Homlokzat szigetelésre használt anyagok

A hőszigetelés nélküli családi házakban a homlokzati falakon szökik el a fűtésre használt energia legnagyobb része, körülbelül 25-35%-a. Ezért a homlokzat szigetelés utólagos megoldásával jelentősen tudja csökkenteni a téli fűtés költségét.

A homlokzati falak utólagos szigetelésével még azt is eléri, hogy nyáron pedig nem fog olyan könnyen felmelegedni a ház a júliusi, augusztusi tikkasztó hőségben. A külső határoló falak utólagos szigetelésével télen melegebben tartja a házát, nyáron pedig hűvösebb lesz a lakásban.

Persze a homlokzati szigetelés előtt még érdemes nyílászárókat is hőszigeteltre kicserélni, mert a szigetelés nélküli ablakokon és a bejárati ajtókon is jelentős nagyságrendű, mintegy 15-25%-os a hőveszteség.

Ha tehát a külső nyílászárók cseréje után a homlokzatot is szigeteli, természetesen a lábazat szigetelésével együtt, akkor elmondhatja, hogy jelentős mértékben csökkentette az éves fűtési költségét, és ezzel a fűtésre használt földgázzal is takarékoskodik. Ezzel az el nem égetett földgázzal pedig még környezetünk védelméhez is jelentősen hozzájárul. Ugyanis a megtakarított energiát nem kell elégetni, és ezzel nem szennyezi a környezetet.

Melyek a homlokzat szigetelésre használt szigetelők?

hungarocell homlokzati hőszigetelés

A hungarocell homlokzati szigetelésként 20-40%-kal olcsóbb a kőzetgyapot szigetelésnél.

A legnépszerűbb homlokzati szigetelő a polisztirol, amit ismertebb nevén hungarocellnek vagy nikecellnek is nevezünk. A hungarocell kedveltségét jó hőszigetelő képességén túl kedvező ára biztosítja. Körülbelül 20-40%-kal olcsóbb, mint a másik népszerű szigetelőanyag, a kőzetgyapot.

A hungarocell népszerűségét kétségtelenül növeli az is, hogy hamar hozzá lehet jutni, és nem kell hónapokat várni a megrendelt szigetelőre, mint ami a kőzetgyapotnál mostanában gyakran előfordul egyes keresett márkáknál.

Sokan választják a közismert fehér színű nikecell lemezeket családi házuk utólagos szigeteléséhez. Népszerűségét a kedvező árával szemben talán csak az csökkenti, hogy kisebb a hőszigetelő képessége, mint a grafitos adalékanyaggal ellátott szürke színű hungarocellnek. Ezért ha tényleg nagymértékű megtakarítást szeretne családi háza fűtési költségeiben, és nem szeretne 25-30 centiméter vastag utólagos szigetelést, akkor a grafit adalékanyaggal ellátott szigetelőt érdemes választani. A grafitos szigetelőknek ugyanis nagyjából 20%-kal jobb a hőszigetelő képessége a fehér színű lapoknál, ezért hőszigetelés ugyanolyan mértékű javításához vékonyabb grafitos lemez is elég. Könnyű belátni, hogy egy 20-22 cm vastag grafitos lemezt stabilabban lehet rögzíteni a homlokzatra, mint a 30 cm vastag polisztirol lapokat.

A hungarocell lemezeknek a kétségtelen árelőnyük mellett azonban két jelentős hátránya is van a drágább kőzetgyapot szigeteléssel szemben.

  • Egyrészt a szálas szerkezetű kőzetgyapot páraáteresztő képessége sokkal jobb a hungarocellnél. Ezért A hungarocelles szigetelésnél különösen oda kell figyelni a ház szellőzési rendszerének a megtervezéséhez, és kialakításához. Például olyan ablakokra van szükség, amelyek az ablakokba beépített szellőzőnyílással rendelkeznek a lakásban keletkezett pára eltávozásához.
  • Másrészt pedig a kőzetgyapot táblák hangszigetelése is jelentősen meghaladja a polisztirol lemezek hangszigetelését. Ezért ha forgalmas út mellett lakik, és az utcáról beszűrődő zajok ellen is megfelelő védelemre vágyik, akkor a hungarocell helyett mindenképp érdemes a kőzetgyapotot választani a külső falak utólagos szigetelésére.

Azzal persze számolnia kell, hogy a homlokzati kőzetgyapot szigetelést időben meg kell rendelnie, mert hónapokat kell várni a megrendelt szigetelő leszállítására. Tehát hiába magasabb az ára a kőzetgyapotnak, mégis olyan nagy a kereslet utána, hogy nem tudják a gyártók kielégíteni a igényeket.

Ezek alapján döntött már, hogy kőzetgyapottal vagy hungarocellel fogja szigetelni családi házát? Melyiket választja otthonára?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.