Térformálás gipszkartonnal

Amikor megváltozik az élete, akkor könnyen előfordul, hogy ehhez az otthonát is szeretné átrendezni vagy átalakítani. Ha ilyenkor valamilyen praktikus megoldással lakhatóbbá tudja tenni az otthonát, akkor máris kényelmesebben fogja érezni magát benne. Lehet, hogy éppen nem Ön, hanem valamelyik családtagja.

Az ilyen kisebb átalakításokat mindenki szeretné a lehető legkisebb felfordulással letudni. Biztos így van ezzel Ön is. Ehhez pedig a gipszkarton igencsak jó megoldásnak tűnik.

térformálás gipszkartonnal

Otthona belső terét átalakíthatja gipszkarton burkolással is

A lakásában lévő különböző helyiségek más és más célt szolgálnak. Egészen más szerepe van a nappalinak, mint a konyhájának, a fürdőszobájának vagy éppen a hálószobának. A gyerekszoba pedig a gyerekek magánterülete. Ezért is nehezményezik ők, ha a szülők beleszólnak abba, hogy milyen rendet vagy éppen rendetlenséget tartanak benne. Ebből persze az is következik, hogy minden helyiséget másképp érdemes kialakítani az adott helyiség céljának megfelelően. Mivel az életünk bármikor megváltozhat, ezért az egyes helyiségek céljában és funkciójában is változás következhet be. Ilyenkor persze nem kell azonnal nekiesni a szobának, de ha tartósan megváltozik az élete, akkor bizony előbb-utóbb megérik az idő az átalakításra.

Persze az átalakítások elhatározása és kivitelezése nem fog menni azonnal egyik napról a másikra. Rá is kell döbbenni arra, hogy bizony megváltozott az élete. Ha ez már tudatosodik, akkor pedig ahhoz is kell némi idő, amíg kialakul az, hogy hogyan lenne érdemes az életükhöz jobban alkalmazkodóan átalakítani egy-egy helyiséget. Ha pedig már megvan a cél, akkor meg kell találni az átalakításhoz az alkalmas időpontot, és emellett még elő kell teremteni az átalakításhoz szükséges pénzt, és abban is dönteni kell, hogy hogyan történjen meg az átalakítás. Itt az egyik legfontosabb kérdés, hogy saját maguk csinálják meg az átrendezést, vagy inkább szakembert hívnak hozzá.

gipszkarton válaszfal építése

Gipszkarton válaszfal építésével megoszthatja, funkciókra bonthatja a teret lakásában

Az újabb falak építése szűkíti és megosztja a teret. Ha több elkülönülő helyiségre van szükségük, akkor ez lehet a megoldás. Ha viszont áttöri a falakat, és egyesíti a korábban elkülönülő tereket, akkor ezzel újabb lehetőségeket teremt életük praktikusabbá alakításához. Ez persze csak leírva hangzik ilyen magától érthetőnek. Sokszor nem is annyira tűnik mindez természetesnek. Lehet, hogy érdemes egy külső, elfogultságtól mentes szemlélőt, például egy lakberendezőt megkérni a belső terek átformálásához vagy újragondolásához.

Rengeteg lehetőség van, de persze nem látjuk magunk előtt mindet. Sokszor pedig arra az egy-két megoldási lehetősége nem jövünk rá, ami nekünk az adott helyzetben valóban a legjobb megoldás lehetne. Ilyenkor jó egy külső szakértő szem, aki nagy tapasztalatára támaszkodva fel tudja vázolni a belső tér lehetséges átalakításának a lehetőségeit, és amikor már látja maga előtt, hogy mit is lehetne csinálni az adott helyzetben, akkor máris könnyebb lehet választani néhány lehetséges átalakítási lehetőség között.

A tér szinte bármilyen megosztása megoldható többféleképpen is. Ezek között a gipszkarton azért az egyik legvonzóbb lehetőség, mert nem jár nagy felfordulással, és a kivitelezés is könnyen és gyorsan haladhat, amikor már megvan a döntés, hogy mit is szeretnének az átalakításkor elérni.

Szinte bármilyen térformálás megoldható gipszkartonozással és felülettagolásokkal. Ennek a térhatárolásnak a kivitelezéséhez persze kellő stabilitással rendelkező fémvázra (adott esetben favázra) van szüksége, és ennek a váznak a megfelelő rögzítésére.

Ha úgy érzi, hogy elvesznek a lehatárolt, szűk terekben, vagy pedig nagyon unalmas már az egyforma nagy felület, akkor különféle felületi áttörésekkel ezt az érzést szinte teljesen meg tudják szüntetni. Ehhez persze kellő átgondoltságra van előzetesen szükség.

Például ha van egy nagyobb helyiség, amit több funkcióra szeretnének használni, de nem is lenne jó teljesen elszigetelni egymástól a helyeket, akkor érdemes egy olyan térelválasztó falat építeni, amit ablakszerű nyitott részekkel a leválasztás ellenére mégis össze lehet kötni. Ilyenkor a fal biztosítja a leválasztást, a funkciók elkülönülését, a falban elhelyezett rések pedig a helyiség egyterűségét lesznek képesek elérni.

Egy ilyen megosztást persze előzetesen végig kell gondolni, és több szempontból is mérlegelni a lehetséges következményeket. A terület megosztásával lehet, hogy javítja a belső tér helykihasználását, de a korábban tágas tér a beépített fallal, hirtelen szűkössé is válhat a korábban elvégzett feladatokhoz, és lehet, hogy kényelmetlen lesz majd alkalmazkodni az új fal alkotta korláthoz. Még akkor is, ha a nyitott részeken zavartalanul át lehet látni a másik helyiségbe. Ez azonban nem helyettesíti azt, amikor korábban, még fal nélküli állapotban gond nélkül át is lehetett lépni a másik területre. A beépített fallal lehet, hogy rendezettebbnek hat a tér, de lehet az is, hogy kényelmetlenebb lesz a megosztott területek használata. Ami szemre tetszetősnek tűnik, az nem biztos, hogy kényelmes is lesz majd.

Előtétfalak, fülkés előfalak kialakítása

Ezeknek a falaknak a beépítése mindenképp izgalmasabbá teszik a helyiséget, mert a korábbi fal elé felhúzott előtétfal megtöri a korábbi fal unalmas egyhangúságát, de egyben azzal is jár, hogy hogy szűkíti a rendelkezésre álló teret.

Persze, ha a felépített előtétfalra egy praktikus nyílás is kerül, akkor ezzel az üreges kialakítással az előtétfal mögött egy tetszőleges új funkció vagy pl. egy rakodótér kialakítására is lehetőséget ad. Az is meggondolandó megoldás lehet, hogy nem kell ennek az előtétfalnak a mennyezetig érni. Ezzel pedig még nemcsak térmegosztó, hanem dekorációs hatása is érvényesülhet. A kialakításakor pedig tényleg olyan formát alakíthat ki, amilyet éppen megálmodni képes az előtétfal tervezője és a kivitelezője. Ennek során persze alkalmazkodni kell a helyiség adottságaihoz, és a szobában található berendezési tárgyakhoz is, tehát az alkotói szabadság azért nem teljes körű, és nem parttalan, de így is van ez jól, azért, hogy ne valami használhatatlan látványosság szülessen meg, ami látványos ugyan, csak éppen abszolút használhatatlan lenne.

Az ilyen előtétfalnál a váz kialakítása nagyon fontos és az esetleges fülkék mélységét is jól kell meghatározni. Ezeknek a mélységét az üregekben elhelyezendő tárgyakhoz célszerű megválasztani. Ugyan látványos lenne az egyes kazetták mélységét egyedileg változtatni, de ez nagyon megbonyolítaná a tartóváz kialakítását.

A tartóvázat CD és UD idomokból célszerű kialakítani. Az UD idomok alkotják a hátul falra erősíthető oldalkereteket. CD elemekből készülhetnek a függőleges tartóidomok, mégpedig egymástól 40-60 cm távolságra elhelyezve, az UD profilokba illesztve.

A falban elhelyezendő kazetták számára az UD elemekkel behatárolt áthidalók szolgálnak majd rögzítési helyként. Ezeket a tartófalra kell majd pontosan felcsavarozni. A függőleges CD tartóidomokat olyan kiosztásban érdemes beszerelni, hogy azok pontosan a kazetták oldaláig érjenek majd. Ha lesz helyi világítás is a falban, akkor a világítás kábeleit a szükséges ráhagyással kell elvezetni és kilógatni.

A tartószerkezet felcsavarozása után következhet a gipszkarton burkolat felcsavarozása. A burkolatnak előbb az oldalait kell a tartóvázra felcsavarozni. Ezután következhet majd az elülső, frontfelület felcsavarozása. A sarkak igényes kialakítása aprólékos munkát igényel, mert él-lap fedéseket kell létrehozni.

A gipszkarton lapok felfogatásakor arra ügyeljen, hogy a fülkék nyílásánál a laposztások lehetőleg mindig a CD idomok közepére kerüljenek. Ezután az üregeket a méretre beszabott lapokkal kell lefedni és lecsavarozni. Ha lesz helyi világítás, akkor a kazetták felső fedőlapjába már előre érdemes a lámpák behelyezéséhez szükséges nyílásokat kivágni.

Az illesztéseknél az éleket pontosan össze kell ráspolyozni, és hézagoló szalaggal megerősíteni. Ezután következhet a felület besimítása, majd száradás, és utána simára csiszolás. A simára csiszolás után portalanítani kell az egész szerkezetet, és következhet a végső folyamat a festés, vagy adott esetben a tapétázás. A száradás után már csak a lámpatestek felszerelése és az izzók becsavarása marad hátra.

Mire figyeljen oda

Persze egy ilyen szerkezetű falat megfelelő gyakorlat nélkül nem könnyű elkészíteni. A fülkék elhelyezésétől függetlenül a szerkezetnek stabilan kell állni, és meg kell tartani a fal, és a kazettákba kerülő tárgyaknak a súlyát is. Márpedig a fülkék elhelyezkedésétől függően a súlyeloszlás más lehet.

Ha az előtétfal nem ér le a padlóig, és nem támaszkodik azon, akkor a vázat még körültekintőbben kell kialakítani. Ilyenkor érdemes a mennyezetre rögzített idomokhoz erősíteni a függőleges CD tartókat, és közbenső szerelőlemezek beépítésével megosztani a terhelést.

Milyen térformát szeretne kialakítani otthonában?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük