Külön szoba gipszkarton fallal

Önöknél is gyakran áll a bál otthon? Sokszor a két gyerek üvöltésétől zeng az egész lakás? Gondolt már rá, hogy addig érdemes falat húzni közéjük, amíg meg nem tépik egymást?Nemcsak az Ön füle bírja egyre nehezebben a kiképzést. A többgyerekes családoknál igencsak gyakran felmerülő igény, hogy a gyerekek, ahogy cseperednek, egyre inkább szeretnének maguknak egy saját zugot. A szülők is így vannak ezzel, mert akkor legalább békén hagyják majd egymást.

Egyre több gyerekes szülő gondol erre, és úgy tervezik a lakásukat, hogy mindenkinek saját szobája legyen. Mások is gondolnak erre, de egy nagy szobát alakítanak ki a gyerekeknek, tudatosan eltervezve a későbbi váltást. Amikor itt lesz az ideje, és külön-külön szobában már nagyobb lesz a békesség, akkor felhúznak majd egy falat a két gyerek közé.

Ez az idő legkésőbb a kamaszkor elején el is jön. Ilyenkor pedig nem árt, ha minél gyorsabban kialakítja minden gyereknek a saját szobáját. Persze ezek a saját szobák nem fognak elkészülni varázsütésre, de ha készült erre a kamaszkori helyzetre, akkor biztos utánanézett már a lehetőségeknek, és tudja, hogy milyen anyagokat lehet használni a sürgős beavatkozásra.

A külön szobák kialakításán hamar túl lehetnek, és mindkét gyerek boldog lehet a saját kis elválasztott zugában. Az sem mellékes ám ilyenkor, hogy Önök is hirtelen egy jóval békésebb és csendesebb lakásban fogják találni magukat. A gyerekeket mintha kicserélték volna. Pedig nem, csak kaptak egy falat egymás folytonos piszkálása közé.

Gyorsan húzhat fel falakat gipszkartonból

gipszkarton válaszfal építés

Gipszkarton válaszfal építése

A gipszkarton tökéletes eszköz arra, hogy rövid idő alatt húzzon fel falakat, és válasszon el vele egy nagyobb szobát. Akik nem teljesen járatosak a szárazépítészetben, azok azt mondják, hogy „egy ilyen habkönnyű szerkezet” annyira átengedi a hangokat, mintha ott se lenne. Ez igaz is akkor, ha csak a gipszkartont csavarozzuk fel a profilokra, és ettől várjuk a csodát.

A probléma megoldása azonban nem ördöngösség. Ha a két réteg gipszkarton közé hangszigetelő üveggyapotot vagy kőzetgyapotot tesz, akkor máris jól záródó sorompót állít a hangok útjába.

A gipszkarton válaszfal építése más előnyökkel is jár. Teljesen sima felületet ad, így lefestve úgy fog kinézni, mint a rendes fal, senkinek nem fog feltűnni, hogy az csak gipszkarton. Nem is kifejezetten drága anyag, ezért a lakás átalakítását minimális költségekkel oldhatja meg.

Milyen előnyei vannak a gipszkarton falnak?

Az említett hátrányt, mely szerint a gipszkarton fal nagyon átengedi a hangot, szigeteléssel könnyen meg lehet oldani. Nézzük meg most az előnyeit is:

  • Gyorsan és egyszerűen felépíthető. A profilokat kell felfogatni a tartó falakra, és lehet is felcsavarozni rájuk a gipszkarton lapokat. A legtöbben még segítség nélkül is boldogulnak vele.
  • A száraz építés minimális felfordulással jár. Nincs téglatörmelék, és szállongó por.
  • Azonnal sima falfelületet adnak a felcsavarozott lapok. A hézagolás után azonnal festhető vagy tapétázható is. Vagy akár még csempézhető is, ha a konyháról vagy a fürdőszobáról van szó. Arra kell figyelni, hogy nedves helyre impregnált gipszkartont használjon.
  • Minden épületgépészeti és elektromos vezeték, és a szerelvények is könnyen elhelyezhetők a gipszkarton falban anélkül, hogy ki kellene vésni.
  • Könnyű falszerkezet, amivel megspórolja a téglával való cipekedést is.

16 gondolatok ezen: “Külön szoba gipszkarton fallal

  1. Kántorné Ancza Anikó

    Üdvözlöm!Tanácsot szeretnék kérni, nem tudom lehet-e. Arról lenne szó, hogy az eddigi hálószobánkat szeretnénk gipszkarton válaszfallal elválasztani, így 2 gyerekszoba lenne belőle. A gond az, hogy az ablakunk éppen a szoba közepén van, ahol tudnánk az elválasztást kialakítani. Ilyenkor mi a teendő?Gondolom a műanyag ablakkerethez nem lehet hozzáfogatni a profilokat. Esetleg két kisebb ablakot beépíteni és közé téglasor, amihez majd lehet rögzíteni?Válaszukat előre is köszönöm!Kántorné

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Anikó
      Közvetlenül az ablak előtt a gipszkarton fal azért nem lenne jó, mert akkor az ablakot nem lehetne nyitni. Ha az egyik ablaktok melletti leválasztással olyan kis területű lenne a kisebb szoba, hogy az semmiképpen sem jó, akkor valóban az Ön által is javasolt megoldás lehet a legcélszerűbb.
      Ha statikailag megoldható a homlokzati falba 2 kisebb ablak beépítése, akkor a két ablak közé rakott téglafalhoz már az ablakok nyithatóságának megtartásával lehetne csavarozni a gipszkarton falat tartó profilt.
      Az új ablaknyílás kialakítása azonban már építési engedély köteles, mert a homlokzat megjelenése megváltozik. Ezért mindenképp egy tervezőt keressen meg, és érdemes utánanézni a helyi építési rendeleteknek is az önkormányzatnál. Bár ezzel az Ön által megkeresett tervező biztosan tisztában lesz.

  2. Gyetvai Viki

    Üdvözlöm!

    A fentebbi problémát oldjuk meg mi is, azaz egy szobából kettő lesz gipszkarton fal elválasztással. Emiatt az ablakokat is ketté kell osztani, de ehhez pillért kell beépíteni, amihez a két ablak rögzül, illetve amihez a fal is csatlakozik majd.
    Legyen szíves segítsen, hogyan lehet a pillért utólagosan beépítve biztonságosan rögzíteni?

    Köszönöm, segítségét, üdv Gyetvai Viki

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Viki
      A leírása alapján a szobájuk átalakításának az elvégzéséhez építési engedélyre is szüksége lesz. Ehhez mindenképp szakemberre van szükség. A tervező pedig a falak anyaga, szerkezete, állapota alapján megbízható javaslatot tud adni Önnek a beépítendő pillér biztonságos beépítéséhez.
      Kérem, hogy szakemberhez forduljon ezzel a kérdésével, aki helyszíni felmérés alapján fog tudni Önnek megalapozott javaslatot adni a pillér biztonságos beépítéséhez.

  3. Honfi Szklenár Melinda

    Üdvözlöm tanácsot szeretnék kérni!

    Ön szerint megoldható-e, hogy gipszkarton falba fölülre beltéri polikarbonát lapot építünk be,hogy világosabb legyen a leválasztott szoba? Tisztelettel: Melinda

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Melinda

      Technikailag nyilván megoldható. Csak ekkor nem a gipszkarton falba, hanem inkább a gipszkarton lapok helyett polikarbonát lemezt erősítene fel a profilokra. Ha jól értem, akkor a felső részre. Üvegfal helyett lehet polikarbonát fal.

      Mondjuk azért egy építőanyag kereskedő, építőipari szakember mellett egy lakberendezőt sem ártana megkérdeznie erről.

  4. Bihari Zsuzsa

    Üdvözlöm!
    Érdeklődni szeretnék, hogy egy 20nm-es szoba gipszkartonnal történő kettéválasztása ( ajtó, tolóajtó beépítéssel) körülbelül mekkora összegbe kerül.

    Köszönöm!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Zsuzsa
      A gipszkartonozás összköltsége a beépítendő gipszkarton fajtájától, márkájától, a profilok (fa vagy fém) és egyéb kellékektől és azok árától, a beépítendő hangszigetelő üveggyapot (olcsóbb) vagy kőzetgyapot (drágább) vastagságától, márkájától, típusától valamint a kivitelezés munkadíjától is függ, és ez a mmunkadíj Budapesten nagyjából 2x annyi is lehet, mint pl. Kelet-Magyarországon. Az Ön esetében pedig még a tolóajtó is árat befolyásoló tényező.
      Ezért engedje meg nekem, hogy ne írjak le egy hozzávetőleges számot, mert ha alacsony összeget írok, akkor azt Budapesten nevetségesen alacsonynak, ha magasat, akkor azt Kelet-Magyarországon pedig arcpírítóan drágának tartanák. És azt kell mondanom, hogy joggal.
      Egy helyi, kivitelezéssel foglalkozó szakembertől kérjen árajánlatot. Az anyagárra természetesen egy építőanyag forgalmazótól is tud árajánlatot kérni.
      Elnézést kérek, hogy nem tudok Önnek hozzávetőleges árat mondani.

  5. Gyurgyovits Éva

    Üdvözlőm levan választva a szoba gipszkartonnal de nagyon sötét sajnos amikor csináltuk 10 évvel ezelőtt arra nem gondoltunk hogy valami fény bejöjjön Kèrdésem au lenne hogy valami plexiddel vagy hasonló anyaggal lehet e fényt csinálni ha kivágnánk valahol a gipsz karton falat köszönöm a választ

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Éva
      Lehetséges, hogy lehet ezzel világosítani a szobát. Azonban a helyszín pontos ismerete nélkül nem igazán tudok ezzel kapcsolatban tanácsot adni Önnek.

  6. Danyikó Ildikó

    Üdvözlöm, tanácsot szeretnék kérni. 20 m2 szobában szeretnék egy 2 m és gardróbit kualakítani, aminek két oldala a fal lenne. Mennyire stabil.

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Ildikó
      Be kell vallanom, hogy nem pontosan értem a kérdését.
      Fém profilok stabil rögzítésével stabilan álló gipszkarton falat lehet építeni. Hisz a profilokat a padlóra és a mennyezetre is fel kell fogatni, és a vízszintes profilok közé pedig a függőleges profilok kerülnek. Ezeket a profilokat persze stabilan kell rögzíteni, és a stabilan rögzített profilokra pedig a gipszkarton lapokat kell felcsavarozni. A falba pedig hangszigetelő betétet is érdemes rakni.
      A gipszkartonozás persze első próbálkozásra nem valószínű, hogy tökéletesen sikerül. Ez azonban szinte mindennel így van. Aki még nem csinált valamit, az első próbálkozásra nem valószínű, hogy tökéletes munkát tud kiadni a kezéből.
      Vagy pedig ha nem erre gondolt, akkor félreértettem a kérdését. És ekkor elnézését kérem.

  7. Névtelen

    Üdvözlöm! Parkettás szobába szeretnénk kisebb szobát kialakítani gipszkartonnal. Kérdésem az lenne, hogy ilyenkor a padlóhoz hogyan történik a profil rögzítése? Gondolom csak a parkettához nem rögzithetem, de alatta nem tudom mi van párnafa és salak, vagy valami hasonló gondolom. Hogy lehet ezt megoldani? Fel kell szedni az egész padlót? Segítsegét előre is köszönöm!

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Névtelen
      Természetesen jó lenne pontosan ismerni a parketta alatti párnafa pontos helyét, és akkor ahhoz lehetne alkalmazkodni a padlóra rögzítendő profil helyének kijelölésekor. Ezzel együtt azonban a gipszkarton fal bizony könnyűszerkezetes megoldás, ezért a könnyű és gyors megépíthetősége mellett természetesen nem lesz olyan stabil a fal, mint egy téglából épített válaszfal.
      Célszerű felmérni, hogy a válaszfal építésekor milyen előny a legfontosabb, és ennek megfelelően megválasztani a válaszfal típusát.
      És bizony, ha a gipszkarton válaszfal mellett döntenek, akkor a parkettához kell rögzíteni a padlón lévő profilt. Nyilván ennek nem lesz olyan stabilitása, mint egy téglafalnak.

  8. Balázs Ákos

    Tisztelt Dalos Blog!

    Padlásfödémemet szeretném leszigetelni. Szerkezete szerint 20 cm-es beton födém, mely alatt a lakótérben szinte minden helyen gipszkarton álmennyezet (is) van.
    Sajnos nem tudom ellenőrizni – csak remélem – hogy van a kettő között fólia. A cserép alatt van alátétfólia.
    Ebben az esetben is javasolt a (mondjuk 20 cm) üveggyapot alá párazáró és fölé pedig páraáteresztő fólia?
    Vagy a rendszeres napi szellőztetések (ahogy Ön javasolja minden esetben) mindenképpen kivédik ezeket a problémaforrásokat?
    Vastagság/kiszerelés tekintetében az egyrétegűt preferálja vagy a fele vastagságot 2 rétegben, fedésben?

    Köszönettel,
    Balázs Ákos

    1. dalos-blog A Bejegyzés szerzője

      Kedves Ákos
      A rendszeres napi szellőztetések párazáró fólia nélkül is megelőzhetik a nedvesedést. Azonban, hogy mindenképpen kivédik azt nem lehet kijelenteni.
      Mindenképp előnyösebb a fele vastagság 2 rétegben, kötésben lerakva.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük