Tetősík ablak beépítése kellő gondossággal

Otthonainkban felfelé terjeszkedünk. Ez azzal jár, hogy egyre több régi ház tetőterét építjük be. Az új családi házak nagy többsége már eleve tetőtér beépítéssel készül. Ön is tetőtér beépítéses családi házat épít?

A tetőterek egyre nagyobb arányú beépítése hozta el a tetőablakok reneszánszát. Amíg a 80-as években még alig-alig lehetett látni tetősík ablakot a családi házak tetőjén, addig ma már teljesen megszokott a tetőcserepek között kikandikáló ablak.

A tetőterek beépítésének elsődlegesen gazdasági oka van. A tetőtér beépítésével ugyanolyan alapterületen lehet kialakítani gyakorlatilag másfélszer nagyobb hasznos alapterületet. Amíg a földszinten helyezkednek el továbbra is elsősorban a közösen használt helyiségek, például a nappali és a konyha, addig a tetőtérben jól kialakítható a hálószoba, a gyerekszoba, vagyis minden olyan helyiség, ahova vissza tudnak vonulni a család tagjai.

A tetőtérben kialakított helyiségek ferde falai szűkítik ugyan a teret, de a kisebb terek meghitt melegséget is árasztanak, ami bensőségesebb hangulat kialakítását teszi lehetővé.

  • A tetőablakokat is változatosan lehet beépíteni a tetőtérbe:
    Lehetőség van a tető síkjába belesimuló ablakok kialakítására.
    Lehet a tetősíkból kiemelkedő ablak kialakítása is. Ezzel a kutyaólnak nevezett megoldással növelheti a szoba belső terét is. Alacsony hajlásszögű tetőnél megfontolandó megoldás lehet ez.
  • Az oromfalba is beilleszthető függőleges síkú ablak.
  • Elhelyezkedése miatt azonban a tetősíkban elhelyezkedő tetősík ablak biztosítja a legjobb fényviszonyokat a tetőtéri szobában.

Hol helyezkedjen el a tetőablak?

Velux tetősík ablak

Tetőtéri szobájában milyen világosságot szeretne?

A tetőtéri ablak elhelyezése több tényezőtől is függ. Melyek ezek?

  • Fontos szempont az is, hogy milyen világosságot szeretnénk biztosítani a tetőtérben, és ehhez a tetőtéri szoba kialakítását figyelembe véve milyen nagyságú tetőablakra, ablakokra van szükség.
  • Emellett persze a hatósági előírásoknak is meg kell felelni a tetőtéri ablak felületének meghatározásakor. A szabály azt mondja, hogy a tetőablak és az ablak által megvilágított hasznos alapterület arányának legalább 1:10-hez kell lenni.
  • Az épület szerkezete és tájolása is meghatározza a tetőablakok beépítését.
  • Alapvető fontosságú az is, hogy milyen kialakítású a tetőszerkezet, amelybe be kell építeni a tetőablakokat.
  • A tetőablakok beépítését meghatározza a szarufák elhelyezkedése és a szarufaközök kiosztása.

A tetőablak beépítése akkor a legkönnyebb, amikor egyenlő távolságra vannak egymástól a szarufák, és a szarufaköz mérete megegyezik vagy legfeljebb csak 6 centiméterrel nagyobb, mint a beépítendő ablak tokszélessége.

  • Ha az ablak szélességénél kisebb a szarufaköz, akkor ki kell váltani a szarufát.
  • Ha pedig túl nagy, akkor a lécezés alatt egy alsó teherelosztó-kiváltó keretheveder beépítése szükséges az ablak rögzítőelemeinek kapcsolhatóságához.

Mire kell figyelni?

  • Ahogy korábban már említettük az ablak felülete megvilágítandó helység alapterületének legalább a 10%-a legyen.
  • Az ablak könnyű működtetése miatt tetősíkba helyezett ablak szemöldökének magassága 190-200 centi körül a legjobb.
  • A kilincs ideális magassága felső kilincses ablaknál 180-200 centiméter között van.

A tetőablak beépítése a tetősíkba

A tetőablak beépítéséhez a tetőfedésnek megfelelő burkolókeretet kell kiválasztani, mert más keretre van szükség a különféle fedésekhez. Ha pedig több tetőablak kerül egymás mellé vagy fölé, akkor kombi keretre van szükség.

A tető hajlásszöge is fontos, mert alacsony hajlásszögű tetőnél a tetőablakot ki kell emelni a tető síkjából.

Ha a szarufaközbe pontosan behelyezhető a tetőablak vagy a szarufák köze csak 6 centivel szélesebb, akkor a szarufára rászegezett 1-1 deszkával máris megfelelő méretű lesz a hely.
A tetőtéri ablak beszerelésekor az ablakszárnyat ki kell venni, és az ablaktokot a rögzítővasak facsavarral való felrögzítésével lehet felerősíteni. Figyeljen rá, hogy a a rögzítővasak a tetőlécek közé essenek. A megfelelő magasságban beállított ablakot a rögzítővasakkal és facsavarral a szarufához kell rögzíteni. Ügyeljen az ablak beállítására, és ne legyen benne csavarodás. Ha az ablaktok nem pontosan illeszkedik, akkor műanyag éket vagy alátétet kell behelyezni és a rögzítővasakat így rögzíteni a szarufához.

A tok rögzítése után az ablakszárnyat fel lehet rakni az ablakra, és kipróbálható az ablak. Ha valahol szorul, akkor csak a keretet szabad igazítani, az ablakszárnyat nem. Ha jól záródik az ablak, akkor jól van beállítva az ablaktok, és lehet folytatni a beszerelést. Ehhez azonban érdemes újra kivenni az ablakszárnyat, mert kényelmesebben fog tudni dolgozni.

Ezután következhet a tetőfedéshez való csatlakoztatás. Először a párazáró fóliát kell behelyezni plusz fólia berakásával. Így a lecsapódott pára nem fog tudni becsorogni az ablak mellett. A párazáró fóliára rakott felső vízelvezető csatornával a vizet az ablak melletti szarufaközhöz tudja vezetni.

A tetőfedés legutolsó sorát meg kell igazítani, és a burkolókeret alsó elemét kell elhelyezni az ablak típusától függően.

Alulról felfelé haladva tudja a burkolókeretet beépíteni. Az alsó elem után az oldalsó burkolókeret elemeit, majd az ablak takarólemezeit, és a burkolókeret felső részét kell behelyezni.
Cseréptetőnél érdemes még a tetőablak alatti és melletti elvágott cserepeket csavarral is rögzíteni.

A tetőablak burkolása belülről

A káva belső burkolását meg lehet csinálni bútorlapból, rétegelt lemezből vagy gipszkartonból. A burkolatot lehet lambériázni, festeni. A burkolatot lehet a szarufára rögzíteni például gipszkartonnál, de lambériázásnál háttérlécezésre van szükség.

Az ablak belső káváját hőszigetelni kell kőzetgyapottal vagy üveggyapottal. A néhány centis réseket ki tudja tölteni purhabbal is.

A belső burkolókeretet külön kell összeállítani, és utána beemelni végleges helyére, és csavarokkal rögzíteni a szarufákra vagy a kialakított lécvázra. Érdemes a kávaburkolat és a belső falburkolat éltakarását elkészíteni, hogy ne látszódjon az élek esetleges eldolgozatlansága.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.