ágyast kell újra építenem, mert a tégla nem bírta a földnyomást és az időjárási viszontagságokat.
    Most zsalukőből szeretném megépíteni 50x15x23. Ez egy háromszög 2×3,4 m befogóval és egy 4,6 íves átfogóval, 3 sor magasan. Ha jól számoltam, 80 db kő szükséges. Értem a beton keverési arányt, de hogy ehhez mennyi sóder és cement szükséges ebben kérem a segítségét.
    Előre is köszönöm

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Tamás Erika
      2×3,4 m az 14 db zsalukőből megvan, sőt a sarokra elég csak egyszer 15 cm-t számolni. A 4,6 méteres átfogóból is lejön a 2 saroknál a 15 cm, de pluszban hozzájon az ív mértékének plusz szükséglete. Ha 10 zsalukövet számolunk, akkor az soronként 25 db, tehát a kb. 80 db biztosan elég lesz.
      2×3,4 méter plusz 4,6 méter az 11,4 méter kb. 70 cm magasan. Ez kb. 8 m2. 1 m2 15-ös zsalukőhöz 95-100 liter beton kell. Vagyis nagyjából 0,8 m3 betonra lesz szükség a zsalukő ágyás betonnal való kitöltéséhez.
      0,8 m3 betonhoz kb. 1 m3 sóderre és 270-300 kg cementre lesz szüksége.

  12. sáromi bence

    Tisztelt Dalos-blog

    70-es években épült társasház konyháját szeretném újra burkolni.A Járólap feltörése után 3-4 cm vastag homok réteget találtam a födém és a járólap között .Mi volna a megfelelő keverési arány „3-4 cm vastag „tötőbeton” készítéséhez.
    Üdvözlettel, S Bence

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Bence
      A 3-4 cm vastag (illetve inkább vékony) töltőbeton készítésénél a keverés minősége is fontos, ezért a gépi keverés jobb, mert egyenletesebb beton keveréket ad.
      A töltőbeton nem igényel az átlagostól eltérő keverési arányt. Itt is azt tudom mondani, hogy az egy köbméter sóderhez a 3 mázsa cement megfelelő arány. Azt is el kell azonban mondani, hogy cement és cement között is van különbség. Eltérő gyártók eltérő osztályú és minőségű cementjei között vannak különbségek. A hozzáadott víz mennyisége pedig alapvetően függ a sóder nedvességtartalmától. Ezért távolról, ennyi információ alapján szakember nem fog tudni Önnek pontos keverési arányokat mondani.

  13. Illés Mária

    Tisztelt Dalos-blog
    Kerítéshez alapot szeretnék, 18 m hosszú, 50 cm magas és 10 cm széles. Ehhez mennyi anyagra van szükségem.
    Válaszát előre is köszönöm.
    Üdvözlettel: Illés Mária

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Illés Mária
      Nem biztos, hogy pontosan értem, hogy milyen kerítésről van szó, ezért leírom a levezetést. Ebből már Ön is ki tudja majd számolni kerítéséhez az adatokat.
      Ha kerítéshez 50 cm magas alapot szeretne, akkor ehhez a földbe is kell ásni alapot, sávalapot, amit érdemes 70 cm mélyre ásni. Sőt a földben lévő alap nyugodtan lehet ennél szélesebb, 15 cm is.
      Ez 18×0,5×0,1 + 18×0,7×0,15=2,79m3 beton kerekítéssel 3 köbméter beton.
      1 köbméter sóderből kb. 0,8 m3 beton készíthető, ezért 3 köbméter betonhoz 3,75 m3 sóderre ehhez pedig 3,75x 3 mázsa, vagyis 11,25 mázsa cementre lesz szüksége.
      A kerítés megerősítésére azonban még vasalásra, betonacél szálakra is szüksége van. De ennél is jobb a kengyelezett vasalat.
      Emellett pedig a 10 cm széles kerítés oszlopa nem biztos, hogy olyan stabilan fogja majd tartani a kapukat.

  14. Kőhegyi Ottó

    Tisztelt Dalos-blog!

    Először is elismerésem a blog precízségéért és az ide íróknak nyújtott bőséges tájékoztatásért.

    Két dologban kérem szakvéleményét:

    1; Egy 200+ éves uradalmi ház boldog tulajdonosai vagyunk s a szakaszos felújítások közepette most értünk el a leend’ gyerekszobához. 65 centis külső kőfalakkal 45ös belső vályogfalakkal rendelkezünk, melyek abszolút vizesedés mentesek. Egy 23,5 nm-es szoba – még tán békebeli – padlódeszkáit tervezzük felszedni ami alatt döngölt föld található. Kérdésem, hogy milyen anyagokat, eljárásokat, mennyiségeket javasol a padló betonozására és szigetelésére, valamint mit tegyünk a beton és a vályogfal közé?

    2; Az utca felőli 9,2 nm-es földes kocsibejáró is megérett a térkövezésre. A dolgot bonyolítja, hogy évente 2-3 alkalommal egy kb 8 tonnás homlokrakós traktornak is be kell jönnie az udvarba (komposzt, tüzifa miatt). Milyen vastagságú, mennyire megerősített betont ajánl erre a területre? Ennyire terhelt feljárót is kombinálhatok akár fűtéssel a téli jegesedés ellen?

    Válaszát előre is köszönöm.

    Tisztelettel:
    Kőhegyi Ottó

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Kőhegyi Ottó
      Köszönöm szépen, köszönjük szépen az elismerő szavait. Igyekszünk 🙂
      Az első kérdésre adott válaszommal azonban valószínűleg csalódást okozok Önnek. Egy 200+ éves épület esetében a padló betonozására az általános információkon túl helyszíni szemrevételezés nélkül nem tartanám korrektnek, ha bármit is javasolnék.
      Egy 8 tonnás traktor terhelésének elbírásához a térkő burkolat alapja minimum 60, de inkább 80 cm-es legyen. A burkolat szegélyét pedig betonba kell lerakni. A kiszedett tükörbe a zúzott kő aljzat megfelelően tömörítve kerüljön be. Mondjuk 10 cm-enként lerakva és tömörítve. A felső részére, pl. 40 cm után kerülhet már murva vagy nagyszemcsés kavics is. A legjobb azonban az, ha minél vastagabb a zúzottkő réteg. Ennek a tömörödéséhez én minimum egy de lehet, hogy 2 évig nem húznám rá az alapra az ágyazó réteget és a térkő burkolatot, mert az 2 év alatt ülepszik annyit, hogy utána a tömörödött alapon a térkő burkolat jóval stabilabb lehet.
      8 cm vastag Solido, Serpentino vagy Behaton térköveket raknék le, mert ezek a kutyacsont alakú térkövek egymásba is kapaszkodnak.
      A téli jegesedéssel szemben lehet kombinálni a fűtéssel, de ezt az alap megfelelő tömörítése és a kivitelező szakember tapasztalata határozza meg. Házi kivitelezésben nem kombinálnám.

  15. Sághy Erzsébet

    vasalatlan, kb 10 cm vastag 4×4 m régi, málló felületű kültéri járófelületre szeretnék betonsablonnal, (ami kb 5 cm vastagságban adja a mintát), egy réteget önteni. Elég lenne hálót lerakni a meglévő felületre, erre 5 cm betont teríteni .és fölé tenni a sablont a plusz 5 cm-rel?

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Sághy Erzsébet
      Nem tudom, hogy pontosan értem-e Önt. Ezért leírom, hogy régi beton fölé hogyan célszerű újabb betonréteget húzni.
      A meglévő beton málló részeit el kell távolítani, meg kell takarítani a szenyeződésektől. Ezt vízzel majd cementes habarccsal leönteni, és erre mehet rá a friss betonréteg.
      A vasalatot mindig a friss betonréteg középrészébe érdemes tenni, mert így lesz tartása a betonnak. A friss beton aljára semmi értelme vasalást rakni.

  16. Szabó Tibor

    Tisztelt dalos-blog!
    Házon belül (beltérben) szeretnék egy kis területű (kb. 2 négyzetméter nagyságú), max 5-6 cm vastagságú beton felületet létrehozni. Erős betont szeretnék, és tennék bele hálót is. A kérdésem az – mivel kis felületről van szó, és így a költség nem lényeg -, hogy milyen szemcse nagyságú sóder (vagy folyami homok?) lenne a legcélszerűbb, és hozzá milyen típusú cementet használjak. Kisebb szemcséjű sóderrel is meg lehet csinálni? (Mikor használnak egyébként kisebb szemcséjű sódert az építőiparban?)

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Szabó Tibor
      Ön említi, hogy max 5-6 cm vastag betont szeretne készíteni. Ennél vékonyabb betont már nemigen célszerű készíteni. 4 cm-nél vékonyabbat semmiképp, mert könnyen repedhet.
      Minél kisebb szemcséjű a sóder, annál több cement szükséges a megfelelő szilárdságú beton készítéséhez. Nagy szemcséjű sóderben pedig szükséges az aprószemcsés is, hogy ne maradjanak majd a betonban légrések.
      0-8 mm-es sóderből lehet készíteni az aljzatbetont. Nem szükséges különleges cement a betonozáshoz. Készülhet az kohósalak vagy kompozit portlandcementből. Arra azonban nagyon figyelni kell, hogy a betonháló a beton közepére kerüljön, semmiképp se kerüljön le a beton aljára. A beton tömörítése is nagyon fontos. Ne maradjanak benne légbuborékok.
      Ha Ön nem gyakorlott betonozó, akkor nem lesz szerencsés egy ilyen vékony aljzatbeton elkészítésével kezdeni a betonozást.

  17. Tamás

    Tisztelt Dalos-blog!
    Egy pince aljának a lebetonozását tervezem (a talajt), jelenleg döngölt föld van ott amiből 20-30cm vastagság el lesz távolítva, hogy ne legyen túl alacsony a belmagasság és erre megy kavicságy és a beton. 2,5×3,5m a terület. Azt szeretném kérdezni milyen vastagon kell betonozni, a 10cm elég-e, kell-e vasalni? Nem nagyon lesz terhelve, kompótokra, lekváros üvegekre pár regál. Még azt nem tudom, hogy a vas hálót hozzá-e kell fogatni az oldalfalakhoz befúrt vasakkal, ahogy már fentebb is írták, az oldalfalak betonból vannak.
    Válaszát köszönöm szépen!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Tamás
      Ha nem lesz terhelve a pince, akkor kavicságyra a 10 cm vastag beton elég lehet aljzatnak. Vashálót mindenképp érdemes tenni a beton közepébe.

  18. Mortimer

    üdvözlet Dalos-blog!

    A kérdésem röviden. Beltéri 60 nm-es, egybefüggő területen régi járólapot felszedtem, alatta lévő mischung-ot is felvéstem ( kb. 6-8 cm). Sajnos egyenetlen a betonfödém 0-3 cm lehet benne. A cél laminált parketta, a kérdés pedig, hogy mivel hozzam síkba a felületet.
    Aljzatkiegyenlítőnél max 30 mm vastagságot írnak, szárazbeton esetében 0-3 cm alkalmazható? vagy minimum 5 cm? konkrétan erre az esetre mit ajánl? betonhálót mikor kell használni?
    felmerült a szigetelés is, itt mi a célszerű megoldás 5 cm nikecell ( vmi más?), plusz arra 5 cm szárzbeton elegendő?
    Egy szaki javasolta a szárazbetont, költségben biztos jobb, bízom benne, hogy síkra le tudja hozni.

    Válaszát előre is köszönöm,
    Mortimer

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Mortimer
      A betonfödém egyenetlenségeinek kiegyenlítésére a sima szárazbeton 3 cm alatti egyenletlenségnél nem igazán jó. 5 cm-es, vagy ennél nagyobb vastagságnál már jól használható. A 0-3 cm-es egyenetlenség kiegyenlítésére a szálerősített szárazbeton, a flexbeton biztosabb megoldást jelent.
      Szintközi födémnél a lépésálló nikecell 5 cm-es vastagságban már jó megoldás lehet, és erre megfelelően kivitelezve már 5 cm szárazbeton is elegendő. Az esetleges szigetelés esetében persze az is fontos kérdés, hogy a küszöbszint összességében milyen vastagságot tesz lehetővé.

  19. Rencsik Gaspar

    A szetbontott betonbol a kisebb reszeket [ kavicsot , tormeleket fel lehet hasznalni uj beton keszitesehez ?

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Rencsik Gáspár
      A beton jellege válogatja. Udvari járda betonozásakor az alapba bele lehet rakni a kavicsot, apró bontott törmeléket, és erre lehet önteni majd a betont. Ha úgy igazítja el a belerakott apró törmeléket, hogy nem érik egymást, akkor közéjük folyhat a friss beton, és jól meg fog kötni.

  20. Győrik Anita

    Tisztelt Dalos-blog!
    37nm-es alapterületű, földszinti, jelenleg döngölt föld talajos, vizes (magasan talajvíz miatt) helységet szeretnék lebetonozni és mosókonyhát, edzőtermet, barkácssarkot, hobbihelységet kialakítani későbbi járólap burkolattal. Szeretnék egy élhető, száraz helységet, a jelenleg máló vakolatú helyett.
    -Az olvastam, hogy 7cm-es betonra kb 7-8 centis lépésálló szigetelés és rá 5 centis beton kellene, ezt mind vasalás nélkül.Szerintem kevés.
    -Szigetelő anyagot hova, milyet tegyek?
    -A helység sarkában megy le a szennyvízcsatorna, azt le kell burkolnom valamivel, vagy csak betonozzam be?
    -Az alapvető probléma meg az, hogy mindenhol más és mást olvasok aljzatbeton készítésekor 1m3 betonhoz 1,2 m3 sóderhoz, hol 2,5-3-3,5q cementet írnak.
    -Ki kell teljesen száradnia(28 nap) az alsó rétegnek vagy 1 hét különbséggel lehet a 2 réteg betonozást készíteni?
    Válaszát előre is köszönöm!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Győrik Anita
      Vastagabb rétegek természetesen lehetnek :). Csak szokszor a küszöbszint miatt alig-alig van hely az egyes rétegeknek, ezért a rendelkezésre álló helyet kell a lehető legjobban kihasználni.
      Alapvetően természetesen igaza van a vastagsággal kapcsolatban. Aljzatbetonként legalább 10 centi vastagot szoktunk javasolni. A beton kötése után (érdemes megvárni a 28 napot) erre kerülhet a vízszigetelő, majd erre a hőszigetelésre kiválasztott anyag. Talajon fekvő padlónál érdemes 10 cm vastagon lerakni pl. az Austrotherm AT-N100-as lemezt. A Grafit 100-as lemezeknek jobb a hőszigetelése, ebből vékonyabb is elég. A szigetelőre kell rakni egy technológiai fóliát. Ez védi meg a szigetelő hőszigetelő képességét a felé kerülő betonból lecsorgó cementlétől. A fóliára 5-6 cm vastag betont érdemes tenni, és ebbe 4-es vagy 5-ös betonacél hálót.
      Ha azonban vizes a fal, és mállik a vakolat, akkor a fal vízszigetelését is érdemes megnézetni egy szakemberrel az aljzatbetonozás előtt.
      1 m3 betonhoz nagyjából 1,2 m3 sóderre van szükség, és egy köbméter sóderhez nagyjából 3 mázsa cementre. A beton céljának, a sóder szemcseméretének és a cement fajtájának függvényében azonban adott esetben ezeknek a számoknak mindegyike helyes lehet. Ha nem is kifejezetten aljzatbetonnál, hanem betonnál.

  21. Anita

    Kedves Dalos-blog!

    Homokos talajon szeretnék egy kisházikót építeni, aminek az alapja és aljzata beton lenne. Kérdésem milyen mélységű és vastagságú alapra lesz szükség 6*5m-es házikónál? (félig tégla, félig könnyű szerkezetes ház kerülne rá) valamint a közte lévő beton aljaznak hány cm vastagságúnak kell minimum lennie?

    Köszönöm válaszát!
    Anita

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Anita
      Csalódást fogok okozni Önnek, mert nem fogok tudni válaszolni a kérdésére. A fagyveszély, a fagyhatár miatt az alapozás mélysége minimum 80-90 cm. Homokos talajon még több lehet. A homokos talaj azonban nagy bizonytalansági tényező. A helyszín megnézése, vizsgálata nélkül szakember nem fog Önnek pontos adatokat mondani.

      1. Anita

        Köszönöm szépen, hogy foglalkozott kérdésemmel! Nekem már ez is sokat segített! Szép napot! Üdvözletem! Anita

  22. Szabó Gábor

    Tisztelt Dalos Blog Szerkesztő!
    Autó beállót tervezek betonból csinálni házilag, betonkeverővel. 23m hosszú, 2×0,5m nyomtáv, 20cm vastagságban. Ön szerint ez elegendő személyautónak? Esetleg túl vastag a 20cm? A térfogat számítás alapján ez ~4.6 m3 beton. Kérem, írja meg, hogy milyen/mennyi sóder, és mennyi cementre van szükségem. Válaszát előre is köszönöm!
    Szabó Gábor

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Szabó Gábor
      Ez a 20 cm vastag és 50 cm széles nyomtáv minden bizonnyal elég egy személyautós behajtónak. A térkő gyártók személykocsi behajtóhoz 10 cm vastag gyeprácsot ajánlanak. Talán érdemes lehet ezt is meggondolni, mint lehetséges alternatívát.
      0-24 mm-es sóder nyugodtan használható 10 cm-nél vastagabb betonok, járdák készítéséhez.
      A 4,6 m3 betonhoz 5,75, közel 6 m3 sóderre lesz szüksége, és a köbméterenkénti 3 mázsa cement (6×3 mázsa) bőven elég lesz a cementből.

  23. Sarok Antal

    Tisztelt Uram,

    Érdeklődni szeretnék, hogy homokos talaj esetén acélvázas melléképületnek elegendő-e körben 30 x 30-as keresztemtszetben vasalt sávalap körben, és rajta 10 cm síkbeton. Milyen kavicsot érdemes használnom a beton alá és milyen vastagságban?

    Előre is köszönöm.

    Üdv,
    Antal

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Antal
      Hát nem tudom. Nyilván nem mindegy, hogy milyen melléképület épül.
      Azért hivatalosan az alap mélységének illene a fagyhatár alatt lenni. Ez pedig 70-80 cm.
      A homokos talaj mellett a talajvíz szintje is fontos szempont. Javasolom, hogy szakembertől kérjen javaslatot.

  24. Tamas

    Tisztelt Dalos Blog Szerkesztő!

    Medencenek szeretnek betonalapot kesziteni.
    En ugy gondoltam hogy 10cm soderagyra betonoznek mert nagyon agyagos a fold es nehogy megsulyedjen a viz tomege alatt. 6×3mas alapot 20cm vastagon 6mmes vasraccsal keszitenem.
    3,6kobi soder es 8mazsa cemetet vennek.
    Jo lesz ez az elkepzeles?
    Illetve eleg lesz e minden?
    Valaszat elore is koszonom.
    Udvozlettel:
    Tamas

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Tamás
      A talajviszonyokat nem ismerem, azonban jó lehet ez az elképzelés.
      18 m2-es, 20 cm vastag betonhoz 3,6 m3 betonra lesz szükség, és ehhez ez az anyagmennyiség kevés lesz.
      1m3 betonhoz nagyjából 1,2 m3 sóderre lesz szüksége, ami azt jelenti, hogy nagyjából 4,5 m3 sóder kell már magához a betonhoz is. Ehhez minimum 10, de inkább 11-12 mázsa cement kell.
      Emellett még ott van a 10 cm vastag sóderágy sóder szükséglete is.

  25. Zsiborács Balázs

    Tisztelt Dalos Blog!
    Szeretném kérni segítségét,illetve tanácsát.
    Van egy meglévő régi borospince,melynek kb.8-10cm-es a betonalapja.Alatta döngölt föld.Át lett a nyáron alakítva a helység,és a földes részeken le lett betonozva (10cm),valamint az új falnak meg lett csinálva az alapja,ami be is lett alaposan vasalva.Azonban szeretnék a járófelületre egy új réteget lehetőleg betonból,ami 5cm lenne.A baj ott kezdődik,hogy a helység közepén nagyjából 0.5cm beton kéne a felületre,a többinél változó.0,5-től 5cm-ig.Aljzatkiegyenlítőből a gatyám is rámenne a réteg kialakítására,és hát 3cm-nél vastagabban nem lehet húzni.Zsákos szárazbeton szintén nem olcsó,bár a Baumit szárazbetonja elvileg a 0,5cm-ert még elviszi.Jó lehet az a megoldás,hogy adott a sóder,adott a cement,és ezekből csinálok rá egy erősebb betont?11m2-ről lenne szó,valamint tárolóhelység + spájz a funkciója.(nyílászárók cserélve,nyáron szigetelve lesz a lábazat,ami azt jelenti,hogy nagy hőingadozásnak nem lesz kitéve,fagy kizárt,a helyiség 80%-ban föld alatt van.)
    Köszönöm előre is véleményét,és segítségét!
    Üdv.
    Zsiborács Balázs

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Zsiborács Balázs
      Ha fagyveszély nem fenyeget, akkor egy olyan betonréteg rábetonozása, amelynek a legvékonyabb része 5 cm körüli az jó lehet.

  26. Török János

    Tisztelt Dalos-Blog!

    Mobilgarázst alapját szeretném elkészíteni. 5m x 6m. Ekkora felületet diletáció nélkül, betonvas erősítéssel ki lehet önteni egyben? 10cm beton vastagság elegendő? Ha igen mennyi alapanyagra lenne kb. szükségem?

    Segítségét előre is köszönöm!
    Az írás remekül sikerült..:)

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Török János
      Ha 5x6m a mobilgarázs, akkor egy olyan beton alapot érdemes készíteni, amelyik minden irányban túlnyúlik rajta 15-20 cm-rel.
      Betonacél hálóval a 10 cm vastag beton éppen elég lehet. Magamnak azonban 12, de inkább 15 cm-nél vékonyabb alapot nem csinálnék.
      1 m3 betonhoz kb. 1,2 m3 sóderre van szükség, és 1m3 sóderhez kb. 3 mázsa cementet érdemes hozzáadni.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Mészáros Emi
      Kivitelezést sajnos mi nem vállalunk. Kivitelező szakembert keressen meg a betonozással.

  27. P. László

    Tisztelt Dalos blog!

    Házunk mellé szeretnék kb. 3×6 m-es (6m a házzal csatlakozó hossz) beton teraszt készíteni. Úgy gondoltam, hogy sávalapot készítenék, amire 1 sor zsalukő menne, közte feltöltés, szivárgó réteg és rá kb. 15 cm vasalt beton.
    Az alábbi kérdésekben szeretném a tanácsukat kérni:
    1. Önök szerint érdemes-e fagyhatár alá menni az alapozással?
    2. Az aljzatbeton és a tömörített szivárgóréteg közé érdemes-e tenni PE fóliát, vagy bármi mást?
    3. A ház mellett betonjárda fut végig. Önök szerint ezt fel kell-e törni, és a ház alapja mellett is le kell ásni a terasz sávalapját, vagy lehet erre tölteni a földet?
    4. Elég ellentmondásos véleményeket olvastam a terasz házhoz való bekötésével kapcsolatban. Önök szerint szükséges-e összevasalni/tüskézni a ház oldalához az új teraszt? Vagy inkább válasszam el (pl lábazati xps szigeteléssel).

    Válaszukat előre is köszönöm!

    Üdvözlettel,

    P. László

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves P László
      Ha stabilan álló teraszt szeretne, akkor érdemes a fagyhatár alá menni. De persze sokszor nem mennek a fagyhatár alá. Ilyenkor azért mozoghat a terasz.
      Vízszigetelést érdemes a teraszra is tenni.
      A betonjárda feltörése nélkül mennyire lesz stabil a terasz sávalapja?
      Ha a terasz alapjával nem fog a fagyhatár alá menni, akkor az összevasalás miatt bajok lehetnek.

  28. Szőnyi Rudolf

    Tisztelt Dalos Úr.Ha nagyobb területet szeretnék kibetonozni (legyen az aljzat , födém) , de nem tudom egyszerre ( egy ütemben megoldani ) , mit tudok tenni? Azaz milyen lehetőségek vannak? ( Tudom hogy nem túl szerencsés , de elkerülhetetlennek látszik)
    Szőnyi Rudolf , Kiszombor.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Szőnyi Rudolf
      Igen, betonozni egyben érdemes. Különösen a födémet. A vasalatnak a betonréteg közepére kell kerülni. Nem lehet úgy, hogy ma az egyik felét, holnap a másikat:).
      A vasalás, vasháló alatti részt kell leteríteni, erre mehet a vasháló, és utána jön a beton teljes vastagságának a kialakítása. Vagy a vasszerkezet már be van rakva, és úgy kerül bele a beton. Ekkor különösen ügyelni kell arra, hogy mindenhova kerüljön beton, és hézagmentes legyen a tömörítés.
      Ha nem megy egyszerre a betonkeverés miatt, akkor érdemes mixer betont rendelni.
      Födémnél én nem kötnék kompromisszumot. Az aljzat azért nem ennyire veszélyes, de gyakorlati tapasztalat nélkül néhány jó tanáccsal még nem lesz tökéletes a beton.
      A beton kötése egy hónapig is eltart, sőt még ennél tovább is. A szilárdulása azonban az első napokban nagyon gyors, és utána fokozatosan lassul. A beton nagyjából fél nap alatt megköt annyira, hogy óvatosan végigmehet rajta. Nagy betonozási gyakorlat nélkül én nem kockáztatnék. Legyen több ember, rendeljenek mixer betont.
      Ha pedig tényleg nagy területről van szó, tényleg födémről, ahol a statika alapvető fontosságú, akkor pedig a betonozást nagy tapasztalattal rendelkező szakember irányítsa.

  29. B. István

    Szép napot
    Ezekkel a paraméterekkel készítenék egy melléképület alapot, és az lenne a kérdésem, hogy kb milyen mennyiségű alapanyaggal készüljek.

    T: 4.10m x 3.70/5.60m x 30cm 
    V: 4.6 m³/6.9m³

    Mivel nem lesz gépjármű terhelése az épületnek, lehet e gyengébb betont készíteni, vagy a beton vastagsága miatt célszerűbb egy keményebb beton kialakítása?
    Nem lesz nagy terhelés, akkor is célszerű a térháló alkalmazása?
    Célszerű lenne az újonnan épülő melléképület alapját összevasalni a ház alapjával?

    Válaszukat előre is köszönöm

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves István
      Nem biztos, hogy pontosan értem a paramétereket, ezért nem számolnék bizonytalan mennyiségeket. Az adatok ismeretében Ön ezt ki tudja számolni.
      Lehet gyengébb betont készíteni, az alapnak azonban stabilan tartania kell a melléképületet.
      Térhálót, síkhálót az aljzatbetonba rakunk. Az alapba kengyelezett vasalat megy. Elnézést kérek, de nem értem az Ön kérdéseit.

  30. Roland

    Tisztelt Dalos blog!

    Azt szeretném megkérdezni, hogy miből mennyi anyag kell, ha egy 5 m hosszú, 4 m széles és 10 cm mély területet szeretnék le betonozni

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Roland
      Ehhez a betonozáshoz 2 m3 betonra lesz szüksége, és ehhez a betonhoz 2,5 m3 kavicsra, sóderre és kb. 10-10,5 mázsa cementre lesz szüksége. A beton jellegétől függően még betonhálót is érdemes rakni a betonba.

  31. Tóth Attila

    Tisztelt Dalos Blog!

    Azt szeretném megkérdezni, hogy a betonozáshoz miből mennyi anyag szükséges egy 10 m hosszú, 8 m széles autószerelő műhely .készítéséhez egy aknával. Az építmény szendvicspanelból készülne. Van egy db régi beton, érdemes-e meghagyni, vagy inkább az egészet érdemes egybe megcsinálni.
    Hány cm mély legyen a beton? Milyen arányban érdemes keverni. Milyen szemcsenagyságú legyen a sóder?
    Kavicságy szükséges -e ? Milyen vastagságban? Milyen szemcseméret?
    Kell-e döngölni ?
    Milyen mély ill széles alapot javasol?
    Melyiket javasolja inkább? Mixerbetont, vagy a házilagos betonozást?

    Köszönettel: Attila

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Attila
      Azt javasolom, hogy egy 10 m hosszú, 8 m széles autószerelő műhely alapjához szükséges információkat érdemes egy szakemberrel megterveztetni.

  32. DR KÁNTOR MIHÁLY ANTAL

    Fa kerti autóbeállóhoz 6 db pillért kell építenem, a javaslat szerint. Méret 35x35x90 cm..
    Mennyi készbetont kell vásárolnom? Esetleg mennyi sódert, cementet, kell vennem és
    utóbbi esetben mennyi legyen a keverési arány ( sóder, cement, víz ?)
    Köszönöm a választ..

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Mihály
      A 6 db pillér építéséhez 6x35x35x90=661.500 cm3 készbetont, azaz kb. 0,7m3 készbetont kell vásárolni.
      A betonozáshoz sóderből 6x35x35x90:0,8=826.875 cm3 sóderre, azaz nagyjából 1m3 sóderre lesz szüksége. Az 1m3 sóderhez 3 mázsa cementre lesz szüksége. Arra azért számítson, hogy a pillérek kiásott alapja nem biztos, hogy pontosan 35×35 cm lesz.
      7 lapát sóderhez legyen 2 lapát cement.

  33. Ági

    Tisztelt Dalos blog. Lakótelepi garázs küszöbe szétrohadt. Mesteremberek nem vállalják a javítást. Milyen megoldást javasol, milyen betonnal javíthatom ki, ha a rossz küszöböt kívágnám és lebetonoznám.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Ági
      Nem biztos, hogy pontosan értem a problémát. Küszöb, amely szétrohad? Milyen körülmények vannak ott?
      Vagy egy fából készült küszöbről van szó, ami a használattól elkorhadt? A beton ugyanis nem rohad, hanem porlad.
      Valószínűleg nem a technológia nehéz, inkább a csip-csup munka miatt nem vállalják.
      Nem igényel ez különösebb betont. Normál beton jó lehet hozzá. Inkább a küszöb felső élére érdemes rakni két szögvasat, hogy a beton széle ne töredezzen le majd.

  34. Kövér Attila

    Tisztelt Dalos blog!

    Kertes házam, emeleti fürdőszobájának aljzatát vagyok kénytelen újra betonozni, mert a mischungba ágyazott járólap eltávolítása után kiderült, hogy az aljzatbeton, helyenként 3-4 cm vastag sittre van ráöntve, melynek több db-ra repedezett részeit egy 60-cm hosszú pájszerral mozgásra lehetett bírni, és 4m-en belül 5-6 cm szintkülönbség is rontotta az amúgyis siralmas helyzetet.
    A kérdésem az, hogy 0-22-es sóderhez, milyen keverési arányt érdemes tartani egy 6-7 cm vastag betonhoz, és kb mennyi cement, valamint mennyi sóder kell, a lentebb írt méretű helyiséghez?
    A helyiség 3×4 méteres.
    Piros írásos DDC cementet akarok használni.
    Van -e esetleg a beton nedvesen tartásán kívül más amivel el lehet kerülni a repedéseket?
    Segítségét előre is köszönöm!
    Üdvözlettel,
    Attila.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Attila
      Igen, a betont a kötése alatt folyamatosan nedvesen kell tartani, locsolni kell.
      Egy 3×4 méretes helyiség 7 cm vastag betonnal való betonozásához 3x4x0,07:0,8=1,05 m3 sóderre és 3 mázsa cementre lehet szüksége.

  35. Feedoo

    Üdv mindenkinek!

    Egy 20m2 területet szeretnék betonozni, az lenne a kérdésem milyen vastag betont kapjon? Csak gyalogosan közlekednénk rakta és jobb időben kiülő lenne! Előre is köszönöm a válaszokat!!!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Feedoo
      Néhány centiméretes sóderes alappal egy 10 cm vastag beton elég lehet. Azonkívül az egész felületet nem célszerű egyben, tagolás nélkül lebetonozni.

      1. Feedoo

        Nagyon köszönöm a vàlaszt! Ledöngöltük az alját kapott alulra egy fólia réteget majd duplán raktunk bele vashàlót! A kérdésem az lenne mennyire teszi tönkre az eső? Sajnos miután kész lett az egész kb 5 óra múlva esett az eső és a tetejét kicsit elverte! Mekkora lehet a kár a betonban? Esetleg helyre lehet hozni?

  36. Tibor

    Tisztelt Szakértő!

    Egy nagyjából 5×5 méter nagyságú „teraszt” szeretnék betonból. A terv annyi, hogy kiások egy nagyjából 10cm mély tükröt, ezt körbe zsaluzom 10cm-es deszkákkal, majd 5cm beton 5-ös acélháló, majd megint 5 cm beton, nyilván a megfelelő lejtést betartva a víz elvezetés miatt. A gondom, hogy a talaj homok. Tömör, mert jópár 10 éve mozgatva nem volt, de homok. Két kérdés. Működhet e a dolog „aládolgozás”(kavics, stb a beton alá) nélkül? Ekkora területnél kell e dilatációs hézagokat hagyni vagy mehet egyben? Előre is köszönöm a válaszát!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Tibor
      Működhet a „dolog”, de azért a 10 centis beton alá néhány centi sódert érdemes lenne rakni.
      25 m2-es területet nem betonoznék egybe

  37. Algács Tamás

    Kedves blog

    Tanácsot szeretnék kérni. Fűrdőszobát szeretnék betonozni 2m × 5m 10 m2 körüli, 20cm vastagon van kiszedve a homok. Érdemes e két vasalást belerakni 5 cm- enként vagy elég a felénél és mien vastag hálót vagy betonacélt célszerű használni ilyen vastag betonrétegnél? És még annyit hogy hogy számolja ki hogy 1 m2 ben mennyi beton kellene ebben az esetben?előre is köszönöm

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Tamás
      A betonba elég egy vasalás is. 6-os betonháló elég lesz.
      2x5x0,2m = 2m3 betonra lesz szükség. Ehhez 2m2 : 0,8=2,5 m3 sóderre és nagyjából 7,5 mázsa cementre lesz szüksége.

  38. Tordai Edit

    Tisztelt Uram,

    egy 5×4 meteres kis fahazikonak szeretnek alapot kesziteni. Savalap, sikalap, egyszeruen nem tudom eldoneni, melyik lenne a megfelelo?!
    Milyen alapot es milyen meretet ajanlana?
    Koszonom szepen.

    Tisztelettel,
    Edit

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Tordai Edit
      Helyszíni szemle nélkül szakember nem fog Önnek ajánlani konkrét alapot a hozzá tartozó vastagsággal.
      Családi házak építésekor a leggyakrabban a sávalapot választják. Ez tökéletesen megfelelő egy faház alapjának is.
      Mivel azonban a faház nem annyira megterhelő, ezért faházaknál sokszor választják a síkalapot, a vasalt betonlemez alapot. Ez az alap teherhordása mellett az aljzatbetont, a padlózatot is biztosítja egyszerre. Azonban, hogy ez mennyire használható egy adott esetben, és milyen vastag legyen a betonacélhálóval megerősített síkalap, az a talajviszonyok és a terhelés függvénye.
      Egy 5×4 méteres faház készre szerelve 2 tonna körüli is lehet akár, ezért ide már megfelelő teherbírásra van szükség.

  39. Holczmüller István

    Elsőként is gratulálni szeretnék csak a sok segítségért amit itt ad az embereknek. Én is kérdezni szeretnék. Merevfalú medence alá szeretnék csinálni olyan 4*4 métereses betont 10 centi vastagon lehet hogy lesz olyan része is ahol még 15 centi is kell a kérdésem hogy biztosan elég legyen mennyi sódert és mennyi cementet kell vennem. Válaszát előre is köszönöm

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves István
      köszönöm 🙂
      4x4x0,125m =2m3 beton:0,8= 2,5 m3 sóder
      Ehhez 2,5 x 3 =7,5 mázsa cement kell
      Ha biztosra szeretne menni, akkor vásároljon 3 m3 sódert.

  40. Zoltan

    Nagyon hasznos a blog, koszonjuk.

    3×3-as betonalapot szeretnenk kesziteni ugyanekkora kerti fahaz ala. A fahazat belulrol 10cm kozetgyapottal fogjuk szigetelni. Hobbimuhely lesz, telire futessel is ellatva.

    Retegrendnek igy kepzeltuk el: 10 cm tukor a kotott foldbol kiasva, ledongolve, nehezlemez a tukorbe vizszigetelesnek, oldalt a beton tetejeig felhajtva.
    10 cm aljatbeton 5-os vashaloval, ra polisztirol gyonggyel kevert beton 5cm vastagon hoszigetelesnek.

    Megfelelo ez a vastagsag es a retegrend?
    A felso 5cm-be milyen aranyban kell a polisztirol gyongyot a betonhoz keverni?

    Valaszat elore is koszonom.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Zoltán
      Megfelelő lehet ez a rétegrend, és alap vastagság normál esetben. Azzal a kiegészítéssel azonban, hogy azt, hogy ez a betonalap pontosan megfelelő lesz-e azt ne tőlem kérdezze, hanem a faház gyártójától. Mégpedig azt, hogy a kiválasztott faháznak, annak a tömegének pontosan milyen alapra van szüksége a faház biztonságos megtartásához.

  41. Rácz Margit

    Ha 1 köbméter sóderhez 3 zsák (75 kg) cement kell, akkor 15 köbméter sóderhez vajon mennyi cementre van szükség? Persze az attől függ legeinkább, hogy csak a járdát, vagy a födémet kell-e betonozni.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Rácz Margit
      Valóban a cement pontos mennyisége függ attól is, hogy járdát vagy pedig födémet kell betonozni.
      Egy köbméter sóderhez azonban nagy általánosságban 3 mázsa cementre van szükség, és nem az Ön által leírt mennyiségre. Erre kérem figyeljen oda.

  42. Hornyák János

    Helló! Érdeklődni szeretnék hogy 1méter hosszú 40cm széles es 20cm vastag betonhoz mennyi anyagra lenne szükségem (kocsibejáró)

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves János
      1 méter hosszan, 40 cm széles és 20 cm vastag betonhoz kb. 0,4×0,2:0,8=0,1 köbméter sóderre és kb. 30 kg cementre lehet szükség.
      Ez így azonban nem kocsibeálló, mert ahhoz nem 1, hanem két nyomvonalra lehet szükség, és alapvetően nem 1 méter hosszan. Itt talán valami félreértés lehet.

      1. Hornyák János

        koszönöm szepen. pontosan egy méter kell hogy az autó alja ne akadjon fel a járdán, a járda magasan van míg az udvar erősen lejt

  43. Kiss péter

    Üdvözletem!
    Érdeklődnék egy zsalukőből épített kerítésben a vízszintes 0-7 cm szintkülönbség van ezt mivel célszerű jiegyenlíteni?

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Péter
      Attól is függ, hogy milyen hosszú kerítésben van ez a 0-7 cm-es szintkülönbség. Fontos az is, hogy miért szükséges, mi a célja a szintkiegyenlítésnek?
      Megfelelő gyakorlati tapasztalat nélkül nem biztos, hogy bármivel is érdemes próbálkozni, mert annak sem garantált a sikeressége.
      7 cm-es szintkülönbség már esztrich betonnal, betonnal is kiegyenlíthető. A vízszintes megfelelő beállításával kerítésközönként lehet haladni.
      Aljzat esetén önterülő aljzatkiegyenlítő jól használható a tökéletesen sík felület eléréséhez, de kerítés esetében lehet, hogy végig sem folyik az aljzatkiegyenlítő. Másrészt pedig az egész felületet egy öntéssel kell kiönteni, kiegyenlíteni. Kerítésnél ez megint csak problémás. Persze ha önterülővel próbálkozik valaki, akkor ezzel is kerítésközönként érdemes haladni.

      1. Kiss Péter

        10 méter hosszon van,ez a probléma az alapot a talajszinttel öntőtték ki amiben 7 cm lejtés van érre került 4 sor 30-ás zsalukő s így a lett a tetején is az eleje és vége között folyamatosan emelkedő a végén 7cm szintkülömbség.S fed lap lesz a tetején s a talaj egyenesbe lesz hozva csúnya lenne a lejtés a kerítésben.Ezt szeretném megoldani.

    2. Nagy Gábor

      Tisztelt Dalos-Blog! Adott egy vegyesfalazatú házikó ahol szeretnék két szobába betont húzni. Az egyik szoba régi hajópadló alatta föld. Azt mindenképp szeretném felszedni. 20-30 centire lemenni a földet kiszedve. Milyen betonréteget ajánlana hozzá? A végén hajópadló lesz ismét a burkolat. Sajnos a falakon 30 centi magasságban átlagban elvált a tapéta. A vakolat pereg. De igazából száraz. Elképzelhető esetleg, hogy mivel szegővel elragasztott padlószőnyeg volt a padlón a faanyag felett az okozta? A másik szobában van beton ugyan, de kb. 2-3 centi réteg alatt kilátszik egy vízzáró fólia. Ez egészséges lehet? Vagy esetleg bontás kell legyen? Hiszen téglaalapon van az ingatlan vegyes falazattal ami vályogtégla + tégla. A betonnál arra gondoltam, hogy elhagynék a faltól néhány centit és feltölteném páraáteresztő anyaggal. Ez életképes lehet? Üdvözlettel:Gábor

      1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

        Kedves Gábor
        Minimum 6, de inkább 8-10 cm vastag aljzatbeton lenne jó.
        Elképzelhető az is, a vakolat pergését azonban más is okozhatja.
        A 2-3 cm vastag aljzatbeton igen vékony.
        Életképes lehet az is, amit Ön ír. A vízszigetelésnek azonban rendben kell lenni. És az anyaggal való takarékosságnak (2-3 cm-es aljzatbeton) is lehetnek hátrányos következményei. Ezekben a kérdésekben konkrét helyszíni vizsgálat nélkül nem igazán lehet határozott válaszokat adni.

  44. Kónya Norbert

    Tisztelt Uram,
    Az alábbi kérdésekkel fordulnék Önhöz:
    1. 0-22- es murvából lehet betont készíteni(zsalukőbe kerítéshez)?
    2. 15 m2-es terasz betonozásához milyen méretű sódert javasol és milyen vastagságban.
    Előe is köszönöm: Kónya Norbert

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Norbert
      Betont alapvetően kavicsból, sóderből lehet készíteni. Ekkor lesz igazán stabil a beton.
      Sóder helyett persze lehet murvát is használni, akkor ha megfelelő a murva. A murva akkor megfelelő, ha alacsony az agyagtartalma. Az agyag nem való a betonba.
      Az alacsony agyagtartalom mellett még az általános szemcsenagyság is fontos. A 0-22 önmagában semmit sem mond. Az arányának, összetételének olyannak kell lenni, hogy a 2 centiméteres kavicsok mellett bőven tartalmazzon finomra őrült (homok, folyamhomok finomságú) szemcséket is. Olyan arányban, mint a sóder.
      Ha ez a kettő megvan a murvában, akkor nincs akadálya annak, hogy a kerítéshez beton készüljön belőle cementtel és vízzel.
      A terasz betonozásához általánosságban azért nehéz egyértelmű választ adni. Azért az alap megfelelő előkészítése is fontos. Egy 10 cm-es sóderágy sem árt a beton alá. A beton minimum 10 cm vastag legyen, és ez 0-16-os sóderből jobb. Lehet azonban 15 cm vastag is, és ez már készülhet 0-24-es sóderből is. A beton közepébe kerüljön betonacél háló.

  45. M. János

    Tisztelt Dalos-blog

    Segítségét kérném.

    20m hosszú 30cm szées 50cm mély kerítésalapot szeretnék talajszintig.
    Erre jönne 2sor 25*50-es zsalukő.
    Továbbá 25*25-ös oszlopkő ami egyenként 160cm magasak lennének.
    Kérdésem: mennyi sóder és cement kell az alaphoz, ill. mennyi a kövek beöntéséhez.
    Továbbá milyen és mennyi vasat vegyek hozzá?
    Válaszát előre is köszönöm.
    Üdv: Ján

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves János
      A 20 méter hosszú, 30 cm széles és 50 cm mély kerítésalaphoz 20×0,3×0,5=3m3 betonra lesz szükség.
      A 20 méter hosszú, két sor zsalukő beöntéséhez közelítőleg 20×0,5×0,2= 2m3 beton.
      Kerítésoszlopokból 2 méteres távolsággal számolva kell 11 db. 11dbX1,1mx0,2= 0,6m3 beton
      Összesen tehát kb. 5,5 m3 betonra lesz szükség a kerítés építéshez. Egy köbméter betonhoz kb. 1,3m3 kavicsra van szükség. Tehát kb. 7,15-7,5 m3 kavicsra lesz szüksége a betonhoz. Egy köbméter kavicshoz pedig a 3 mázsa cement bőségesen elég lesz.
      A vasalat attól függ, hogy milyen stabil kerítést szeretne. A talajviszonyok is meghatározó fontosságúak. A földben lévő alapba lehet rakni kengyelezett vasalatot 8 mm-es betonacélból.
      A két soros zsalukő lábazat egyik vagy mindkét sorára lehet rakni 2 betonacél szálat. Ez is lehet 8 mm-es betonacél. A függőleges vasak pedig merevítik a kerítést.
      Az oszlopokat is érdemes megerősíteni kengyelezett vasalattal.

  46. zoli

    üdv aszt szeretném tudni hogy 15 négyzetméter betonozás hoz ami 7 cenit vastagságu lenne menyi cement és mennyi sóder van szükség em és mijen vastag vas hálót rakjak bele eszt egy meglévű járdára szeretném rá betonozni

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Zoli
      A 15 négyzetméteres 7 centi vastag betonhoz 15×0,07= 1,05m3 betonra van szükség. Ehhez kb. 1,05×1,3= 1,365-1,4 köbméter sóderre lesz szüksége. Egy köbméter sóderhez pedig 3 mázsa cement kell.
      Az 5-ös háló elég lesz, csak a betonréteg közepére kerüljön.

  47. Alfonzó

    T. Cím!

    Egy léakóház egy része alatti meglehetősen dohos pincém alját szeretném lebetonozni. Tervem szerint teszek egy fóliát (hogy a pára ne jöjjön föl a talajból), rá a betont, bele betonvasat.
    A kérdések:
    1. milyen fóliát használjak, hogy azt alulról növény, rágcsáló ne károsítsa? (Vagy ennek nincs jelentősége?)
    2. Tegyek a fólia alá kavicsot, sódert?
    3. Dilettációs réseket kell-e hagynom?
    3. A falak és az aljzat között érdemes-e / szabad-e 1-2-es rést hagyni?
    4. Nem fognak-e a falak jobban nedvesedni, ha a pince a leírtak szerint le lesz betonozva?
    5. Érdemes-e hőszigetelő réteget is beépíteni; melyik két réteg közé?
    Üdvözlettel:

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Alfonzó
      Ha dohos, nedves a pince, akkor a pincének a vízszigetelését érdemes megoldani. És nemcsak a pince aljának, hanem a pince falának a vízszigetelését is. Így együtt lehet megfelelő a pince vízszigetelése.
      Az Ön kérdéseire egy szakember helyszíni felmérés alapján tud megfelelő, pontos válaszokat adni.

  48. Albert Jánosné

    T Cím!
    Van egy régi családi házunk aminek a nagy része szilikát. Az udvar lejebb van az utcánál nagy esőnél a víz a falat veri. Félő hogy a fal felszívja a vizet. Mit tanácsol emeljük meg a járdát? Nem sok alapja van a háznak. Remélem nem omlik le a ház ha eddig ált.
    Üdvözlettel

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Albert Jánosné
      Ha a fal felszívja a vizet, akkor talán a vízszigetelését kellene megoldani. Kérje egy szakember helyszíni felmérésen alapuló segítségét.

  49. Imre

    Sziasztok jó hogy rá találtam erre az oldalra. A jövő évi projekt kerítés építés zsaluzás lesz a munka.

  50. Imre

    Szia tervem a kovetkező adott egy 6 méter 10centi hosszú sáv ahol most egy tonkre ment kerítés áll szerencsére a dróthálló kihúzó drót jó azt nem kell vennem .A6 méter 10centi hosszba rakok 5 darab 2méter 50 centi 48×3.2 vascsovet két végnél merevítéssel zárom egyik végére vaskapu megyen vissza .

    A lábazati rész széllesége 22centiméter ettől nem hiszem szélesebb kéne a vascsovek oldalaira hegesztek 3 oldalról fuleket ez a része megy a betonba érdmes e minimum 1 métere lerakni ezeket inkább ? Lábazati részbe 10 centi szélesű kengyelt gondoltam csinálni .A lábazati része a fold felszinétől 10, vagy 15 centit lessz ki zsaluzást meg 35 vagy 40 centi mélyen gondoltam. Elég e szerinted ez a lábazati rész így ezeknek a vascsoveknek nem e torik ki stb az a tervem még nem kulon gondoltam betonozni hanem egybe a lábazati részt a vacsovekkel .

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Imre
      Az oszlopok 1 méter mélyre lerakása mindenképp előnyös abból a szempontból, hogy nálunk a fagyhatár 80 cm körül van, és az alappal érdemes ez alá menni. Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy a minden kerítésnek az oszlopai, az alapjuk a fagyhatár alattról indulnak.
      A 35-40 centis alapmélységet egy kicsit kevésnek gondolom, a többi azonban rendben lehet.

      1. Imre

        Jó napot gondolom itt a visszonyításra is gondolt ha a oszlopok 1 méter mélyen lessznek lerakva ahoz kevés lessz eza lábazat így . Akkor érdemes hozzá toldani még 20cm szélességet .Nem igazán tudok keríteni 48,3 vastagfalú csovet abba gondolkodtam .De találtam horganyzott 48,1,5 mm falú csovet ez még határ eset vagy gyenge lesssz neki ? 2m3 beton elég lessz hosszá ? koszonom a vállaszát ?

  51. Hegyesi László

    Üdvözletem! Árok feletti gépkocsi beállóhoz (hídhoz) szeretnék egy kis segítséget kérni. Az egyenes felével lefelé lerakásra került 11db vasúti talpbeton. Mivel a keresztmetszete trapéz alakú, a köztük keletkezett rés kb. 3/4 magasságban földdel került feltöltésre. Ezt egy 5 cm vastag betonréteggel tervezem borítani (természetesen térhálóval és az egyes elemeket betonvassal egymáshoz rögzítve) úgy, hogy egybefüggő felületet adjon a mellette lévő, régi átjáróval, ami kb. 1,5 m széles. Utóbbira így kb. 10-12 cm vastag beton kerülne. Számítással megvagyok, összesen durván 1,8 m3 betonra lesz szükségem. A talpbetonon a beton réteg a felületen található ívek miatt helyenként 7-8 cm is lenne, az 5 cm csak azokon a helyeken, ahol a legvékonyabb beton szükséges. Főleg szgk terhelést kapna, max kisteherautót. Sajnos az úttest közelsége miatt már így is elég meredek lesz a felhajtó, ennek lejtését szeretném mérsékelni úgy, hogy a minimálisra veszem a legfelső réteg vastagságát. Kérdésem az lenne, hogy a talpbetonra tervezett minimum 5 cm vastagság elegendő lenne-e, vagy esetleg lehetne-e ennél vékonyabb is? Köszönöm válaszát.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves László
      Az 5 cm-nél vékonyabb betonnak már nem sok értelme van. Főleg személykocsi és kisteherautó forgalom esetén.

  52. Csaba

    Üdvözlöm!

    Egy családi ház fala melletti kis útszakaszt szeretném megcsinálni házilag zsákos kivitelt választottuk szeretném megkérdezni, hogy mivel nem lesz járva rajta csak azért csinálnám meg mert eléggé töredezett és ilyen 1-2 cm es zsaluanyag lehet talán rajta régen nem jól csinálták meg, ezt felszedném. Elég lenne ha 5 cm mély betont raknék a helyére? (396cm (hosszú) x 80cm (széles) x 5 cm (mély). Ez a terület lenne betonozva kültéren. Kell bele vasháló és fólia? Ha igen mi a pontos menete a a lerakásuknak? Csatolok képet, hogy miről is lenne szó. Remélem valamelyik megjeleníthető.Köszönöm a választ

    [img]https://kepkuldes.com/images/92a9a1cb88c3a4d9200a4db9898f579e.jpg[/img]

    https://kepkuldes.com/images/92a9a1cb88c3a4d9200a4db9898f579e.jpg

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Csaba
      A kültéri járdáknál nemcsak a rajtuk való járás terhelésével, hanem a télen nálunk meglehetősen gyakori fagyás-olvadási ciklusokkal is számolni kell.
      A gyalogos forgalomra szánt térkő burkolatok 5 cm-es vastagságban már megfelelőek, és fagyállóak is. A beton járda esetén azonban kültéren az 5 cm vastag beton nem biztos, hogy bírni fogja a téli időjárást és az állandó fagyás olvadási ciklusokat.
      Természetesen meg lehet próbálni nem nagy dolog, ha megrepedezik, felpattogzik a beton. Én azonban egy 5 cm-es kavicságyat és erre egy 10 cm vastag betont raknék le. Megerősítésként pedig a 10 cm-es beton közepébe egy vékony 4-5 mm-es vashálót is raknék. Bár ez a vasháló egy 10-12 cm vastag betonjárdába nem feltétlen szükséges.

  53. Rácz Zoltán

    ödvözlöm egy ojan kérdésem lene hogy lehetne télen falazni szeretnék egy bejárati ajtót be rakni de kisebbet szeretnék ezért melete lene falazás és egyben fakolás is

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Zoltán
      Vannak fagyálló habarcsok is. Azonban én nem biztos, hogy télen, a külső, homlokzati falon falazást, vakolást csinálnék.

  54. Albert Jánosné

    Tisztelt dalod-blok!

    Szivesen olvasnék a szilikát falazatról. Lehet e szigetelni és a karbantartásáról.

  55. L.Gréta

    Kedves Dalos blog!

    Padlófűtés betonozásához milyen anyagot javasol? A padlófűtés ötrétegű csövei rendszerlemezbe (pogácsás) vannak „bepattintva”, aminek bevonásához 6 cm vastag betont javasoltak.
    A lakás társasházban, a földszinten, pince fölött helyezkedik el, ezért az is cél, hogy a beton minél könnyebb legyen. (bár régi, boltívesen épített pincékről van szó, de talán nem árt könnyíteni a födém teherhordásán)
    Nem tudom, hogy a hagyományos – cement, sóder – beton vagy a készen kapható, estrich esetleg szárazbeton a könnyebb szerkezetű?
    Ha súlyra netán hasonlóak lennének, akkor a következő fontos szempont, hogy hőmegtartás szempontjából melyik anyagot érdemes választani?
    Ha esetleg létezik más anyag az általam megemlítetteken kívül, örömmel veszem ajánlását, tanácsát!

    A korábbi beszélgetésekben olvastam, hogy először egy vízzáró fóliát kell leteríteni, majd azután a szigetelőanyagot. Nálam kihagyták a vízzárót. Az aljzatbetonra közvetlenül rátették a 6 cm-es EPS szigetelőanyagot, arra a rendszerlemezt, abba a csöveket és most már csak betonozásra vár. Nagy gondot okozhat, hogy nincs az EPS alatt fólia? Esetleg kimaradt még más fontos dolog is?

    Előre is köszönöm megtisztelő válaszát!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Gréta
      A vízszigetelés kimaradása talajon fekvő padlónál kockázatos, mert ekkor a talajból érkező esetleges nedvesedés ellen nem védi semmi a szigetelőanyag hőszigetelő képességét. Önnél a pinceszint födéméről van szó, ezért a kimaradása nem jelenthet gondot.
      Az egyes betonok (hagyományos, szárazbeton, esztrich) súlya között érdemleges különbség nincs. Padlófűtéshez azonban több szempontból is előnyösebb az esztrich beton a hagyományosnál.
      Egyrészt a padlófűtés csövei nagyobb biztonságban vannak, mint egy hagyományos betonnal készült betonozásnál. Persze ebből a szempontból nem elsősorban a beton esetleges fajtája, hanem a betonozás elvégzésének a gondossága a meghatározó.
      Az esztrich betonnal egyenletesebb a beton, stabilabb, szebb a felület, és locsolni sem kell annyira, mint a hagyományos betont. Locsolni azért érdemes, illetve kell, mert a beton (az esztrich beton is) a kötéskor hőt termel, és ha a teteje kiszárad, akkor megég, és akár körömmel is felkaparható lesz. Kevesebb locsolás is elég neki azonban, mint a hagyományos betonnak. Ezzel szemben a hagyományos betonnál nagyon fontos a betonozás utáni locsolás, mert a beton enélkül megég, és repedezett lesz.
      Harmadrészt pedig az esztrich beton egyfajta feljavított aljzatbeton, amit fűtőbetonnak is neveznek. Vagyis jobb hővezetőképességű, és jobban sugározza a padlófűtéscsövek által leadott meleget a lakásba.

  56. Kun Zsolt

    Üdvözlöm! Kerti medence alà szeretnèk egy 5×5 mèteres területet lebetonozni! A medence mèrete 4,27 àtmerőjű kör medence, amely 90 cm magas! Ennek azèrt lesz súlya. Elegendő lehet-e 10 cm vastagsàgú bevasalt betonrèteg? Illeteve menbyi idő mulva telepìthető rà a medence? 3 m3 sóderben ès 900 kg cementben gondolkozom. Segìtségèt előre is köszönöm! Üdvözlettel: Kazse

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Zsolt
      5x5x01=2,5 köbméter beton kell a betonozáshoz. 1 köbméter sóderből kb. 0,8 köbméter betont tud készíteni, ezért a 3 köbméter sóder igencsak neccesen lesz elegendő. Legalább egy fél köbméter ráhagyás nem ártana még. A 9 mázsa cement elegendő. Ha stabil a föld szerkezete, akkor megfelelő vasalással a 10 centi vastag beton elég lehet. Biztonságképp azonban 1-2 centit lehet, hogy ráhagynék. Ha viszont nem stabil a föld, például homokos, akkor kevés lehet a 10 cm vastag beton.
      Ilyen műanyag medencék alá 10-15 cm vastag betonacél hálóval megerősített betonozást szoktak készíteni.
      A betonozás után minimum 1 hónapot mindenképp várjon a medence telepítéssel.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Imre
      Természetesen kérhet: info kukac dalostuzep.hu Talán annyi megjegyzést engedjen meg, hogy ha felteszi a kérdését, akkor most a választ is megkaphatta volna.

  57. Boncsér Márton

    Üdv!
    6x7méres beton alapot szeretnék csinálni lakó faháznak! Milyen vastagnak kell lennie a betonak? Mennyi hálló kell bele rétegenként?
    Mennyi soder és cementre lenne szükségem hózzá?
    Milyen keverési arányt javasolna?
    Válaszát előre is köszönöm!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Márton
      Ennyi információ alapján nem tudom megmondani, hogy pontosan milyen vastag legyen a faház alatti betonalap.
      6×7 méter az már nagy. Egy komolyabb faház pedig akár több tonna is lehet. Olyan betonalapra van szükség, ami a talajviszonyok ismeretében elbírja a faházat.
      Ön 6×7-es betonalapot szeretne készíteni. Akkor már gondolom megvan a faház is. A faház forgalmazóját kérdezze meg, hogy pontosan milyen betonalapra van szükség ehhez.
      Ha pedig nem készen veszi a faházat, akkor pedig a faház kivitelezőjétől kérjen információt.
      A talajviszonyoktól függően az alap alá egy döngölt sóderágy sem árt.

  58. Takács Sándor

    Tisztelt dalos-blog

    Érdemes a kocsibeállót esetlegesen őrölt beton felhasználásával betonozni ? ( sóder helyett vagy annak „hígítására ” használni )

    Ilyenkor milyen keverési arányt kellene számolni ?

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Takács Sándor
      Igen összefüggő, nagyobb betonfelületet lehet akár őrült beton felhasználásával is betonozni sóder helyett, sóder mellett.
      Az őrölt, darált beton felhasználásában nincs gyakorlatunk, ezért itt keverési arányt inkább nem mondanék.

  59. Perjési Tamás

    T. Dalos Blog!

    Egy fedett, – de oldalán nyitott – jelenleg is betonos verandám van; a szintjét meg szeretném emelni 15 cm-rel, és arra járólap burkolatot tervezek.

    Milyen betont és milyen anyagokat javasol, hogy a kivitelezés minnél egyszerűbb lehessen?

    Arra gondoltam közepes méretű kavicsot szintbe 10 cm vastagon leterítek, a tetejére 4×4-es fém rácsot, arra pedig 5 cm könnyűbetont. Majd a burkolatot ez fogadná. Vajon jó irány ez, vagy egész más a megoldás?

    (Hosszúság 11m, szélesség 1,5m)

    üdv: Tamás

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Tamás
      Akár ez is jó irány lehet a verandaszint megemelésére. A betonhálót azonban ne a kavics tetejére tegye, mert ott nem fog tartani semmit, viszont hamar el fog rozsdásodni. A betonacél hálót a könnyűbeton közepébe rakja be, és tömörítse a betont, hogy ne maradjanak benne levegőbuborékok az acélhálónál. Akkor fog tartani, és erősítést adni az alapnak.

  60. Szarkáné Anikó

    Kedves dalos-blog!

    Köszönöm a részletes leírást. Hamarosan szeretnénk betonozni két dolgot is. Az egyik egy kocsibeálló placc lenne kb. 2,5x 4m. Ezt személykocsival használnánk.
    A másik egy nagyobb, 5x5m-es négyzet a medence alá. A medence 4,56 m átmérőjű kör, kb. 16m3 víz meg bele, ami ugye 16 tonna, de legalább egyenletesen elosztva. Mindkét esetben az a kérdésem, hogy milyen vastag betont célszerű csinálni?
    Köszönöm a segítségét.
    Sz. Anikó

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Anikó
      A talaj ismerete nélkül nehéz válaszolni a kérdésére.
      A kocsibeálló betonozásához már nem elég magának a betonozásnak az elkészítése. A beton alá mindenképp hasznos legalább 10-15 cm vastag kőzúzalék vagy kavicságyat rakni, és ezt masszívan ledöngölni, hogy stabil alapja legyen. Ha viszont a talaj laza, homokos, akkor még ennél is vastagabb alapot érdemes csinálni.
      A beton is legyen legalább 12, de inkább 15 cm vastag. És a közepébe érdemes rakni betonhálót. A telenkénti 30-40 fagyás-olvadás miatt a beton könnyen szétfagyhat. Emiatt akár a kétrétegű vasalás, betonhálózás is célszerű.
      A medence alapja megint nagyban függ a talajtól. Ez alá is mindenképp szükséges egy 10-15-20 cm vastag, jól ledöngölt kőzúzalék vagy kavicságy. Erre 15 cm vastag betont érdemes csinálni. Ebbe is kell betonháló. Mégpedig célszerű két rétegben a betonba rakni.

  61. Zsóka János

    Üdvözlöm!

    A kérdésem az lenne, hogy ha kerítés oszlopot betonozunk felszín alatt 10-15 cm-ig, akkor arra lehet-e egyből földet rakni? Ha nem, akkor mennyi idő után lehet?

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves János
      Nem biztos, hogy értem a kérdését. Fém kerítésoszlop alapját betonozza, és a kerítésoszlopok beton alapja a felszín alatti 10-15 cm-ig tart?
      A beton kb. négy hétig, egy hónapig köt. Ezért figyelni kell arra, hogy a kötésidő alatt a víz ne párologjon el. Az állandó nedvesség biztosításához, a párolgás és a napsütés elleni védelemre a földtakarás is jó.
      A betonozást követő nap már megköt annyira a beton, hogy betakarhatja földdel, és akkor elég már a földet nedvesen tartani. A nedves földtől alatta a 4 hétig kötő beton már nedves lesz a kötés ideje alatt.

  62. Sipos János

    Üdvözlöm!

    Tanácsot szeretnék kérni.
    Szeretnék egy 2,5×3,5m-es könnyűszerkezetes, fűtött melléképületet építeni A szerkezet zártszelvény, a falak és a tető szendvicspanel lesz. Az alap készítéshez milyen rétegeket kell használnom, milyen vastagságban?

    Köszönöm szépen a segítségét előre is!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Sipos János
      A könnyűszerkezetes melléképület alapjának meghatározásához a melléképület súlyának, tömegének és a talaj szerkezetének megfelelő alapot, rétegrendet célszerű meghatározni. Gondolom, hogy Ön nem szeretne sem túlépíteni az alapot, és ezzel együtt pedig mégis stabil és megbízható alapot szeretne az épületnek.
      Ezért kérem engedje meg nekem, hogy ennyi információ alapján ne találgassak, és ne vezessem esetlegesen félre az alap elkészítéséhez.

      1. Sipos János

        Kedves dalos-blog!

        Köszönöm szépen a válaszát!
        Zártszelvény szerkezetre szendvicspanel oldalak és tető fog kerülni. A talaj szerkezete homokos, tömör, jó vízelvezetésű.
        Amire gondoltam a korábbi bejegyzéseket olvasgatva:
        -15cm sóderágy
        -10cm aljzatbeton (betonacél háló nélkül)
        -bitumenes vízszigetelés
        -AUSTROTHERM EPS GRAFIT 100 LÉPÉSÁLLÓ HUNGAROCELL — 8 CM
        -technológiai fólia
        -6-7cm vastag beton, 5-ös betonacél hálóval.

        Ön szerint ez a rétegrend megfelelő lehet? (inkább legyen kicsit túlszámolva, mint alul).

        Tisztelettel: János

        1. Szabó Andrea

          Kedves dallos-blog!

          Kertem végébe biciklitárolót szeretnék, 2 x2,5 méteres alapterületűt.
          Kérem, hogy segítsen kiszámolni, mennyi cementet és kavicsot kell vennem, 20 cm magas betonalaphoz. Kézzel lesz keverve a beton.
          Elég a megfelelő méretű gödröt a földbe kiásni, vagy lécekkel körbe is kell keríteni betonozás előtt?
          Válaszát előre is köszönöm.

          1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

            Kedves Andrea
            Egy köbméter betonhoz kb. 1,3 köbméter kavicsot és 3,5-4 mázsa cementet kell vásárolni a betonozáshoz. Ez azonban a pontos mennyiség elfolyás nélkül és pontosan 20 cm-es vastagsághoz.
            Ha a kiásott föld stabil alapot ad a betonalap körül, akkor nem kell zsaluzni a betonozás előtt.

  63. P. Sándor

    Keritésalapot készítenék betonból. A kerítés 2,5 méterenként vascső, rajta drótkerítés. Hossza 14 méter. Mivel a talaj lejtős, a kerítésalap egy része támfalként is szolgálna. Legnagyobb talaj feletti magassága 80 centi, mely a 14 méter másik végén 20 centire csökken. Tehát a saját oldalamon fel lesz töltve vízszintbe a talaj, a szomszéd felől egy 20-80 centis fal lesz, ezen áll a kerítés majd. Kérdésem: mi célszerűbb? Betonalapra épített zsalukövezés vagy egybe öntött betonalap+keritésalap? Ha az előbbi, kell-e feltétlenül betonalap vagy elég alá csak egy zúzott kőágy? Ha az utóbbi, milyen mély alapozás kell? Köszönettel!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Sándor
      Hát igen. Telekhatáron kerítés, amely támfalként is működik. Mindkettő jó megoldás lehet.
      A talajviszonyok és a kivitelezés ismerete nélkül kérem engedje meg nekem, hogy látatlanban konkrét adatokat ne mondjak.

      1. P. Sándor

        Akkor leegyszeeűsítem a kérdést. 3 soros 30as zsalukő támfal alá elég-e kőzúzalék ágyat készíteni vagy mindenképpen kell a beton sávalap? Kerítés nem lesz rajta. Köszönettel: P. Sándor

  64. dr Végh Judit

    Üdvözlöm!
    Meglevő, burkolólappal burkolt kültéri fedetlen teraszra a burkolólapra közvetlenül 30x30x280-as zsalukves és bezonvasas megoldássa betonoszlop készíthető-e biztonsággal? Előre is köszönöm a válaszát: V. Judit

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Judit
      A betonoszlop betonvasas rögzítését össze tudja kapcsolni a meglévő fedetlen terasz vasalásával, hogy stabilan álljon?

  65. Tomi

    Üdvözletem!

    A cikk számomra elég tartalmas volt és sok segítséget adott. Ezért köszönet. Azonban biztosra mennék 🙂

    Garázst szeretnék építeni beton alappal. Szerkezete zártszelvény lenne, cseréplemez, vagy pala fedéssel, az oldalfal pedig szintén lemezből lenne. Az alap vasalását térhálóval és betonacéllal vegyesen oldanám meg. Kérdéseim azok lennének, hogy milyen vastag legyen az alap, ha megy alá törmelék döngölve, a föld maga is elég kemény, de így legalább van hova tennem a törmeléket, valamint egyben ki lehet-e betonozni, vagy kell bele elválasztás?

    További sok sikert, köszönettel: Tamás

      1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

        6-os betonacélháló és azt mondanám, hogy amilyen kiosztásút kap. 15X15 centis jó lehet.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Tamás
      Garázs alapjának azért lehet 15 cm vastag a beton, még vasalással is. Legalább 12 cm-es mindenképp.
      Az alaphoz egy 5×3 vagy 4 méteres terület azért kell. Ezt a felületet jól, stabilan ledöngölt törmelék alappal egyben, megfelelő vasalással le lehet betonozni. 6-os betonháló jó az alapba.

  66. Lukàcs Kata

    Üdvözlöm.

    A betonozás után mikor lehet a medencét állìtani? Hallottam már több verziót és úgy érzem elvesztem a válaszok között.

    5,2×5.2 10 cm vastag vasalt beton.

    Köszönöm erőre is

    Kata

  67. Laci bácsi

    Tisztelt Dalos-blog szerző!

    Kültéri csempét ragasztanék meglévő kültéri csempére, és olyan kérdésem lenne, hogy Ön szerint mi történik, ha OBI-ban kapható előkevert betont összekeverek 2:1 arányban flexibilis ragasztóval és azzal „ragasztom” rá az új csempét a régire?
    Nem várom meg míg megköt ez a keverék, hanem úgy használom, mintha sima csemperagasztó lenne….
    Gondolom, nem túl jó ötlet, de Ön mint hozzáértő, biztosan tudja a választ.
    Egyáltalában megköt majd a csempe alatt ez a keverék, összeragad a két csempe, illetve mi lesz télen, szétfagy?
    Megköszönném válaszát!
    Üdv:
    Laci bácsi

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Laci bácsi
      Az, hogy kültérben a csempére fagyálló flexibilis ragasztóval ragasztja rá a kültéri csempét teljesen rendben van.
      Viszont Ön a kérdéseiben pontosan rávilágít a bizonytalan pontokra. Épp elég kockázati tényező a kültérben csempére történő ragasztás. Én nem próbálkoznék.

  68. Hrubi Melinda

    Jó napot!
    A nappalinkat szeretném lebetonozni , 26 m2 -es, kb 5 cm vastagon .
    Hogy tudom kiszámolni hogy mennyi betonra lesz szükségünk?
    Mennyibe fog kerülni??
    Köszönöm válaszát.
    Hrubi Melinda

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Melinda
      26×0,05=1,3 m3 beton kell hozzá. Ehhez 1,3:0,8=kb. 1,625 m3 sóderre és kb. 4,5 mázsa cementre lehet szükségük.
      Az 5 cm vastagságú beton azonban betonhálós megerősítés nélkül meglehetősen vékony.

  69. Ozsváth Péter

    Tisztelt üzemeltetők,

    valamennyire hasznosnak találom a leírást azonban meg kell jegyeznem hogy bődületes badarságot írnak mikor a következő mondatod írják le
    ” Általánosságban azonban azt lehet mondani, hogy egy köbméter kavicshoz 3 mázsa cementre lesz szüksége, és ebből kb. 0,8 m3 betont tud készíteni.”
    1m3 sóderhez ha hozzáadunk 3q cementet aminek szintén van kb 0,3m3 térfogata akkor hogyan kaphatunk belőle 0,85m3 betont? valúszínűsítem hogy a vizes cement kitölti a sóder kavicsai közötti rést és ezáltal nem 1m3 + 0,3m3 lesz az eredmény, de legrosszabb esetben is mivel a (sóder összenyomhatatlan ) legalább 1m3 betont kell kapnunk, de semmiféleképpen nem 0,8m3-t.
    Tisztelettel
    Ozsváth Péter

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Ozsváth Péter
      Betonozáskor a sóder összeesik, tömörödik, ülepedik, sőt nemcsak tömörödik, hanem még tömörítjük is a betonozáskor. A levegőbuburékok is eltávoznak belőle.
      Természetesen a sóder szemcsenagyságától függően ez az ülepedés, tömörödés arány eltérő lehet. Ez egy átlagos számítás. Általánosságban a beton térfogatához képest 15-25%-kal több sóderre lehet szükség a tömörített készbeton elkészítéséhez.

  70. Sz. Laci

    Jó napot kívánok!
    Gratulálok Önöknek a tanításért!

    Remélem én is kaphatok belőle :-). Egy kis házikót újítok fel. Új padlót készítek 10 cm beton, vízszigetelés, 10 cm hőszigetelés; fólia, 8 cm beton rétegrendben. Szeretném megtudni, hogy:
    0. 28 m2-re az első betonrétegre 3,6 m3 sódert és 900 mázsa cementet számoltam. Ez elegendő?
    1. milyen méretű sódert rendeljek?
    2. a betonháló az alsó vagy a felső betonba kell-e és milyen vastag?
    3. lehet-e ugyanolyan beton a felső réteg is, vagy csak estrich?
    4. a vízszigetelésből sima vagy modifikált anyagot javasol?
    5. egy fürdőszoba új fal készítést melyik betonról kezdjem?
    6. ezt a falat milyen módszerrel kössem a főfalakhoz?
    7. ha hőszigetelést teszek fel a házra kívülre, akkor milyen vastagot (15 cm-re gondoltam) és mit javasol (régi kisméretű téglafal)?
    8. egy főfalat újraépítettem Ytongból, ezt kell-e hőszigetelés előtt vakolni?
    9. Milyen anyagot javasol a levert vakolat javítására?

    Talán sok a kérdés, de a hétvégén tervezem megcsinálni és az elmúlt hónapok eseményei miatt kénytelen vagyok én kivitelezni. Sokat segít a válaszokkal.
    Előre is Köszönöm!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Laci
      Igen, az első betonrétegre a sóder és a 9 mázsa:) cement elég lesz.
      Az alsó betonhoz 0-16-os, a felsőhöz 0-8-as lehet a jó sóder. És igen, a felső beton, a burkolat alatti aljzatbeton lehet estrich is. Az jobb.
      Az alsó betonrétegben legyen betonacél háló, pl. 15×15-ös 6 mm-es bordázott betonacél.

  71. Pataki Gábor

    Üdvözletem!

    Egy 5.5X4(22nm) méteres terasz építését tervezzük a kertben. A beton alá terveztünk 10cm kavicsot tenni, melyhez 16-32es kavicsot ajánlottak/küldtek, azonban inkább 99 százalékban csak nagy szemekből áll. Ezt lehetetlen tömöríteni, csak bele tudtuk rakni az ásott kb. 20 cm mély terület felébe. Eddig itt tartunk, kérdésem hogy jó-e így, ha a kavicsra párazáró folia, majd 10cm vasalt beton menne? Vagy mélyebb területet kellett volna kiásni más illetve több kavicssal? Mehet egyben ekkora terasz betonozása, illetve a diletációval kell e számolni? 3 m3 sóder es 9 mázsa cement várja, hogy teraszbeton legyen belőle, de csak akkor állunk neki, ha az alap megfelelő.

    Köszönöm válaszát.

    Gábor

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Gábor
      Látatlanban, helyszíni szemle nélkül, a talaj pontos ismerete nélkül szakember erre Önnek nem fog igent mondani, mert ebben az esetben a kavicságy és a beton vastagsága is az alsó határon van.

  72. Péter

    Tiszteletem!

    Egy 4*5m-es teraszt szeretnék betonozni. A kérdésem a következő: A betonvasat erre a célra gyártott távtartóval elemelem a kavicságytól, akkor hogy tudom a betont elteríteni, simítani. Ha ráállok a betonvasra, akkor a távtarkókat, és vele együtt a vasat nem fogom letaposni a kavicsig? Ha a tappancsok nem is nyomódnak bele a kavicsba, a súlyom alatt meghajló, majd amikor lelépek róla, újra kiegyenesedő vasak alatt nem képződik üreg? A tűvibrátor használatakor is rá kell állni a rácsra. Válaszát előre is köszönöm.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Péter
      Vagy a beton felett elhelyezett pallón állva csinálja a betonozást, és ekkor nem kell a rácsra ráállni. Vagy pedig előbb vékonyan leteríti a betont elegyenlíti, utána ráhelyezi a betonacél hálót, megigazítja, és utána fejezi be a betonozást. Ehhez persze gyakorlott betonozónak kell lenni, és segítségre van szüksége, hogy a betonozással, tömörítéssel, símítással, esetleges betonkészítéssel haladjon.

  73. Juhász

    Üdvözlöm!
    aljzat betonozni szeretnénk, 4mx4m a szoba. Mennyi sóderra és cementet lesz szükségem? Illetve hány cm a javasolt?

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Juhász
      Az aljzatbetonhoz 10 cm vastag betont javasolok. Egy 4×4 méteres szobánál 10 cm vastag aljzatbeton készítéséhez kb. 4x4x0,1:0,8=2 m3 sóderre és 6 mázsa cementre lehet szüksége.

  74. Mészáros Tamás

    Tisztelt Dalos Tüzép!
    Egy 4×4 m-es felületet szeretnék lebetonozni, ami megközelítőleg 7 tonna statikus nyomóterhelést kapna (fémvázas medence vízzel).
    Tapasztalata alapján ez milyen vastag betonréteget és milyen szálátmérőjű hálót igényel?

    Köszönöm
    Tamás

  75. L. Tamás

    Tisztelt Dalos-blog!

    3×3 méteres szerszámos faházat szeretnék építeni, beton alap nélkül, a terv az. hogy 4 vagy 8 betonpillért készítek, amire a faház alapját képező gerendák kerülnének.
    Milyen méretű pillérek öntését javasolja, gondolom a 80 cm-es fagyhatárig le kell menni.
    Szükséges bele betonvasat rakni?
    Valamint végül mivel a beton szükséglet nem lesz hatalmas mekkora plusz költséggel jár ha zsákos készbetonból keverem sóder és cement helyett, ugyanis kézi mixer áll csak rendelkezésre, nem tudom a sóder megmunkálhaó-e ily módon betonkeverő nélkül.
    Előre is köszönöm válaszát.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Tamás
      A faházhoz szükséges pillérek mérete alapvetően a faház súlyától, terhelésétől és a talaj szerkezetétől függ. Homokos talajon 20-30 cm-rel mélyebbre is érdemes menni a pillérekkel és 10 cm-rel vastagabb is lehet, mint kötött feketeföldnél. Kötött feketeföldnél a pillérek méretének elég lehet az is, ha a gerendák stabilan felfekszenek a vasalt pillérekre. És persze attól is függ a pillérek mérete, hogy 4 vagy pedig 8 pillér lesz-e a faház alatt. Igen a 80 cm-es fagyhatárig mindenképp célszerű lemenni, és betonvasat is érdemes rakni a pillérekbe.
      Ilyen mennyiségű betont akár még kézzel, lapáttal és gereblyével is meg lehet keverni. Abban természetesen igaza van, hogy a kézzel kevert beton minősége nem lesz olyan jó, nem lesz olyan egyenletes, mint a betonkeverőben kevert beton.

  76. Zsolt

    Tisztelt Blog Szerkesztő!

    Kocsibejáró terkövezés tervezési fázisában járok. 10-12 cm tömörített sóder alapra öntenék 10 cm CKT betont majd 2-3 cm ágyazóréteg és erre az 5cm-es térkő kerülne. Ezen rétegek vastagsága elengendő-e? CKT betont házilag milyen keverési aránnyal tudok előálítani? Egybefüggő kb 45-50 nm-ről van szó.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Zsolt
      A sódert nem igazán lehet tömöríteni. A térkő burkolat alapjában a zúzottkő tömöríthető.
      A CKT beton az a leggyengébb minőségű (nagy egyszerűsítéssel a legkevesebb cementet tartalmazó) földnedves beton. Házilagos betonozással nem igazán tud pontos recepturák szerinti betonfajtákat keverni.
      Kocsibejáró térkövezéséhez az 5 cm-es térkő vékony lehet. Kocsibejáró burkolásához 6 cm vastag térkő az alkalmas.

  77. Sz. László

    Tisztelt Blog, egy deritot készülök készíteni zsalukobol a méretei nagyjából 1,5 x 3,5 . Korolbelul mennyi betonra lesz szükségem a kiontesehez ? Valamint milyen vastag betonvasat kell hasznalnom,
    Továbbá, milyen vastag legyen az aljzat beton amire ezt ra építem és
    a belevaló vashalo ? Köszönöm szíves tanacsukat.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves László
      A derítő méreteihez, az anyagszükséglet számításához azért a magassága is fontos lenne:)
      Az aljzat beton 12-15 cm vastag legyen. 6-os bordázott vasháló elég bele.
      Az aljzathoz kb. 1,5×3,5×0,15=0,8m3 betonra lehet szükség. Ehhez 1 köbméter sóder kellhet.
      A zsalukő 15-ös vagy 20-as lehet. 6-os betonvas ide is elég. A derítő magasságától függően pedig a zsalukőhöz szükséges kitöltőbeton szükségletet az oldalon lévő infó alapján tudja kiszámolni: https://www.dalostuzep.hu/zsaluko-betonfalazo-elemek

  78. Nagy Bálint

    Üdvözlöm!

    Egy 4×3.3 méteres kiülőt szeretnénk a kertbe. Mellékelve küldöm az elképzelésem.

    Milyen mély alapot javasolja hozzá? Gondolom a 10 cm kevés lenne. Betonvas is erősítse? Segítséget köszönöm.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Nagy Bálint
      Nem biztos, hogy értem a kérdését. Egy ilyen kerti pergolánál van a burkolatnak az alapja, ami legalább 20 cm, de inkább 30 is lehet. Ez lehet tömörített zúzottkő alap, amire egy ágyazó réteg után kerülhet a térkő burkolat.
      És emellett vannak a pergola oszlopai, amiket pl. betonalapba öntött vascövek tuskókhoz lehet felfogatni. Emellett persze más megoldás is lehet az oszlopok elhelyezéséhez.
      Beton alapja is lehet a térkő burkolatnak. Viszont a beton alá is kellene még valamilyen zúzottkő alap. Ekkor viszont ragasztással, és felszíni vízelvezetéssel célszerű lerakni a burkolatot.

  79. Hámori Miklós

    Tisztelt Dalos-Blog!
    Kerti medence mellé hőszivattyút szeretnék elhelyezni, mely 40 kg súlyú, alapterülete 100×35 cm. A hőszivattyú helyén 1 hete még virágok voltak, kiszedtem, a földet tömörítettem.

    Kérdésem, hogy hány cm vastag betonalap szükséges? Kell-e a beton alá sóder vagy valami vízzáró műanyag?

    Elképzelésem szerint Nova szárazbetont használnék, mert az 25 kg kiszerelésben van, könnyen szállíthatom és elbírom.
    Válaszát előre is köszönöm.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Hámori Miklós
      10-12 cm vastag beton elég a hőszivattyúhoz. És igen, a beton alá érdemes legalább ilyen vastag sóderágyat rakni.

  80. Varga Márti

    Kedves Szakértő,
    Szuper ez az oldal 🙂
    Kinti, udvari betonozással kapcsolatos kérdéseim lennének.
    3×4 méteres egybefüggő részt szeretnék 10 cm vastagon betonozni, itt a kutya szokott mászkálni. Mennyi idővel a betonozás után engedhetem ki a kutyát? (~15 kilós). Mennyit, milyen időközönként kell meglocsolni a betont? Mennyi ideig? Nyári melegben javasolt egyáltalán ez a munka, vagy várjuk meg vele az őszt? Köszönöm!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Márti
      2 nap után óvatosan már rá lehet lépni a betonra. A beton kötési ideje azonban nagyjából egy hónapig tart. Mivel a kutyája nem óvatosan fog rálépni, és a körmeivel kikarcolhatja a beton felszínét, ezért legalább egy hétig nem engedném rá.
      Legalább 2-3 hétig folyamatosan locsolni kell a betont azért, hogy a nap ne égesse ki. Az első nap után az elején 2 óránként.
      Sőt, ha tűző nap éri a betont, akkor ettől is meg kell védeni. Ezért érdemes például ruhazsákkal, bármilyen nedvességet megtartó valamivel letakarni a betont, és ezt locsolni. Ez a takarás sokkal tovább nedvesen tartja a betont, és a naptól is védi. Nem mellesleg ez a takarás az esetleges karcolástól is megvédi a betont. Persze a kutyája nem fog tekintettel lenni a takarásra:)

  81. Ferenc Gulyás

    32,5n-es cementbol 10 cm vastag 1,3x 1,7 meteres vizakna fedlapot ontottunk vashaloval erositve, es ahhoz fogott fulekkel ellatva. 25 fokos atlag homerseklet mellett hány nap múlva mozgathato, tehetjuk az aknára?

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Gulyás Ferenc
      Legalább 2 hetet várnék a mozgatással. Ha nem sürgős, akkor azonban a beton kötési ideje 4 hét, egy hónap.

  82. Schenek János

    10 talicska sóderhez mennyi cementre van szükségem.A járda szegélyen keresztül tudnám biztosítani a parkolásra kijelölt területre a felhajtást. A szegély 10-15 cm közötti magas és 10 méter hosszan van. Előre is köszönöm a válaszát !

  83. Ágota

    T. Dalos-blog! Családi ház pinceszinten lévö garázsa előtt lévő vízszintes betonfelületen a nagy esők alkalmával felgyűlt víz befolyik a garázsba a vìzelnyelő mellett, esetenként felette is. A zsomp és a garázsajtó között kb 50 cm a távolság. Laikusként egy betonküszöböt (fekvőrendőr vìz ellen) képzeltem el, kérdés, a meglévő betonfelületet érdesíteni kell-e az új betonréteg alatt, illetve szükséges-e vasalás? Személyautóval használjuk (a probléma az ikerházszomszédnál is fennál)

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Ágota
      A betonfelületet a háztól kifelé lejtősre célszerű lehúzni az esővíz elvezetése érdekében.
      Az új betonréteg vasalása azért célszerű, mert ahogy Ön is gondolja nem tudom, hogy az új betonréteg mennyire fog megtapadni a jelenlegi betonon. Ha tökéletesen sima, akkor problémás lehet a tapadás.
      Ha érdesíteni nem is feltétlen szükséges (hasznosnak mindenképp hasznos), mindenképp érdemes a régi betonfelületet portalanítani, nedvesíteni és cementes habarccsal leönteni a betonozás előtt.
      És a betonozás után a beton locsolása, nedvesen tartása is alapvető fontosságú.

  84. András

    Tisztelt Dalos Blog!

    Betonba rakott terméskőből készített fal, támfal és lépcsőből is kiesett, meglazult az idő folyamán pár kisebb-nagyobb bazalt terméskő.
    Kérdésem az lenne, hogy egyszerű zsákos készbeton használatával visszaragaszthatom a meglazult köveket?
    Válaszát köszönöm előre is!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves András
      Nyilván visszaragaszthatja zsákos készbetonnal is. Csak az a kérdés, hogy ez mennyire lesz tartós. A terméskövek ragasztására vannak terméskő ragasztók. Ezek azért tartósabbak lehetnek a zsákos készbetonnál.

  85. Gaál Imre

    Jó napot macskakő , kockakő lerakásába kérném a tanácsát vannak otletek gondolatok a fejembe de szeretném megkérdezni pontosan milyen tecnológia megfelelő hozzá hogy tartós legyen ?

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Gál Imre
      A kérdésére történő válaszadásnál két szempontból is gondban vagyok.
      Egyrészt nem igazán értem, hogy a betonozáshoz hogyan kapcsolódik a macskakő, kockakő lerakása. Természetesen lehet betonalapra is lerakni a térkő burkolatot, így a kockakő burkolatot is. Ez azonban elsősorban teherautós forgalomnál szükséges. Ha pedig teherautós forgalomhoz készül a burkolat, akkor ott a kivitelezés szakszerűségéhez nem használható ötletekre, hanem a kivitelezésben szerzett gyakorlatra van szükség, hogy a burkolat alapja tényleg olyan legyen, hogy éveken, évtizedeken át bírja a nagy terhelést.
      Másrészt viszont, ha a kertjében macskakő, kockakő burkolatot szeretne építeni gyalogos közlekedésre, akkor ehhez a térkő burkolat lerakásával kapcsolatos ismeretekre van szüksége. Ehhez javasolom Önnek például ennek a cikknek az elolvasását: https://www.terkoakciok.hu/blog/milyen-legyen-a-terburkolat-alap/
      Nem tudom, hogy tudtam-e segíteni. Be kell vallanom azonban, hogy nem pontosan értem a kérdését.

  86. Kazár Ágnes

    Tisztelt Dalos Blog!

    Nagyon szuper az oldal, fantasztikus a segítőkészsége, én is felbátorodtam, hogy kérdezzek.
    Erdőben szeretnék 3X4-es faházat építeni. Itt nincs víz, út sincs, minden gyalogosan kell bevinni, ezért 10 db pontalapra gondoltam 20X20-as zsalukővel fagyhatárig. Kérem, hogy ajánljon nekem zsákos betontípust erre célra. Mikor lehet a beágyazott fémpapucsba beállítani az oszlopokat, mennyi, és milyen betonvasat ajánl, és mi a helyzet a locsolással? Milyen mennyiségű zsákos betonnal számoljak? Válaszát előre is köszönöm.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Ágnes
      Köszönöm szépen az elismerését.
      Kis csalódást fogok azonban okozni, mert a talaj ismerete nélkül nem igazán tudok segíteni. Önnek is azt javasolom, hogy egy szakembert kérdezzen meg úgy, hogy nézze meg a helyet.

      1. Ágnes Kazár

        Kedves Dalos Blog!

        Azért még nem adom fel, hátha mégis tud valami okosat írni nekem. A talaj tengermellékfenéki üledékes, löszös, agyagos talaj, mozog, súvad, és lejtős. Szóval mi lenne egy ekkora ház tuti alapja ilyen mocskosul peches esetben?

        1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

          Kedves Ágnes
          Attól tartok, hogy Ön olyan kérdésére kér választ, amire helyszíni felmérés nélkül nem tudok válaszolni:) A talaj mennyire mozog és mennyire lejtős? Erre szakember nem fog Önnek biztos javaslatot adni helyszíni felmérés nélkül. Felelőtlenség lenne.

  87. Gábor

    Kedves Dalos Blog!

    Térkövezésnél a zúzott kő és CKT beton határára érdemes geotextilt fektetni? Illetve házilagos keverésnél lehet-e, egyáltalán érdemes-e szárazon elteríteni a cement-sóder keveréket, majd fellocsolni a CKT betonnál?

    Köszönettel,
    Gábor

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Gábor
      Az egyes rétegek elválasztásának nem sok értelme van. Geotextilt alapvetően a gyomok ellen lehet érdemes rakni a burkolat alá. Ebből a szempontból mindegy, hogy melyik rétegek közé kerül a geotextil.
      Persze lehet szárazon elteríteni a cement-sóder keveréket. Mindent lehet. Csak az a kérdés, hogy milyen burkolat alapot szeretnénk a térkő burkolat alá.

  88. Szikszay László

    4×2.5 méteres (80 cm magas) felfújható medence alá szeretnék 20 cm-s beton aljazatot készíteni. A nehézséget a leejtős talaj (az utolsó 1.5 m a levegőben állna jelenti. Elgondolásom a következő:
    – a levegőben lévő részt 3-4 betonoszlop tartaná – milyen mélyen legyen a talajban?
    – a teljes felület alatt fazsalu lenne – hogyan készítsem el?
    – a betonba dupla (kétsoros) vasalást tervezek – elegendő?
    Laikus révén a kivitelezéssel kapcsolatos bármilyen javaslatát szívesen fogadom.
    Válaszát köszönöm.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves László
      A betonoszlopok mélysége alapvetően a talaj szerkezetétől, kötöttségétől függ. A talaj ismerete nélkül nem tudok használható tanácsot adni. Kötött, agyagos talajnál 1 méter mély már elég lehet. Homokos talajnál viszont ez kevés. Ugyanakkor nemcsak a betonoszlopok mélysége, hanem a keresztmetszete is fontos.
      A fazsalut olyan stabil alátámasztással, aládúcolással készítse el, hogy a beton teljes kötéséig stabilan tartsa a 20 cm-es beton aljzatot.
      A dupla, kétsoros vasalás, 6-os betonhálóval elegendő, ha a betonoszlopok stabilan fogják tartani a beton alapot, és azok is vasalással lesznek megerősítve.
      Ha az első zsaluzással készülő betonozása lesz, akkor ez még kevés lesz Önnek a munka elkezdéséhez.

  89. Szikszay László

    Kedves Dalos Blog!
    Köszönöm szakszerű válaszát. A zsaluzást – javaslatának megfelelően – hozzáértő szakember segítségével fogom elkészíteni.

  90. Nagy Attila

    Kedves Dalos Blog!

    Én egy 3mx3m-es fém kerti tároló (117kg) alá szeretnék egy alapot készíteni. A tároló vízszintes, tömör homokos talajra épülne, és három oldalról védett a széltől is (kerítés sarok + ház).
    Tervem szerint 6 db 30x30x60-as beton tuskóba süllyesztenék 4 betonvasat erősítésnek, illetve középre menne a menetes szár. Maga az alap pedig térkő lenne. Kérdésem a következő lenne: Hazsnálhatok-e erre a célra bolti kész (estrich) betont, illetve a 60 cm elég mély-e a tuskóknak, vagy 80cm-re muszáj lesz lemenni?

    Plussz egy kérdés, megvalósítható-e ebben a formában az alap, elég-e vagy esetleg érdemesebb egy 10cm-es betonlemez alapon gondolkodnom?

    Segítő tanácsát előre is köszönöm

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Attila
      Ön valószínűleg tudja is a választ a kérdéseire:)
      Tömörnek nevezi a homokos talajt. A homokos talaj azonban semmiképp sem szilárd, és nem stabil.
      Igen, használható az esztrich beton is. 80 cm mélyre lemennék.
      Az biztos, hogy a betonlemez alap stabilabb lenne.
      Az a fontos kérdés itt, hogy Ön milyen stabil alapokon nyugvó kerti tárolót szeretne a homokos talajra?

  91. Sztanev Bálint

    Kedves Dalos Blog!
    Egy 60×60cm es 15cm mély, ház melleti járdarészt szeretnék újrabetonozni, mert fel kellett törni vizvezétek szerelés miatt. A fold le lett tomoritve visszatemetes utan. Azt szeretném kérdezni, hogy milyen szemcsemeretu kavicsot valasszak a betonozáshoz, illetve ajánlott-e betonrácsot beletenni.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Bálint
      0-24mm-es szemcseméretű kavics jó lesz a járda betonozáshoz. Lehet betonrácsot beletenni. Kérdés, hogy ezt önálló járdalapként, vagy pedig a meglévő járdával egybebetonozva szeretné betonozni? Ha egybe betonozza, akkor a betonrácsnál fontosabb, a járda alatti föld ugyanolyan mértékű ledöngölése, tömörítése, mint a megmaradt járdarész alatt. Emellett a két tört járdarész tökéletes letisztítása, és cementes habarccsal fröcskölése, és utána a járda betonozása a beton jó kötése érdekében.
      Ha a járdában eddig nem volt betonrács, akkor az újrabetonozásba sem feltétlenül szükséges. Ha pedig volt, akkor igazán tartása csak akkor lesz a betonrácsnak, ha a meglévő járdából kiálló betonacél rácsot kötöződróttal összedrótozza a most berakott betonráccsal.

  92. Szabó Máté

    Kedves Dalos Blog!

    Érdeklődnék, hogy vas kerítés oszlopot milyen mélyen és mekkora ármérőben kell kell a talajba betonozni? 1.5-1.7m magas és 2.5m-széles keritéspanel tartó oszlopa lesz. Köszönöm válaszát!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Máté
      Ez azért alapvetően függ a talaj kötöttségétől is. 60 cm mélyen 30 cm átmérővel érdemes. A fagyhatár azonban 80 centi.

  93. Horesta István

    Tisztelt Dalos blog szerző!

    Betonoszlopokat raknék fel 30×30 -as oszlopzsaluval.

    Mindegyik oszlopnál kb 80-90cm mélyen leütöttem 3-3db 28mm-es betonvasat. Később még tudok bele rakni vasat a talajszint alá max 20cm-re. Az oszlopok nem a puszta földön állnának, hanem a kezdő zsalukő már benne van a terasz aljzat betonjában.
    2m magas lesz az oszlop , végig fut bennük 3-4 28mm-es betonvas. Érdemes egyben kiönteni egy oszlopot? Nem fog szétesni míg megköt? Vagy két részletben inkább?

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves István
      Nem igazán értem a kérdését. Az oszlopzsalu elemek megfelelő beállításával, vasalással és precíz betonozással nem eshet szét a beton, amíg megköt.
      Lehet azonban két részletben is betonozni. De a két betonozás között nem lehet sokat várni, mert a megkötött betonhoz nem köt a friss beton.

  94. Tomi89

    Üdvözlöm. Kazánházat szeretnénk építeni. 5 m hosszú 4m széles és 2.70 magas lenne. ferde tetővel. A kazánház közvetlenül a családi ház mellé épülne így tehát a 4 oldala adott ami a ház fala. Kérdésem a következő lenne. Mekkora alapot ássak? mennyi az anyagszükséglet ami kellene hozzá? Milyen vasalást készítsünk és ezt hogy helyezzük el az alapba? Milyen sódert használjunk az alap betonozásához illetve a vasalást hozzá rögzítsük-e a 4. oldal vagyis a ház alapjához? Válaszát köszönöm.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Tomi
      Az, hogy milyen alapot ásson alapvetően függ a talajviszonyoktól. Homokos, laza talajon mélyebb, szélesebb alapra van szükség, mint kötött agyagos talajon. Az alappal mindenképp érdemes a fagyhatár, 80 cm alá menni.
      A vasalást mindenképp érdemes hozzárögzíteni a ház alapjához. A vasalás pedig kengyelezett, bordázott betonacél legyen. Pontosabb információt a talajviszonyok és a ház alapjának ismeretében tud szakember javasolni.

  95. Nagyfejű Etelka

    Jó napot. Az lenne a kérdésem hogy 30×30 as zsalukőböl szeretnék 3 m magas pillér. Milyen mély alapot ássak. Én 50x50cm és 1 méter mélyre gondoltam. És b30 téglából 3m magas falat. Ehhez elég a 80cm mély alap. Köszönöm a választ.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Etelka
      A 3 méter magas pillérnek milyen terhet kell tartani?
      Milyen a talaj szerkezete? Laza homokos vagy kötött agyagos. Kötött, stabil talajon elég lehet. Laza talajon nem.
      A fagyhatár nálunk 80 cm mély. Minimum ennyi kell, de azért érdemes ez alá menni.

  96. Eszter

    Üdvözlöm!
    Kérdéseim: Széf téglafalba épitéséhez előzetesen mennyivel nagyobb üreget kell a téglafalban a kőművessel készittetni? Azaz: mekkora hézag, rés legyen a széf és a téglafal között? A betonozást magam tervezem. Mire kell figyelni? Nyilván a célom, hogy a széfet ne lehessen az üregből kitépni, kiszerelni.
    Köszönöm!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Eszter
      Ez egyrészt a széf tömegétől, súlyától és a beemelés technikájától is függ.
      Másrészt pedig nem tudok a kérdésére válaszolni. Szerintem ezt nem egy építőipari szakembertől, hanem a biztonságtechnikával foglalkozó szakértőtől lenne célszerű megkérdezni.

  97. Balázs

    Kedves Dalos Blog!
    3×3 méteres fürdőszoba felújítása során kb 8 cm feltöltést kell végezni a vasbetonfödémen.
    3 cm EPS szigetelőanyagra gondoltam, illetve rá 5 cm estrich betonra. Ez a beton vastagság elégséges? Szükséges bevasalni? (A kivitelező szerint síkháló kell, én viszont óckodom ettől, mert nagyban megnehezíteni egy későbbi újboli felújítást.)
    Köszönöm.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Balázs
      4-6 cm vastag estrich beton már elegendő lehet a szigetelő felé, ha nem lehet vastagabb. Ha 8 cm vastag estrich beton réteg lenne, akkor abba már nem kell síkháló. 4-5 cm vastag estrich betonba viszont már nem árt a vasháló. Persze estrich beton és estrich beton között is van különbség. Az estrich minősége és a kivitelezés között is.

  98. T. Dániel

    Kedves Dalos Blog!

    Adott egy elég régi tégla építésű házikó 44nm.
    Az egesz ház felújításra kerül. A gépészet szerelés közben találkoztunk azzal hogy a kb 5-8 cm meglévő beton alatt semmilyen szigetelés nincs. A falakon sem találtuk nyomát kátránypapírnak stb. Viszont vizesedés nem tapasztalható a falakon. Új, szigetelt aljzatot szeretnénk kialakítani úgy hogy a meglévő beton felvésését el szeretnénk kerülni, viszont mivel sajnos az új bejárati ajtó már bekerült stb, nem tudunk csak max 9cm-ert emelni. Arra gondoltam hogy: kijavítanánk a már felvésett részeket, a meglévő betonra kerülne 5cm Austrotherm XPS Top P GK és erre 4cm hálózott estrich beton. Ez így jó megoldásnak lenne? Van ennél korszerűbb, jobb megoldás?

    Köszönettel:Dániel

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Dániel
      Igen ez így jó megoldás lehet. Aljzat szigetelésre az Austrotherm Resolution Boden jobb hőszigetelést biztosít. Ez azonban nem jó vízszigetelésre, és jóval drágább is.
      Azonban az, hogy a fal sincs vízszigetelve elgondolkodtató.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Dávid Ilona
      Ez alapvetően a faház tömegétől, súlyától függ. És a kert talajszerkezetétől. Laza, homokos talajon más az alap stabilitása, mint kötött feketeföldön. A faház leírásában ez biztosan szerepel. Illetve érdeklődjön a faház gyártójától. A gyártó ismeri a faház paramétereit, és pontosabb adatokat tud mondani a talajszerkezet ismeretében.

  99. Kozsurek Márk

    Tisztelt Dalos Blog!

    Családi ház mellé készülne egy kb. 4x5m-es fedett terasz kerti konyhával. Szívesen csinálok 80cm mély sávalapot körbe, s egy kb. 10-15 cm-es lemezt gondoltam rá. Mi a véleményük a kompozitszál-erősített betonról (Eco Fiber és társaik)? Tényleg ki lehet ezekkel a makroszálakkal váltani a betonvasat? Vagy van ezzel bárkinek jó/rossz tapasztalata?

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Kozsurek Márk
      Nincs tapasztalatom a makroszálakkal való betonozásban. Talán a cikket olvasók közül valaki többet tud erről mondani Önnek.

  100. Pós Nikolett

    Tisztelt Dalos Blog!
    Szeretném kérdezni, hogy Estrich betont házilag hogy lehet előállítani?
    cement homok finom sóder?milyen arányban kell összekeverni?
    válaszát köszönöm

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Nikolett
      Betont természetesen lehet házilag keverni. Az estrich azonban olyan gyorsan kötő, jó minőségű beton, amit házilag, megfelelő gyakorlat nélkül nemigen lehet előállítani. 2-4 cm vastag házilag kevert beton minőségét nemigen lehet garantálni. Az Ön által felsoroltak mellett még recept szerinti adalékanyagok is vannak. A minőségben a pontos receptúra mellett a tökéletes keverésnek is fontos szerepe van.

  101. Jeszenszkiné Bosznay Orsolya

    Tisztelt Dalos Blog!

    A következő kérdésem lenne:

    Adott egy 25 nm -es beton placc , ami már ott volt amikor a házat megvettük. Véleményünk szerint valamilyen melléképület , ól lehetett talán itt. 10cm vastag a beton. A teteje nem volt megrepedve sehol.
    Mi ezt leburkoltuk, és most szeretnénk fölé egy fedett teraszt . A teteje osb lap, illetve zsindely lenne. 12×12 gerendák lennének az oszlopok. Az egyik oldalon a beton mellé tudnánk ásni, majd azt betonnal kiöntve megcsinálni az oszloptartókat. A másik oldalon viszont erre nincs lehetőség. Mehet e rá így is az oszloptartó és a gerenda? Vagy esetleg ha helyezünk le arra az oldalra betongúlát az oszloptartónak?

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Orsolya
      Erre a kérdésére a beton teherbírásának ismerete nélkül látatlanban nem igazán tudok válaszolni.

  102. Péter

    Helló,

    Azt kérdezném, hogy én csak ilyen „cica” járdát szeretnék készíteni a ház hátsó oldalához, nem lesz rajta forgalom. 15 m x 40 cm x 5 cm mélyet. Ebbe is érdemes rakni síkhálót? Három méterenként dilatációt raknék be elég lenne XPS 2 cm es és a tetejére bitugél amivel lezárom? Vagy nem érdemes dilatáció? Köszönöm a válaszokat.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Péter
      A dilatációra jó megoldás, amit tervez. Érdemes 2 méterenként dilatálni.
      A fagyás miatt azonban az 5 cm vastag járda helyett inkább 8-10 cm vastag járdát érdemes készíteni. Az 5 cm-es járda könnyen felfagyhat.

  103. Király Ferenc

    Tisztelt Dalos blog!

    16négyzetméteres szobát betonoznék fel 7cm vastagon.
    Az alap békebeli vastag metlaki lapokból áll, homogén, nem töredezett jó állapotú.
    Erre menne szintemelésként a beton, és rá a laminált padló.
    Lehet erre betonozni, és ha igen milyen sódert ajánl hozzá?
    Szükséges anyagmennyiségben segíthetne, illetve pár tanácsot is szívesen meghallgatok.
    Köszönöm a válaszát.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Ferenc
      Gondolom, hogy a nem vizesedik a szoba, a vízszigetelés meg van oldva. 7 cm-es beton mehet rá. 0-8 mm-es vagy 0-16 mm-es sóderrel lehet az aljzatot betonozni.
      16 m2 7 cm vastag betonhoz 1,12 m3 betonra van szükség. 16 m2 8 cm vastag betonhoz viszont már 1,28 m3 beton kell. Nagyon precízen ki lehet számolni, de akkor tényleg precíz kivitelezésre van szükség.
      A szükséges sódermennyiség meghatározásához 1,3-mal érdemes szorozni.
      Itt a cikkben található tanácsokon kívül leginkább a https://www.dalostuzep.hu/blog/milyen-vastag-legyen-az-aljzat-szigeteles/ cikket javasolom Önnek elolvasni.

  104. Zoltán

    Jó napot! 2 helységet 4.5mx4.5m és egy 3mx4.5m-t szeretnék betonozni (szoba+konyha) szigetelés után 8cm vastag betont szeretnénk arra pedig laminált padlót tenni mennyi sóder illetve cement kéne hozzá? Válaszát előre is köszönöm! Üdv

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Zoltán
      4,5×4,5×0,08 + 3×4,5×0,08 =1,62+1,08=2,7 m3 beton kell az aljzatbetonhoz. 1 m3 betonhoz kb. 1,2 köbméter sóderre és egy köbméter sóderhez pedig nagyjából 3 mázsa cementre van szükség. Pontosan kicentizni azonban nem szerencsés a mennyiségeket.

  105. Ivan Gosparowsky

    Jónapot kivanok.
    Belső teret fogok betonozni. Fagytól mentes, csak gyalogos közlekedés lenne rajta meg egy két szekrény.
    Alul döngölt fold van ami elég keménynek tűnik es száraz is. 8-10 cm beton elvileg elég lenne nem igaz? Valamint ha nem teszek alá kavicsot és vashálót se az nagyon sátáni dolog lenne?

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Ivan
      Egyáltalán nem lenne sátáni dolog. Viszont meglehetősen minimalista megoldás, amire konkrét helyszíni szemle nélkül távolról nem tudok rábólintani.

  106. Zsolt Lázár

    Tisztelt Dalos blog családi ház szobákat szeretném lebetonozni és az lenne a kérdésem hogy miből áll őssze egy betonozás? Miből épül fel mondjuk mi megy az aljára először és így tovább? Előre is köszönöm a segítséget!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Zsolt
      Alapvetően az aljzat tömörítésével kezdődik. Utána erre kerül az aljzatbeton. Erre kerül a vízszigetelés erre megy a hőszigetelés, amire kerül egy technológiai fólia, ami megvédi a hőszigetelőt a rákerülő újabb betonréteg nedvességétől. Ez az aljzatbeton már vékonyabb lehet. Erre megy rá az Önök által kiválasztott burkolat.

  107. László Andrá

    Jó napot!

    3*5 m-es betonalapot szeretnék készíteni lemezgarázs céljából, de csak kerti tárolónak használnám. Vashálót is rakatnék bele.
    Kérdéseim: Milyen vastag legyen a betonlemez?
    Kell e alá kavics ágyazat és milyen szemcseméretű?
    Hány cm alapot ássak ki? A betonnak mennyire kell kilógni a föld szintje fölé.
    Tehetek e a beton alá tégla vagy beton törmeléket ami kerítés bontásból maradt vissza.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves András
      Ez alapvetően a lemezalap terhelésétől függ, és attól, hogy mennyire szeretne fagyásbiztos megoldást. Ezzel együtt azonban egy átlagos kerti tárolónak a következő adatok megfelelhetnek nem magas talajvízszintnél.
      A betonalap 15 cm vastag legyen. Ha nem nagy a terhelés ennyi elég lehet.
      Mindenképp legyen alá kavics ágyazat. Nagy szemcseméretű, 0-24-es is jó.
      A kavics ágyazat magassága is legyen legalább 15-20 cm.
      Tégla törmeléket nem tennék alá. Beton törmelék azonban mehet.

  108. Viktor

    Jó napot!
    1970-es években épült, tégla falazatú Kádár Kocka házunk két helyiségében szeretnénk új aljzatot kialakítani. A régi padló a szobában homok-párnafa-parketta volt, a konyhában misung (vagy valami vékony betonréteg) rajta járólap. Mindkét helyiségben alatta kohósalak feltöltés kb 70-80 cm mélyen( ebből szedtünk le ). Az új rétegrend a következő lenne: 6-7cm vasalt szerelőbeton, víz-radon szigetelés, hőszigetelés, fólia, kb 6 cm vasalt aljzatbeton, burkolat. A kérdésem az lenne, hogy nagy probléma lenne e ha a szerelő beton alá nem kerül kavics réteg, illetve, kell e a szerelő beton alá (a kohósalakra közvetlenül) fólia, ha igen akkor milyen típusú, milyen vastagságú? Válaszát előre is köszönöm!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Viktor
      A szerelőbeton alá azért is lenne jó kavics réteg, hogy a kohósalak ne szívja ki túl gyorsan a betonból a vizet. Ha nem lesz a szerelőbeton alatt kavicsréteg, akkor valamilyen fólia mindenképp kell alá, ami a szerelőbetonból a nedvesség gyors kiszívását megakadályozza.

  109. Robi

    Kedves Blog!
    Egy 2x2m-es pergola oszlopait szeretném lebetonozni, olyan „U” alakú oszloptartó vasba ültetve.
    Az oszloptartó vasat nyilván le kell betonoznom, az lenne a kérdésem, hogy jó e az előrekevert beton erre a célra (mivel terhet azért viselne), valamint hogy 50 cmes mélységben elég e a betonozás ha átlagos talajt veszünk figyelembe.
    Válaszát előre is köszönöm!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Robi
      Az előkevert beton is jó lehet a betonozáshoz. Én legalább 60 centi mélyre biztos leraknám.

  110. Martin

    Jó napot !

    Vettünk egy elég régi házat, aminek vizesek a falai (tégla). Több helységben csak cementlap volt lerakva amiket már felszedtünk, alatta föld található. Utólagos vízszigetelésre gondoltunk a lemezpréseléses technikára, belső és külső falakat egyaránt. Úgy gondoltuk, hogy a földes helységekben leásunk, és kapni fog egy sóderágyat, majd egy szerelőbetont aminek a szintjébe fogjuk beüttetni ezeket a lemezeket, aztán a lépésálló aztán felette még egy réteg beton. Viszont van egy pár helyiség ami már le van betonozva és azt nem nagyon szeretnénk feltörni viszont ha nem töröm fel, akkor nem lesz megfelelő ez az utólagos vízszigetelés, vagy igen? Az lenne a kérdésem hogy a betonozott helységekben hogyan tudom megoldani a vizesedést? Betudják úgy ütni ezeket a lemezeket hogy elmúlik a vizesedés anélkül hogy feltörjem a régi betonomat? Illetve, hogy a szerelő beton és a lépésálló szigetelésem közé (ahol lesznek a beütött lemezek is) muszáj-e raknom olyan bitumenes vízszigetelést, amit rá kell égetni a betonra? Köszönöm szépen előre is a válaszát. További szép napot. Martin

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Martin
      Ezeket a kérdéseket alapvetően annak a kivitelező szakembernek kell feltennie, aki el fogja végezni a munkát. Leginkább azért, mert különbség van aközött, hogy elméletileg be lehet ütni, és hogy ő konkrétan az adott épületben be tudja-e ütni.

  111. Vidák Zoltán

    Kedves dalos-blog!
    Az lenne a kérdésem, hogy családi ház felújításában vagyok és minimum milyen vastag betonvashálót ajánlana a szerelőbetonba, illetve az ajzatbetonba a padlófűtés csövek alá? Köszönöm szépen előre is.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Zoltán
      A minimum vastagságú betonháló után érdeklődik. Erre a kérdésére így nehéz válaszolni. A szerelőbeton az alap elsimított betonréteg, külön betonozással. Erre kerül majd az esztrich beton, benne a padlófűtés csövekkel. Az ebben az extrich betonban lévő betonvashálóhoz rögzítik a padlófűtés csöveket is. A 10 cm vastag betonba vékonyabb betonvasháló is elég. A 6 cm vastag beton pedig meglehetősen vékony. Ahhoz azonban, hogy repedésmentes legyen, vastagabb betonháló kell bele. Vagyis itt a beton vastagságát, minőségét és a betonvasháló átmérőjét együtt kell nézni. Mert ha mindegyik a minimumon lesz, akkor annak repedés lesz a vége. Különösen padlófűtésnél.

  112. Kovács Géza

    Üdv!

    Az lenne a kérdés, hogy egy 100×100-as, azaz 1 négyzetméteres, 7 cm vastag esztrich beton alaphoz (zuhanyzó), szükséges e a fal menti dilatációs hézag, vagy elhagyható?

    Köszönöm!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Géza
      Igen ez egy jó kérdés, és nincs határozott, igen vagy nem válasz rá.
      A dilatációs szegély padlószigetelőhöz és az erre kerülő esztrich betonhoz is javasolt, mert tompítja a kopogó hangok falra való átterjedését. Sokszor elmarad azonban.
      Ráadásul a zuhanyzónál a burkolatot úgy kell kialakítani az esztrich beton felett, hogy a dilatációs anyagba ne juthasson be a zuhanyzó használata közbeni nedvesség.

    2. Takács Gábor

      Jó napot!
      Kérdésem az lenne le raktunk egy kerti fém tárolót beton alapra, de a beton nem egyenletesen lett elhuzva így pár helyen befolyik az esővíz! Utólagosan hogy lehetne helyrehozni ?

      1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

        Kedves Takács Gábor
        Nem biztos, hogy jól értem a kérdését. Önterülő aljzatkiegyenlítővel a beton egyenetlenségeit ki lehet

  113. Paksi Gábor

    Üdv! Adott egy beton kertiszegéllyel “kizsaluzott” terület(6,5×4,5m) kültéren, ezt szeretném lebetonozni. (Nem lesz terhelve)A felület közel 30m2, mennyi dilatáció szükséges, és ez milyen mélységű általában? A betonszegélyre körben is kellene diletaciós szalag? Vasháló kerül bele de van egy 10m2-es rész betonból amire csak kb 5cm beton fog menni, erre rátéve gondoltam a hálót ez így jó lehet, illetve ezért kérdezem a dilatáció mélységét is.Köszönöm!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Gábor
      Kültérre 5 cm vastag beton? Ezt talán jobban át kellene gondolni. Vagy félreértek valamit?

      1. Paksi Gábor

        Szerintem félre 🙂 Szóval a 10m2-es rész is beton arra megy rá eggyes helyeken 5cm „új” beton. De igazából már kész van, viszont a kérdés, hogy dilatációt vágjak-e bele? Az kész beton kb 20cm vastag, a régivel együtt a teljes 27m2-en, egy részen csatlakozik egy házikóhoz, a többi része semmihez és terhelve sem lesz.

        1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

          Kedves Gábor
          😊
          Igazából határeset. Kültéren 10-15 négyzetméterenként érdemes dilatációs hézagot rakni a betonba. 27 négyzetméteren viszont utólag én nem vágnék dilatációt a betonba.
          A dilatáció szükségessége alapvetően nem a terheléstől, hanem a beton tágulásától, összehúzódásától függ. Vagyis, ha reggeltől késő délutánig tűző napon van a beton, akkor sokkal fontosabb a dilatáció, mint egy északi oldalon lévő betonnál, amit nem is ér napfény.

  114. Kiss Zoltán

    Tisztelt cím! Egy 7.6mx4m-es 10cm vastag betonhálós alapra aminek alá van sóderezve lett csinálva egy filagória 8 oszloppal kb. 800db Békéscsabai hófogós cseréppel. Az oszlopok 20cm-el beljebb lettek téve dübeles tartóval hogy ne törjön el véletlen a beton a súly miatt. A kérdésem az lenne hogy mennyire fogja bírni igy a súlyt a beton alap mivel elsősorban cserepes lemez lett volna a választás de ingyen kaptam cserepet igy az ment rá.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Zoltán
      A 10 cm vastag betonhálós alap nem olyan vastag azért. De mivel már kész van az építmény, ezért olyan nagy jelentősége nincs, bármit is mondanék. Látatlanban nem igazán tippelnék a teherbírásra.

  115. Kovács Attila

    Kedves dalos-blog!

    Különálló garázst akarok készíteni beton padlóval 6m x 4,8m.
    A régi bontásból van sok tégla és cserép törmelékünk. Azt gondoltam, jó felhasználás a beton alá betenni és így nem kell sokat fizetnem az elszállításáért sem.
    Az egyik helyen olvastam, hogy ilyen törmeléket ne rakjunk beton alá. Miért?

    Köszönöm a választ:
    Kovács Attila

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Kovács Attila
      A beton alján lehet törmelék, csak jól le kell döngölni, hogy ne süllyedjen meg. Az égetett kerámia törmelék azonban felszívja a vizet, és szét fog porlani néhány év alatt. Ezért a beton alatt egy nagyon laza szerkezetű téglapor marad. Ez olyan mintha a kötött feketeföld alap helyett laza homokra betonozna. A laza szerkezet nem jelent biztos alapot a betonozás alatt.

  116. Balázs

    Kedves Dalos blog!

    Kádárkocka felújítása során szeretnék új aljzatot kialakítani a szobákban a következő rétegrenddel:
    – szerelőbeton
    – vizszigetelés
    – hőszigetelés
    – fólia
    – fűtőesztrich
    – burkolat

    A korábbi burkolatot, betont és kohósalakot eltávolítottam, így most a földről indulna a tervezett rétegrend.
    A válaszfalak megmaradnak a korábbi sávalapjukon.
    A kérdésem, hogy elhagyható e a kavicságy a szerelőbeton alól, vagy mindenképpen kell teríteni.
    A talaj „homokos iszap” a talajvizsgálati jelentés szerint.

    Válaszát előre is köszönöm

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Balázs
      Elhagyhatónak éppen elhagyható. Homokos iszap azonban igencsak laza szerkezetű valami, ezért én nem hagynám el.

  117. Flora Laura

    Jó napot!
    A kérdésem az lenne, hogy szeptemberben lehetséges a ház beton alap öntése? A kész betont kell védeni a téli természeti viszonyoktól? Okozhat benne kárt?

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Flóra Laura
      Szeptemberben igen, lehetséges. A beton kb. 1 hónap alatt megköt, és szakszerű betonozásnál, és a betonozás utáni megfelelő locsolással 1 hónap után már nem okozhat a betonban kárt a téli fagy.
      Azért, ha lehet, akkor ne halasszák az alapozást szeptember végére. Októberben már lehetnek talajmenti fagyok. Az is lehet azonban, hogy még az egész október fagymentes lesz.

  118. Feri

    Tisztelt Dalos blog!

    Kocsibeállót készítenék. A földben víz, gáz és áram vezeték is van a fagyhatár figyelembevételével. Ezen jelenleg, a föld füves felszínén kocsik állnak. Ebből szednék le 50-60 centit, amit 15 centi vastagon feltöltenék tömörített kaviccsal, majd 15 centi beton, a felénél vas hálóval. Erre menne pár centi ágyazóréteg, majd 6 centi vastag térkő.
    Tehát az elkészülte után picit lejjebb lenne a felszíne, mint az eredeti füves területnek. Első körben a tervezett rétegek megfelelőek-e? Másodsorban szeretném megkérdezni, hogy a hőszigetelés szempontjából az új rétegek milyenek az eredeti földréteghez képest. Tehát mennyire változik meg a felszín nagy részének cseréjével a fagyhatár az érintett részen? Milyen mély a fagyhatár ilyen burkolat alatt?
    A föld elég agyagos, nehéz vele dolgozni, mert nagyon kemény. A tervezett méret: 6*12 méter.
    Köszönöm!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Feri
      Személykocsi forgalom alá jó lehet ez a rétegrend. Nem kifejezetten vastag, azonban a vashálós megerősítéssel megfelelő lehet.
      A tömörített földnek jobb a hőszigetelése, mint a betonnak. Mivel itt a betonalap után 15-20 cm-rel is vékonyabb lehet a réteg, ezért az új réteg hőszigetelése nem lesz olyan jó, mint korábban.

  119. Zsolt

    Tisztelt Dalos blog!

    Egy melléképületet szeretnék építeni. 80cm mély és 40cm széles sávalap esetében a vasszerkezet kengyele 33x33cm lenne. Milyen mélyen kell ezt a vasszerkezetet a betonozáskor elhelyezni? Köszönöm!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Zsolt
      A legfontosabb, hogy a kengyelezett vasszerkezet pontosan a 40 centi széles alap közepébe kerüljön, és a beton nagyon jól le tömörítve az alapban, és különösen a vasalatnál.
      Ez alapvetően a tervező határozza meg a talajviszonyok alapján. Azonban, ha középtájon van a kengyelezett vasalat, abból nagy baj nem lehet.

Hozzászólás a(z) Rencsik Gaspar bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük